Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-306

306. országos ülés 1911 deczember 5-én, kedden. 83 igazgatás, mint olyan, megfelelő nívóra emelkedjék. Az első esztendő az idei esztendő, a mikor az államvasuti igazgatásnak végre ezen sok kidobott pénz mellett is volt jó szive és évi 30 ezer koronát tudott adni vasúti árvaházak fenntartására. (Mozgás. Halljuk !) Ezt az irányzatot köszönettel és elismeréssel kell honorálnom és kérem a t. kereskedelemügyi minister urat, méltóztassék e lépéseket kezdeményezésnek tekinteni és ugy a Vasutas Szövetséget, mint a többi hasonló jóléti intézményeket, a melyek becsületesen teljesítik a személyzettel szemben kötelességüket és a melyeknek mintegy az a hivatásuk, hogy a vasutasságnak társadalmi, kulturális és közgazdasági helyzetét javítsák, méltóztassék kellő jóindulattal kezelni és istápolni. Ebben az ipari és kereskedelmi kérdésben egyetlenegy dolgot vagyok bátor a t. minister ur figyelmébe ajánlani. Ez a kereskedelmi iskoláknak kérdése. Oly dolog ez, a mely tulajdonképen nem tartozik a tárgyhoz. Azt is tudom, hogy a kereskedelemügyi ministerium túlontúl van megterhelve ; hogy ott sokkal több munka és feladat vár megoldásra, mint a mennyi ember, pénz és erő áll a m inisterium rendelkezésére. Ennek daczára azt vagyok bátor mondani, hogy a kereskedelmi iskolákat már régen át kellett volna venni a kereskedelemügyi ministerium fenhatósága alá, ép ugy, mint a szakiskólákat vagy ipariskolákat, mert szakemberek mondják és a kik foglalkoznak e kérdéssel, irják és hangoztatják esztendők óta, sőt mindannyian tapasztaljuk, hogy a kereskedelmi iskolák nivója minden kritikán aluli, hogy nem felelnek meg feladatuknak és ennélfogva azokat a magyar kereskedelem érdekében szakszerű nívóra kell emelni; azokat a kereskedelemügyi ministerium szakközegeinek kell kezelniök és felettük a felügyeletet kell gyakorolniok. Ha, t. képviselőház, az orvoslások végkonkluziójára jutok, ha megállapítom azt, hogy itt is, ott is mennyi a hiba, hogyha, t. ház, keservesen kell ismét elsírnom a nótát, hogy Magyarországnak és a magyar kormányzatnak nem volt elegendő energiája ahhoz, hogy megteremtse a budapest..szerajevói, a budapest-szaloniki-i, a budapestodesszai, vagy budapest-galaczi nemzetközi fővonalakat, még pedig normális vágánynyal, mint fővonalakat, ellenben a magyar kormány és pedig nem a jelen, hanem az előző kormány belement abba a szerencsétlen dalmát vasúti kombináczióba és ha meg kell áUapitanom, t. képviselőház, hogy az összes magyar kormányoknak nem volt elegendő erejük és befolyásuk az annabergi csatlakozás kivivására, ellenben a múlt kiegyezésben még a teschen-oderbergi részen a második vágányt sem tudtuk kieszközölni, a dalmát vasút ellenértéke daczára és hogy nem vagyunk odáig, t. képviselőház, hogy a déli vasút magyarországi vonalainak függetlenségét keresztül tudjuk vinni, ugy üzleti, mint pénzügyi kezelés tekintetében : akkor kénytelen vagyok konstatálni, hogy ez az egész magyar vasúti politika, mint olyan szűk tartományi keretben, olyan toldozott-foltozott állapotban sínylődik és annyira nincs neki egy egységes konczepcziója, hogy azok az álmok, melyeket ezen az oldalon a gazdasági függetlenség irányában tápláltak, a inig a vasúti politikánk ilyen marad és a míg a magyar közélet nem fekszik reá arra, hogy tarifális nagy vontakozásait, a köteléki díjszabásokat a nemzetközi nagy fővonalakon a magyar nemzeti érdekek, szempontjából keresztülvigye és megépítse, addig a közgazdasági önáUóság minden vonatkozásában csak közönséges illúzió marad, mert vámsorompó és külön vámterület nem lehetséges önálló vasúti politika nélkül. Ezért kénytelen vagyok erről az oldalról hangoztatni azt, a mit évekkel ezelőtt a kiegyezés kritikájában mondtam, hogy a vámsorompó, a melyet nem előz meg egy önálló vasúti politika, a melyet nem előz meg &gj kereskedelmi politika, a melyet nem előztek meg az önálló vasúti vonalak a nemzetközi vonatkozásokban, az megölője lenne Magyarország közgazdaságának. Bocsánatot kérek, én azonban nem a vámsorompónak, hanem én a nagy magyar gazdasági politikának és gazdasági önállóságnak vagyok a hive és ez a gazdasági önállóság a tarifa-politikánál, a vasúti politikánál és a közlekedési poütikánknál kezdődik, az ipar fejlesztésen folytatódik és végződik egy magyar nagy gazdasági fellendülésben, a melynek egyes részletei a kereskedelemügyi ministeriumnak a kezébe van letéve és a mely felett mi rendelkezhetünk, hogy ha kellő energiánk és belátásunk van nem az osztrákkal való kiegyezések idején, hanem minden időben. A nagy magyar vasúti poütikában végtől végig, a Kassa—Oderbergitől eltekintve, a mit sikerült valahogy megvalósitani annak idején, mindenütt a vesztett csatáknak nyomait látom. Ha megnézem a budapest—bécsi viszonylatban 1903-ban kötött irtózatos szerződést, a melyre Hieronymi a boldogult minister mondott itt nálamnál különb kritikát, ha megnézem a dalmát vasút épitkezését, a boszniai vonalakat és ezen vonalak épitkezését, ha megnézem a magyar belső vonalak hiányait, ugyanúgy a Kelet felé vonuló vonalakra vonatkozó tervek hiányát, kénytelen vagyok konstatálni, hogy azok a közgazdasági álmok, melyeket erről az oldalról táplálnak és hirdetnek, — ha minden egyéb sikerülne is, — a vasúti politika hiányai miatt buknának meg. Én azért fontosabb dolognak tartom a magyar közvélemény figyelmét erre felhivni minden kiegyezési tárgyalásnál és minden egyébnél, mert ha itt napról-napra elveszitjük a csatát, hogy ha mi Zárát direkt-vonallal kötöttük össze Bécscsel és nem Szarajevót Budapesttel, akkor elvesztettük a gazdasági függetlenség csatáját minden téren. Ennél fogva, bocsánatot kérek, de az a felfogásom, hogy rosszul van az, ha a kereskedelem, a hajózás, a posta-távírda és az egész közlekedés, vasút és az úthálózat, minden a világon egyetlen 11*