Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-325

555. országos ülés 1912 január 15-én, hétfőn. 168 inassal, mint magasabbrangu tisztekkel vagy saját legénységével; saját legénységével beszél horvát nyelven, amazokkal pedig magyarul vagy horvátul, de mindig megértik egymást. Ez tény, ezt az élet bizonyítja. S ha megférnek egy divízióban három vezényleti nyelv mellett minden nehézség nélkül, akkor ne tessék azt állítani, hogy a közös hadsereg magyar részének megró agyar ositása a közös védelmi érdekeknek lenne ártalmára. Ennyit a t. honvédelmi minister ur múltkori beszédére. Áttérek már most arra a kérdésre, a melyet ma örömömre Polónyi Géza t. képviselőtársam szóbahozott és a melyet én ugy itt, mint a delegáczióban már évek óta ismételten szóbahoztam, a mely kérdés most természetesen a véderőj avaslatok ismerete óta sokszorosan aktuálissá vált, s ez az a diszparitás, az az aránytalanság, a mely a két honvédség tervezett fejlesztése tekintetében fennáll. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsóbaloldalon.) Jól méltóztatnak tudni, hogy a kormány javaslata szerint a magyar honvédséget évi 25.000 ujonczlétszámra tervezik fejleszteni, az osztrák honvédséget ezzel szemben évi 28.000-nyi létszámra akarják fejleszteni, a mi szerintem nem egészen vág Polónyi Géza t. képviselőtársam azon állításával, mintha az osztrák honvédség kisebb lenne, mint a magyar honvédség, a véderőjavaslatok elfogadása után. Polónyi Géza : Hogyne ! Gr. Batthyány Tivadar; Nem, mert 28.000 ujoncz esik Ausztriára, Magvarországra pedig 25.000. Ha idáig nem megyek is el, mert nem tudom megérteni, hogy Polónyi Géza t. képviselőtársam ezt hogyan értette, de látom a következő tényt. A tény az, hogy ugyebár, a pragmatika szankczióból folyó együttes és kölcsönös védelmi kötelezettségből következik az, hogy mindegyik fél a maga erejéhez mért mennyiségű pénzben és emberben járuljon az együttes és kölcsönös védelem eszközeinek előállításához. A kvóta aránya az, a melyet közfelfogás szerint tartunk azon aránynak, a melyben a két állam az ilyen költségekhez hozzájárulni tartozik. Szerintem a kvóta túlmagas, de törvény, tehát respektálni kell, rá kell ennek az alapjára helyezkedni. Ha erre az alapra helyezkednénk, — csak a pénzkérdésre térek ki, mert ez reánk nézve kedvezőtlenebb, Ausztriára pedig kedvezőbb, tehát már ezért is a pénzkvótát és nem a 42'58%-os ujonczhozzájárulási kvótát, veszem alapul — de a pénzkvóta alapulvételénél az arány az lenne, hogy ha Magyarország évenként 25.000 honvédet lenne köteles az ujonczozásnál beállítani, akkor Ausztriának nem 28.000, hanem 34.500 ujonczot kellene beállítania. Hogy a múltban száz és száz milliókkal lettünk megkárosítva e téren pénzben, az által, hogy mi mindig nagyobb mérvben fejlesztettük és tartottuk fenn honvédségünket, mint Ausztria, ez köztudomású, és ez a mi hibánk, magunk okozSÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XIV. KÖTET, tuk, hogy így volt, erről tehát nem beszélek. De most a jövőre nézve, a mikor a véderő tekintetében a végsőig meg akarják fesziteni, a msgengedett és elviselhető mértéken felül akarják megterhelni ezt a nemzetet a véderő költségeivel emberben és pénzben egyaránt, akkor feltétlenül a legelemibb igazság az, hogy itt azután a hozzájárulás aránya a két állam részéről tényleg a két állam teherviselő képességéhez arányosittassék, és hogy e tekintetben a gazdagabb Ausztria semmiesetre magának jogtalan előnyöket ki ne erőszakoljon. Már most, méltóztassék vermi a dolgot ugy, a hogy számszerűleg áll. Előrebocsátom, hogy egészen precziz adatokat kiszámítani módomban nincs; hozzávetőleges kalkulácziófc csináltam, a mely azonban nagyjában az arányok megállapítására meg fog felelni. A t. kormány és a pénzügyi bizottság jelentése szerint is és a kormány adatai szerint is a magyar honvédség ujonczlétszámának évi 12.500 főről 25.000 főre való fölemelése költségekben kitesz tizéven belül, beruházásokban, rendes többkiadásokban, átmeneti kiadásokban 362,500.000 koronát. Már most, ha számítom a többletet, ha arányba hozom a honvéd ujonczlétszám többletével, akkor egy-egy ujoncz, mint többlet kerül tíz éven belül 29.000 korona többköltségbe. Megengedem, hogy ez nem felel meg teljesen, de hozzávetőlegesen, hangsúlyozom, megfelel. Ha ezen az alapon számitok, akkor az a 6500 osztrák honvéhujoncz, a melyet Ausztria megtakarít, évenként 18 millión felüli összeg megtakarítását involválja, a mi egyenlő azzal, mintha Ausztria a maga javára körülbelül 5—6 perczenttel javítaná meg a honvédelmi kvótát. (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Engedelmet kérek, Magyarország oly jó anyagi viszonyok közepette van-e? Magyarország, a mely óriási beruházásaira kölcsönökért kénytelen házalni és sajnos, kénytelen magát oly franczia visszautasításoknak kitenni, a minőben legutóbb is volt részünk — hát oly jó viszonyok közepette van-e az az anyagilag igazán gyenge állam, hogy ezeket elviselheti % Nem, Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a szükségesen felül a vele kölcsönös és együttes védelemre kötelezett gazdagabb szomszédállammal szemben ily nagymérvű plusz-áldozatot hozzon. Megvallom, remélem, hogy végre ezt a kérdést nemcsak mi fogjuk folytonosan egyoldalulag felhozni, de végrevalahára a kormány padjairól is megkapjuk az indokolást, a magyarázatot arra, hogy miért kell a honvédség fejlesztése tekintetében ennek a diszparitásnak előállani, a mint azt a két kormány javaslatai mutatják. En megvallom, nem látom be, nem tudok magamnak más indokot erre konstruálni, mint azt, hogy Ausztria minden téren, még a véderőkérdés terén is magának jogtalan előnyöket akar kierőszakolni. Hogy ha az igen t. magyar kormány és az igen t. többség ily, teljesen jogtalan helyzetet elfogad és magáévá tesz, akkor ne csodálkozzanak, 14