Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-306

U 306. országos ülés 1911 akkor meg kell állapítanunk, hogy a magyar közönség a Parisba kivitt és onnan visszahozott, kétszer megvámolt és kereskedelmileg többszörösen megdrágított árut szivesebben veszi, mint drága idegen portékát, ellenben, mint magyar áruczikket nem volna hajlandó megvenni. Egy hang (jobbfelöl) : Elég hiba ! Lengyel Zoltán : De, t. képviselőház, nemcsak van iparunk, hanem megelégedéssel kell konstatálnunk, hogy bizonyos czikkekben olyan elsőrangú iparunk van, a mely nemcsak megállja a világon a versenyt, hanem mindenütt a külföldön jobban el van ismerve, mint nálunk. Nekünk tehát ki kell végre gyógyulnunk abból a felfogásból, hogy a magyar iparczikk nem jó és hogy Magyarországon nincsen ipar, vagy nincsen megfelelő ipar. Igenis vannak jó iparágak, és ezen az utón tovább menve, a többi iparczikkekben is tudunk megfelelő eredményt elérni. A másik, t. képviselőház, a mit nem szabad figyelmen kivül hagyni, a kisiparnak a kérdése. A múlt kormánynak igen t. államtitkárja egy alkalommal ugy egész könnyedén elszólta magát és azt mondta, hogy a kisiparnak tönkre kell menni és ezzel le kell számolnunk. Volt alkalmam, t. képviselőház, körülnézni az országban és láttam, hogy micsoda irtózatos bűnök terhelik a magyar közgazdasági politikát, a mikor azt a virágzó kisipart, a mely megvolt, tönkremenni és elpusztulni engedte. Rászabadította a szabad kereskedelmi versenyt, rászabadította a vasutakat, a mikor az a czéhrendszer egész tökéletes védelméből egyszerre a szabad verseny területére került. Rászabadította az ipartörvénynek a rosszaságát, a mely talán egy kifejlett, modern iparnak jó lett volna, de a mely a mi kezdetleges körülményeink között nekünk nem volt megfelelő. Kis ekkor elnézte annak a kisiparos-osztálynak a jajveszékelését, nem tett érte semmit, és most sem tesz érte semmit; elnézte azt, hogy az a kisiparos-osztály, a maga régi iparczikkeivel, nem tudja megállani a versenyt és ennélfogva halálra itéli; holott, t. képviselőház, ebből a kisiparból a meglevő anyagot okos politikával fel kellett volna szivni a nagyipar számára, a megmenthetőt meg kellett volna menteni, a tanulni vágyót modernizálni kellett volna. Lehetett volna a kisipari elemeket egyesíteni nagy vagy középipari alkotásokká és mindebből rázkódtatás nélkül ki lehetett volna fejleszteni a mai idők számára a szükséges ipart 'a nélkül, hogy nekünk circum dederunt-ot kellett volna énekelnünk nemcsak a kisipar felett, mint ipari munka felett, hanem a kisiparos-osztály felett is, a mely a nemzetnek úgyszólván a legtisztább, legkarakterisztikusabb és legerősebb rétegét képezi. T. képviselőház, akárhányszor megyünk most a kereskedelemügyi ministeriumba, hogy itt meg itt lehetne ily meg ily dolgot megmenteni, fent ártani, felvirágoztatni, a válasz az, hogy ezekre a ezélokra nincsen pénz, ezekre a czélokra ma nincsen gép,-Én tehát kívánóra és óhajtom, hogy ezzel a deczeihber 5-én, kedden. rendszerrel szakítson a kereskedelmi ministeríum. Nem szükséges adni mindenkinek segítséget, a ki csak kér, mert hisz ott is előfordulnak illetéktelen óhajtások és ületéktelen befolyások, de ne mondja ugyanakkor azt se, hogy a kisipart egyáltalán nem segélyezi, hanem mondja azt a józan tételt hogy mindenkit segélyez, a kinél a reménység megvan arra, hogy becsületes vállalatot alapit; ellenben nem szükséges, akármilyen virágzónak mutatkozzék is, az én nézetem szerint pl. Fiúméban a műtrágyagyárat óriási nagy szubvenczióval ellátni, a mely gyár a nyers anyagot is külföldről hozza, a gyártmányait is külföldre viszi, a melynek számára pedig igen nagy összeget juttattak és a múltban nagyon sok oly gyár volt, a melynek szintén igen nagy összegeket osztottak ki hiába. T. képviselőház ! Ha már most én az iparfejlesztési tételre adott 1 millió korona többletet összehasonlítom azzal a bizonyos szállongó hírrel, a mely szerint ennek a költségvetésnek a tételei között, bár nincs megmondva a t. kereskedelemügyi kormány már ez idő szerint nemcsak beleegyezett abba, hanem úgyszólván fait accompli-t is teremtett, hogy a tengerhajózási társulatok szubvenczióját óriási módon fölemeli : akkor meg kell említeni, hogy megint oly kérdéssel állunk szemben, a hol kidobjuk a pénzt oly dolgokra, a melyek tekintetében ellenértéket jóformán nem kapunk, de fösvénykedünk oly helyeken, a hol a legnagyobb mértékben az ellenkezőre volna szükség. Elismerem a tengerhajózás nagy fontosságát. Tudom azt is, hogy Fiume, mint olyan, nélkülözhetetlen nagy lélegzési pontja, a magyar közgazdasági politikának ; tudom, hogy ország nem lehet nagy, a melynek tengeri hajózása és külkereskedelme nem hatalmas. De mégis ugy kell felállítanom a tételt, hogy a hol iparfejlesztésre nincs több anyagi erő, mint egy millió korona többlet, és a hol a viziművek czéljaira oly nagy a kihasználható terület és még csak most kezdünk tervezgetni, a szubvencziós tételek pedig ugy alakulnak, hogy az Adria 1,400.000-ről 4,800.000 koronára emelt szubvencziót kap, a magyar keleti tengerhajózási társaság 180.000 korona helyett már 450.000 koronát kap, az Ungaro-Croata 590.000 koronás szubvencziója 1,100.000 koronára emelkedik, vagyis körülbelül 4 millió korona összegnél többet költünk e czi men : ott egészen pozitive megállapíthatjuk, hogy ezt a pénzt a magyar közgazdasági életnek nem éri meg ez az egész. Nem szólanék még erről, ha azt látnám, hogy a kereskedelemügyi kormány azt teszi, a mit a hajógyártás terén Hieronymi Károly tett, hogy egyesit gyárakat, a melyek képesek a feladatnak megfelelni, hogy csipri-csupri vállalatokat, a melyek egy része tisztán és kizárólag csak a szubvenczióra és a hajóbeszerzési segélyre van alapítva, egyesit nagy vállalatokká, ezzel számottevő tényezőt alkot a világkereskedelmi forgalom szempontjából és akkor a segélyt ehhez mérte volna. De bizonyos vagyok