Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-306

deczetnber 5-en, kedden. 85 306": országos ülés 19Í1 Azután az alföldi emberek fohászkodnak, Hogy adj Úristen esőt, mert máskép vizünk nincs. Azután a magam részéről is folyton sarkalom a t. földmivelésügyi minister urat, hogy áUategészségügyi szempontokból végre segítsen községeink ivóviz-állapotán. Ez nem mehet igy, ez nem üzlet, ez nem az a foglalkozási mód, a melyet ez a kérdés megérdemelne. Mert az én nézetem szerint itt az idő és pedig a legutolsó idő, hogy egységes konczepezióval csináljuk meg vízügyi politikánkat és ebből a -nyomdokból ne engedjünk kitérést és annak rendszerét, fokozatát, egymásutánját állapítsuk meg és ne engedjünk össze-visszása gban dolgozni. Igenis szükséges az, a mit ez évi márcziusában volt alkalmam itt kifejtem, hogy kezdjük meg a vízügyi igazgatást, a viz hasznosítását a felső folyása mentén a vizeknek, s egységes tervszerűséggel hajtsuk végre utána az öntözőművek létesítését és legutoljára fogjunk csak hozzá a hajózható csatornák építéséhez, mert — bocsánatot kérek — a milyen helytelen és szakszerűtlen volt az az álláspontunk, a mi nagyon is megboszulta magát, hogy a Tisza folyót felülről kezdtük szabályozni, ép annyira ostoba és közgazdaságilag lehetetlen felfogás az, hogy kiszáradt folyókat akarjunk összekötni, hogy azon a teherforgalmat közvetítsük, a mikor sem forgalmunk, sem vizünk nincs. A helyett, hogy előbb vizierőről gondoskodnánk, iparról és termelésről gondoskodnánk, tehát a helyett, hogy felülről kezdenők a folyóvizek hasznosítását és vízmüvek építését, a helyett, bocsánatot kérek, a kereskedelemügyi ministerium teli van tervvel a Duna-Tisza csatornára nézve, ellenben a vizierőknek ipari czélokra leendő felhasználására két és fél sor van csak most kezdetül. Ha beleépítünk 50 milliót a Duna-Tisza csatornába, ez nem fog változtatni a helyzeten semmit. En nem akarok beszélni szakszerű kérdésekről, hogy ez a csatorna milyen legyen, hogy jövedelmező lesz-e és hogyan kell építeni, mert akárhogy építik is, nem lesz jó, nem lesz pedig jó azért, mert nincs a folyóban viz és nincsen szállítás. Szállítás és viz nélkül pedig — jól építi a mérnök a csatornát, vagy rosszul építi, — a csatornaépítés maga mégis ostobaság. Ha ellenben azt a politikát követjük, a mi egyedül helyes, hogy t. i. megkezdjük a Felső-Tisza legfelsőbb folyásánál a vizek tárolását, akkor ezáltal elejét veszszük a tavaszi árvizeknek, felraktározunk az öntözőművek számára elegendő vizet, csinálunk a halászat számára mesterséges tavakat, megadjuk a lehetőséget az oda felviendő ipari üzemeknek az erők kihasználására nagyobb vízesések létesítése által : akkor meg van oldva, és pedig alfabetikus sorrendben, az elsőrendű szükséglet. A második és még fontosabb szükséglet pedig az, hogy ezek a vizek necsak a felső folyás mentén, mint motorikus erők használtassanak fel, hanem kanalizáltassék az egész magyar Alföld, mert a drágaság kérdéséről hiába beszélünk, a drágasági pótlék adását hiába helyeseljük, vagy ellenezzük, ki kell jelentenem, hogy sem az idegen husbehozatal, sem a tarifaemelés, sem a tisztviselők drágasági pótléka, sem semmi a kerek világon nem segit, csak az, ha mi az Alföldnek a vizet visszaadjuk és ezáltal a mezőgazdasági termelést az Alföldön sokszorosan felfokozzuk. Nem értem, hogy bár ez a probléma tenyerenfekvő, a kormányzat még sem akarja megérteni, hogy a nemzetközi konjunktúrákon kivül Magyarországon az egész drágaságnak csak egyetlenegy oka van, az t. L, hogy elapadtak a vizek, ennekfolytán megakadt a mezőgazdasági takarmánytermelés, a minek következtében ismét pang az állattenyésztés, s mert nincs takarmány és nincs állattenyésztés, kell hogy drágaság legyen és hogy a felesleges emberanyag, a fogyasztóközönség, kivándoroljon, mert hiszen nincs miből a maga szükségletét ellátnia. Volt alkalmam a földmivelésügyi minister úrral privátim beszélgetni erről, de ő leintette az egész öntözési programmomat, csak azért, mert neki egy bizonyos öntözési dolga nem sikerült. Ez a kézlegyintés, akármennyire jóhiszemű volt is, jellemző az egész magyar politikára. Mert valahányszor ilyen nagy konczepcziókról beszél itt valaki ebben a házban, mindig csak azt mondják, hogy nincs pénz, vagy hogy már próbálták, de nem sikerült, holott tény, hogy fokozatosan esztendőről-esztendőre apadt a magyar föld vízmennyisége. Én pl. bemutattam itt a házban, márcziusi besziédemben, hogy a Tiszának vízmennyisége 60 milliárd köbméterről 17 milliárdra apadt le, tehát csaknem egy negyedrésznyire, a mi nem azt jelenti, hogy nyáron nincs a Tiszában viz, hanem jelenti azt, hogy egész éven keresztül csak negyedrész annyi eső esik le Magyarországon, mint annakelőtte. A negyedrésznél is sokkal kevesebb takarmánymennyiség, a megsatnyult állattenyésztés és a megszaporodott népesség az, a mi az egész drágaságnak oka és alapja. Bocsánatot kérek, ha mi az öntözőműveket nem kapcsoljuk össze az ipari művekkel, akkor a kérdés ugy áll, hogy az ipari művek csak részben jövedelmezők. Ma azonban öntözőművek létesítése a gazdáknak önerejéből csinálva csaknem a maga egészében deficzites vállalkozás, hajózható csatornák építése okvetlenül ráfizetést igényel a kincstár részéről. Pedig ha ezt az említett három programmpontot összekötjük és sorrend szerint oldjuk meg, akkor a magyar nemzeti közgazdaság számára 100 esztendőre való munkaprogramra kinálkozik ezen a téren. Mert a folyók felső folyása mentén hasznosittatik a viz, mint motorikus erő, ezáltal keletkezik ottan ipari termelés, az ipari termeléssel kapcsolatban keletkezik a kincstár részére ujabb fogyasztási adó, ujabb egyenes adó és ujabb szállítási adóbevétel. Ugyanazt a vízmennyiséget, a mely a nyári időszakra elraktározandólag a szakértők részéről két és fél milliárd köbméterben van kiszámítva, hasznosítjuk, másodszor az öntözőműveknél és ez által az egész magyar Alföldből paradicsomot teremtünk, a melyen nemcsak a