Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-306
SÓ M6, országos Illés Í9ÍÍ áeczember 5-én, kedden. adott összegekből alig 7% jut, Hogy minő óriásiak ezek az összegek, arra nézve bátorkodom megemlíteni, hogy az utolsó. négy esztendő alatt a magyar királyi államvasutak anyag- és leltárbeszerzésre 607 millió koronát fizettek ki. Ebből, miként emiitettem, a külföldre alig 5^—6% jut. Annyira üdvös az államvasutaknak ez~ a; munkássága, hogy • a magyar államvasutak által kiirt pályázatokon, utóbbi időben a külföld már meg sem jelent. Eniiek következtében én ennek, az uj Centralamtnak felállítását nem helyeslem. Igen sok kérdés volna még, a miket felvetettek és a mihez hozzá kellene: szólni, de tekintettel az idő rövidségére és különösen arra, hogy költségvetésünket mielőbb tető alá kellene hoznunk, bezárom szavaimat. Tekintettel pedig arra. hogy az idei költségvetésből azt látom, hogy mindazon intézmények, a melyek a kereskedelmi tárcza keretébe tartoznak, nagyobb dotáczióban részesültek, mint eddig, és különösen a t. minister ur lelkülete és nemes gondolkozása biztosítja a tárczája körében levő összes személyzetnek jólétét is, én a költségvetést ezennel elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) , Elnök: Szólásra következik ? Hammersberg László jegyző: Egry Béla! Egry Béla: T. képviselőház ! A világ összes parlamentjeiben az az igen helyes szokás dívik, hogy a kormányférfiak kineveztetésük után megragadják a legelső kínálkozó alkalmat arra, hogy megismertessék a törvényhozással és az országgal azon elveket, a melyek alapján ők a tárczájuk körébe tartozó ügyeket kezelni kívánják, tájékoztatván egyben a törvényhozást azon intézkedésekről, változtatásokról, a melyeket a tárczájuk körébe tartozó fontosabb intézményeknél foganatba venni kívánnak. Sajnálattal konstatálom, hogy a kereskedelemügyi .minister ur e parlamenti szokással szakítva, nem világosított fel bennünket, nem tájékoztatott bennünket tárczája felől. Pedig erre a jelen esetben annál nagyobb szükség lett volna, mert hiszen a tárgyalás alatt levő költségvetést nem a jelenlegi minister ur készítette és terjesztette be, hanem jogelődje, a kereskedelemügyi mirűsterium ideiglenes vezetésével megbízott pénzügyminister ur, és igy nyilatkozat hiányában még azt sem tudjuk, vájjon a t. minister ur mindenegyes tételre vonatkozólag egy véleményen van-e elődjének intézkedéseivel igen, vagy nem ? De szükséges lett volna ez a tájékoztató felvilágosítás azért is, mert hiszen az eddigi szónokok is kiemelték ennek a tározának óriási fontosságát, és mert ennek a tározának keretében az országnak majdnem egész közgazdasága : ipar,, kereskedelem, posta, távírda, távbeszélő és közlekedésügy egybefolyik, tehát mind olyan dolgok, a melyek életszervét,.. létfeltételét képezik közgazdaságunknak, a melyek nélkül tehát helyes. kereskedelmi és közlekedési politikát nem is lehet űzni. ,Ha ezt a tájé* koztató és megnyugtató felvilágosítást egyikmásik intézmény tekintetében a t. -minister ur megadta volna, talán elkerülhető lett volna az a mélyen lesújtó kritika is, a melyet a t. előadó ur, Heltai Ferencz t. képviselőtársam hangoztatott itten az államvasutak forgalmi képességének hátrányairól. Az előttem szóló t. Dobieczky barátom és képviselőtársam a forgalom lebonyolításának akadályául azt hozta fel, hogy akadnak egyes kereskedő czégek, a melyek szándékosan halasztják a szállítást. Én olyan ostoba kereskedőt, a ki a szállítást, bár szállítási kötelezettségei vannak, tudatosan és akarattal hátráltatná, nem ismerek, sőt ellenkezőleg, azon van, hogy szállítson fix időre, a melyre szerződött. Igenis a forgalomnak akadályát képezik azok az indokok, a melyeket az előadó ur hozott fel, és ezeken kivül még azt is, hogy a kocsik nagy részét külföldön visszatartják, nem küldik vissza, inkább fizetik azt a csekély pönálét, a mit kell fizetniök, ha a határidő lejár a kocsik vissza nem adásáért, mert sokkal több hasznuk van nekik abból, ha a kocsikat tovább használják, mintha azt a pönálét meg kell fizetniök. T. képviselőház ! Emiitettem, hogy tekintettel arra a körülményre, hogy ezt a költségvetést nem a jelenlegi minister ur terjesztette be, annak kijelentése mellett, hogy a költségvetést máipártállásomból kifolyólag sem fogadom el, általánosságban fogom megtenni arra észrevételeimet, csupán egynéhány személyi és tárgyi sérelemre terjeszkedve ki; mégis kérnem kell az igen t. minister urat, méltóztassék figyelemmel lenni az általam felhozandókra, mert a személyi sérelmeket talán még ennek a költségvetésnek keretében orvosolni lehet, a nem személyi sérelmek orvoslására vonatkozólag pedig törvényhozási és egyéb utakon is találhat módot az igen t. minister ur, a mire kérem is. (Helyeslés balfelől.) Elsősorban is, a mint emiitettem, a személyi sérelmekkel kívánok foglalkozni. (Halljuk ! Hrútjuk !) Ez évben, augusztus 30-án, egy interpellácziót intéztem a kereskedelemügyi kormány ideiglenes vezetésével megbízott pénzügyminister úrhoz, a m. kir. posta- és távírda műszaki, számvevőségi és közigazgatási tisztviselőinek státus- és fizetésrendezése tárgyában. Gr. Batthyány Tivadar: Ugy van! Helyes! Egry Béla: Interpellácziómra feleletet még máig sem kaptam ; megelégedéssel kell azonban konstatálnom, hogy a költségvetésnek és indokolásának áttanulmányozásakor láttam, hogy interpelláczióm legalább részben sikerre vezetett, a mennyiben a posta- és távirdánál alkalmazva lévő igazgatósági és műszaki személyzet létszámába felvétetett 2 műszaki főtanácsos, 3 műszaki tanácsos, 3 főmérnök és 3 mérnöki állás szervezése, a számvevőségi osztálynál pedig 2 főszámtanácsosi és 3 számtanácsosi állás. Ezeknek az állásoknak felvételével ugyan a státus- és fizetésrendezés még nincsen teljesen szanálva, de mindenesetre egy lépés tétetett ab-