Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-306

8(3 3()6. országos ülés 1911 deczember 5-én, kedden. mai népesség élhet meg, hanem a 30 millió népesség eltartására is alkalmas. A mikor ez megvan, csak akkor szükséges a Szamos—Kőrös, a Duna—Tisza és a Dráva—Száva csatornákat megcsinálni. Mert ekkor már lesz termelés és lesz a folyókban viz. Ennek a gyönyörű programúinak nemzetiségi vonatkozása az, hogy a mig mi Magyarországon, csak a kultúra eszközeivel igyekszünk magyarosítani, a mig mi csak az iskolák utján akarunk az idegenajkuakból magyar hazafiakat teremteni, addig ez a munkánk hiábavaló ; s csak ott sikerülhet, a hol a közgazdasági és a többi viszonyok már előkészítették a talajt a nyelvszigeteken, egyes a magyar nyelvuralom területére eső vidékeken és a városokban,- Ellenben a nemzetiségi tömegekben az iskoláztatás, mint magyarosító eszköz sohasem fog eredményes munkát végezni. Milliónyi népesség közé —• bocsánatot kérek, de sokkal jobban ismerem a dolgot — a mplyben 30, 40, 50 teljesenidegenajku község egy tömegben lakik, hiába teszünk akár magyar, akár más tanítót, mert igy egy pár százalék talán meg fog tanulni magyarul, egy pár százalék ennek következtében talán el is költözik onnan és magyar vidéken fog kenyeret keresni, de a tömeg sohasem lesz magyar. Ellenben hogy ha mi a felső vizek mentén ipari műveket csinálunk és ezekhez felviszszük a kulturelemet, főképen pedig a magyarságot, föl Máramarosnak legfelsőbb hegyei közé, ezernyi és ezernyi tömegben, hogyha mi ott az ipari művek révén megélhetésükről gondoskodunk, akkor a nemzetiségi területen oly számú magyarságot helyeztünk el, a mely a magyarosítás követelményeinek eleget tehet. (Ugy van! balfelöl.) Ugyanakkor, ha mi ezt összekapcsoljuk az öntözőművekkel, az Alföldön munkáshiányt és mezőgazdasági munkásszükségletet idézünk elő, a mely miatt most is nyáron át aratási időben a tót és oláh ember százezrével vándorol le és ekkor ez a néj>esség odaköltözik az Alföldre, ép ugy, mint az a bolgár kertész, állandó munkára és letelepszik nem tömegében, hanem egyénenként. A ki pedig egyénenként, egymagában és családjával, az ő intézményei nélkül, különváltan, mobilizál és kenyérkereseti szükségből jön a magyar uralmi területre, abból mindenesetre magyar ember lesz. Nézetem szerint ez a közgazdasági politika oldja meg a nemzetiségi kérdést abban az irányban, a melyben a magyar fajnak és nemzetnek szüksége van arra, erőszakoskodás nélkül, külön kiadások és veszekedések nélkül a legjobb kedvvel és indulattal, mert a magyar nép a sovány földekre, a Felvidékre megy fel, mint ipari munkás kenyeret keresni jó kedvvel, a nemzetiségi munkás pedig az Alföldre jön le ugyanezen ezélból, szintén jó kedvvel és hatósági intézkedés nélkül. A kormányzatnak tehát nem rendszabályokkal, hanem a közgazdasági intézmények megteremtésével lehet ezt a czélt előmozdítani. Ugyanez a kérdés áll az iparfejlesztés szem-pontjából is, Méltóztassék megengedni nekem, hogy azt a szerény észrevételt tegyem, hogy mi az iparfejlesztési j)olitikának iránya tekintetében tévedtünk, a mikor a magunk iparfejlesztését a kőszénpolitikára fektettük. Nekünk ma is 26 millió korona évi kőszénbehozatalra van szükségünk. A mi kőszéntelepeink a külföldiekhez arányítva kicsinyek és többnyire gyengébb minőségűek. Mi kőszénpolitika utján az ipari szükségleteinket el tudjuk ugyan látni, de ipari termelésünk ekként nem lehet olcsóbb mint a külföldé, mert Magyarországot az Isten nem kőszénnel látta el elsősorban, hanem vizzel. Az Isten nem kőszenet adott nekünk elsősorban, hanem vizet és a vizierők hasonlithatlanul olcsóbbak, állandóbbak, örökösek és az iparfejlesztés czéljaira feltétlenül megbízhatóbbak, mivel ott a szubvenczióval nem lehet visszaélni, mert a ki visszaél, attól egyszerűen el lehet venni. Nekünk tehát nem szabad azt mondanunk, hogy ejtsük el, a mit már csináltunk, hanem azt kell mondanunk, csináljuk meg azt, a mit elmulasztottunk és azért nézetem szerint a t. minister inakkor tett helyesen nemcsak e vonatkozásban, hanem az egész ipar vonatkozásában, ha a maga hatáskörébe veszi át a viziművek kezelését, vagy fjedig a t. kormány a viziügyek igazgatására, egységes kezelésére egy külön hatósági közeget állit fel, a hol nem veszekszik két ministerium a hatáskör dolgában, nem kapcsolják össze a kérdést ugy, hogy egyik ministernek tetszenek a viziművek, a másiknak pedig nem tetszenek, egyiknek paszsziója, másiknak nem, és a hol nem kapcsolják össze azzal, hogy az ipar és a földmivelés szempontjából a vizek különféle felfogás szerint kezeltetnek, hanem egységes kezelés alá veszi Magyarország vizierőinek és viziállományának hasznosítását, egységes programm szerint végzi ezt a munkát, a melynek végrehajtása tarthat hosszú időkig, de a melyet el kell kezdeni a legsürgősebben és tervszerűséggel végrehaj tani. Ha Krassószörény megyével talán ellenmondásban vagyok is, mert a krassószörénymegyei vizierők bizonyos czélra talán alkalmasok lehetnek, de szerintem a vizierők tekintetében Máramarosban kell megkezdeni a munkát, mert annak vizeit háromféleképen lehet hasznosítani, motorikusán, öntöző czélokra, s végül hajózásra az egész vonalon, így tehát a Felső-Tisza folyásánál kell kezdeni a munkát, fogatni kell azt a többi folyónál és a Duna mellékfolyóinál csak ott kell a vizet hasznosítani és oly mértékben, a mennyire a vizierők magukat is kifizetik. Nagy, világhistóriai tény áll előttünk ; világhistóriai tény, hogy az egész emberiség népességének felerésze két államban lakik, Kínában és Indiában. Hétszáz milliónyi népesség majdnem fele a föld kereke népességének él ebben a két birodalomban, a melyek a maguk politikáját, a maguk életét, évezredes kultúráját a vizi politikára fektetik. Indiának egyetlen államában, Madras tartományban, 50.000-nél több kisebb-nagyobb víztartály van. Kínában a vizöntözés, isten tudja,