Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-306
306. országos ülés i9ii decztmber 5-éii, kedden. 87 hány ezer éves múltra tekint vissza és e nagynépesség ezen alapszik, igy szaporodott fel. Nálunk pedig, a mikor 1,700.000 kihasználható vizi lóerőnk van, a melyet bátran három millióra is letetne tenni egész összességében, összesen 39.000 lóerőt hasznosítottunk eddig motorikus czélra, és összevissza százezer lóerőnk dolgozik öreg, haszontalan és kevésbbé hasznos vizi malmainkban, a többi viz potyára tovább folyik a Fekete tengerbe. Tavaszszal árvizet csinál, nyáron pedig a szárazságtól eltikkad az Alföld, apad az állattenyésztés, kivándorol népességünk. Az egész magyar Alföld kukoricza- és búzatermelésre van berendezve. Kivéve egyes vidékeket, a hol szőlőtermelés van, vagy egyéb nagy általánosságban nincs egyéb az egész Alföldön. Ez a gazdasági politika végleg befejezte a munkáját. Az Alföldet ezen az alapon tovább felvirágoztatni nem lehet. Ugyanakkor a népesség nagy része tódul a városokba, mert élelmezését a nagy Alföld nem birja ellátni, holott Magyarország arra volna hivatva, hogy a világ egyik legvirágzóbb országa legyen. Akármely oldalról, akár iparfejlesztési, faji, nemzeti, közgazdasági és magyarsági oldalról tekintjük is ezt a kérdést, drágasági, állattenyésztési és minden vonatkozásában azt mondja, hogy a magyar közéletnek mindenfélétől eltekintve és minden egyéb kérdés előtt ennél fontosabb ügye nincsen. Ha mi ezt a kérdést rendszerességgel, tervszerűséggel, egyöntetűséggel, egy gondolat nyomán, egységes vezetés alatt oldjuk meg, megvan Magyarország függetlensége, megvan Magyarország faji nagysága, megvan oldva a nemzetiségi kérdés, iparilag gazdag állammá leszünk, mert az iparfejlesztésnek nemcsak a vizierő az egyik főeszköze, hanem alapfeltétele a sűrű népesség és az olcsó élelmezés, a mely ezzel a kérdéssel egyidejűleg meg lesz oldva. Ezekben voltam bátor nem először, talán nem is utoljára, rámutatni a vizierők fontosságára. Én nem vagyok annyira szakember e téren, mint egy mérnök, de talán többet foglalkoztam vele, mint mérnök-emberek is. Nekem nem az a feladatom, hogy a vizierők fontosságát szakszerű szempontból megmagyarázzam, nem az a feladatom, hogy rámutassak, hol kell azokat felhasználni, nekem az a feladatom, hogy agitácziós szempontból rávilágitsak e kérdés fontosságára, és kérjem a kereskedelemügyi minister urat, találja ambiczióját ennek a kérdésnek megoldásában, mert hiábavaló minden szóbeszéd, a mig közgazdasági életünknek ezt a két nagy hidoszlopát, t. i. a vasutak és a vizierők hasznosításának kérdését meg nem oldottuk, addig Magyarország felvirágzása sohasem lehet teljes, addig semmiféle programmpontunk a maga egészében meg nem valósulhat. A mig mi két és fél sorban beszélünk ezekről a kérdésekről, addig a több, közgazdasági fellendülésünkre alapított reményeink, sajnos, csak illúziók maradnak. (Ügy van ! hűjétől.) Befejezem abban a reményben, hogy nem az én csekély szavam, de az a nyomasztó helyzet, melyben az egész közgazdasági élet ma van, és viszont az a hatalmas törekvés, a mely mindenütt alkotni akar, az a pezsgő élet. a mely ma Magyarországon már bontogatja szárnyát, az általam jelzett irányba fogja terelni a magyar közvéleményt, és ez a körülmény fogja kitisztogatni a közlekedésügyi politika terén felmerült régibb és ujabb bajokat, és ez a közvélemény fog erőt adni ahhoz, hogy a magyar közgazdasági életnek másik nagy forrásához, a hegyeinkben még hála Istennek bőven fakadó vizierőkhöz folyamodjunk, hogy ezekből megtalálja a magyar nemzet a maga létének azt a feltételét, a mely elvezeti őt a nemzeti nagysághoz. Pártállásomnál fogva nem fogadhatom el a költségvetést. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Elnök : Szólásra ki következik ? Vermes Zoltán jegyző: Dobieczky Sándor! Dobieczky Sándor : T. ház ! Mindenekelőtt bocsánatot kérek az előttem felszólalt t. képviselőtársaimtól, ha nem foglalkozom azokkal a hatalmas eszmékkel, a melyeket felvetettek e házban, de azt hiszem, hogy az országnak most elsősorban költségvetésre van szüksége, nem pedig arra, hogy megismerje az esetleg itt felszínre került kontroverz álláspontokat. A felszólalásra egyetlenegy körülmény késztetett, ez pedig a mélyen t. előadó urnak egyik megjegyzése, ö ugyanis az ő szokott nyíltságaval elitélő véleményének adott kifejezést az államvasutak kezeléséről. Tudom, hogy őt ebben hazafias buzgalma vezette, de tudom, hogy a nagyközönség ilyen elitélő nyilatkozatokon kapva-kap, ezért a félreértések megakadályozása végett egész röviden, s kizáróan csak az államvasutak munkásságával kívánok foglalkozni. (Halljuk !) T. ház ! Tárgyilagos előadásomban meg nem támadható adatokra hivatkozva beigazolom azt, hogy az államvasutak üzeme, de különösen személyzetének lelkiismeretes munkássága és kötelességtudása ma is ugyanazon a magaslaton áll, mint állott annak idején 10 esztendővel ezelőtt, akkor, a mikor minden mag} T arember büszkeséggel mutatott az államvasutakra mint olyan fényes intézményünkre, a mely nemcsak a hazai közönségnek tiszteletét és szeretetét vivta ki, hanem megszerezte a külföld embereinek nagyrabecsülését is.' Igaz, hogy az azóta lezajlott szerencsétlen sztrájk a vasutasok ellen ingerelte nemcsak a felsőbbséget, de magának a nagyközönségnek zömét is. Habár magam is elitéltem annak idején a felkorbácsolt szenvedélyeknek ezt a fékevesztett kitörését, mégsem tudom a bekövetkezett eseményekért kizárólag a vasutasokat okolni. A ki mint jómagam is látta annak idején azt a rettentő nyomort, melyben a vasutasok sínylődtek, az érthetőnek fogja találni azt a bérmozgalmukat. Eleinte a mozgalom kizárólag a legkomolyabb, leghiggadtabb eleinek kezébe volt letéve ; mikor azután 1903-ban
