Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-306

SOd. országos ülés Í911 benne, hogy e vállalatok, ugy, mint ma vannak, a felemelt segélyt sem fogják megszolgálni. Nagyon is sokba van nekünk az a kis tengeri hajózás, az a kis tengerpart; nagyon sokba van, mert mindezekhez hozzá kell számitanunk a hajóbeszerzési segélyt, a melyet a kormány kimutatása a múltra nézve 3,600.000 koronában tüntet fel és a melyre nézve 1912-őn túlra eddig is le van kötve 4.878,000 korona. És hogy ha hozzáteszem a fölemelt szubvenczióhoz a beszerzendő hajók mennyiségét, akkor ily arányban legalább 8—9 millió uj hajóbeszerzési segélynek kell még az idők méhéből kipattanni. Ez pedig nem áll arányban a magyar közgazdasági élettel, nem áll arányban a magyar tengeri forgalommal és ennek hátterét lehetetlen a magyar közgazdasági viszonyokban megkeresni. Kénytelen vagyok tehát azon föltevésemnek kifejezést adni, hogy a nagy hajóbeszerzés és szubvenczionálás összefüggésben van a Dreadnoughtok építésével. Mert tengeri háborút nem lehet vivni szállitóhajók nélkül, és akkor, a mikor Magyarország a kvóta arányában megkapta a Dreadnought építését, ugy látszik, a kereskedelemügyi kormány arra is vállalkozott, hogy a magyar tengeri hajók állományát lényegesen fel fogja emelni, és ezzel külön szubvencziót ad a haditengerészetnek is, a mely pedig egy jottányira sem magyar és magyar érdekeket sem szolgál. A kereskedelemügyi mínister ur nagyon helyesen cselekednék, hogy ha erre a kérdésre világosságot vetne, mert hivatalos kimutatás helyett, törvényjavaslat helyett, a ministeri indokolás 116. oldala csak annyit mond, hogy 1,600.000 korona külön hitel engedélyeztetik a tengeri hajójáratok fokozatos fejlesztésére. Arról a konkrét dologról, melyről az ujságczikkek szólnak, a költségvetésben nincs szó és törvényjavaslat sincs erre vonatkozólag előterjesztve. A harmadik kérdés, a melyet röviden említeni kívánok, az ipartörvény revíziója. Annak idején a kontroverzia a körül forgott, vájjon kódexszerűleg csinálják-e az ipartörvényt, vagy minden egyes részét külön törvényben. Az első része a kodifikácziónak, ugy veszem észre, abban telt el, hogy ezt a kérdést nem birták dűlőre hozni; a második része abban telt el, hogy a megszerkesztett és óriási terjedelménél fogva hasznavehetetlen egységes kódexet részekre fogják bontani, ezalatt pedig az égető bajok szaporodnak és nekünk megfelelő ipartörvényünk nincs. Sürgetik régóta az úttörvényt, a melyet a t. minister ur egy beszédében kilátásba is helyezett. Ennek a kérdésnek sok oldalról szerintem túlságos nagy fontosságot tulajdonítanak. Volt alkalmam a kereskedelemügyi ministeriumban uti kérdéseket tárgyalni. Bocsánatot kérek, ha azt állítom, hogy nemcsak útra van szükség. A mi kereskedelemügyi ministeriumunk belelovalta magát abba az irányzatba, hogy minden áron ut és ut kell Magyarországnak. (Fdkiáltásolc jobbfelől: Ugy van!) Utinovits Pál: Az Alföldön nincsenek utak ! deczember 5-én, kedden, 75 Lengyel Zoltán : Ugy van. Az Alföldnek nagyon sok vidékén, sőt mondhatnám az egész magyar Alföldön. Azt a részét a kérdésnek, hogy az uti viszonyokat meg kell javítani, minden rendelkezésünkre álló eszközzel, tökéletesen helyeslem ; de a kereskedelemügyi ministerium tovább megy, mert bizonyos vidékeken, a hol vasútra van szükség, a vasutat egészen elhanyagolja az utkérdés érdekében. {' Ellenmondás-* jobbfelől.) Latinovits Pál: Mindkettő kell, ut és vasút! Lengyel Zoltán : Én állom, a mit mondok, nem szoktam hasból beszélni. Ha arról van szó, hogy a magyar Alföld egyes részeiben, a hol roszszak az utak, ellenben van elegendő vasút, a ministerium az útépítést forszírozza, az tökéletesen helyes. De vannak Magyarországnak hegyes vidékei, a hol tüneményesen jó, nagyszerű utaink vannak, de 200 kilométernyi légvonalban nincsen vasutunk, hol a terepviszonyok a vasútépítésre rosszak, ép ugy, mint az Alföldön az útépítésre, hol ismét a vasútépítés könnyű, mert sima a talaj, nálunk pedig nehéz, és a kereskedelemügyi ministerium a helyett, hogy az egyedül helyes álláspontból indulna ki és ott, hol az útépítés nehéz, az utakat segítené, hol a vasútépítés nehéz, a vasutat segítené, nem akar nálunk sehogy sem vasutat építeni, s nem elégszik meg azzal a nyomorunkkal, hogy alkotmányos életünk 44-ik esztendejében még mindig van 200 kilométer légvonalban, a hol vasút nincs Magyarországon, hanem azt akarja, hogy ez az állapot örök időkig tartson. Mert hiszen mi a magunk erejéből sohase leszünk arra képesek, hogy az erdélyi Érczhegységet átfúrjuk alagúttal és jó közlekedési utakat teremtsünk, a kormány pedig mereven elzárkózik nemcsak az erdélyi vasutaknak mint állami vasutaknak rendezésétől, hanem elzárkózik még az elől is, hogy a megyei határozatokat, a melyek nyomorult viczinális vasutakkal próbálnak ezeken a keserves kínszenvedéseken segíteni, jóváhagyja. Ha a csongrádi viszonyokat nézem, hát Csongrádon a tengely belemegy a sárba, az bizonyos, de azért a jó búzaföld sohasem marad bevetetlen és a jó búzát mindig ki tudják szállítani 20—-30 kilométer távolságra, mig a vasúthoz elér, mert ha nem tudják szállítani őszszel, a jó Isten segit rajtuk és fagyos időben szánkóval kiviszik. De jártam Mármaros megyében 100 kilométer egyenes vonalban a Nagyágvölgyén végig, a hol csak a madárnak lehet repülnie, a hol ki sem lehet jönni abból a völgyből se jobbra, sem balra, de az embernek végig kell mennie |rajta és nem lehet az utat abbahagynia, hacsak nem akar éhen halni. Én ismerem ezeket a viszonyokat és a mélyen t. kereskedelemügyi minister ur és az államtitkár ur is okvetlenül ismeri. Hiszen ha valaha beszéltem ad personam, hát most beszélhetek, mert ezek a viszonyok Kolozsvár és Nagyváradtól délre és északra vannak és ha valahol segíteni kellett a bajon, és volt kikhez beszélni és voltak, a kik megértsék, akkor a kereskedelemügyi tárcza mai vezetői azok, mert a mit én személyes tapasztala10*