Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-319

319. országos ülés 1911 deczember 21-én, csütörtökön. 477 a közjoghoz, ez eszmét felkarolta. Természetes, hogy én lelkes támogatója voltam ennek az eszmének. A kar szétnézve akkor azok között, kik a közjogi tanszékre a legalkalmasabbak, gróf Apponyi Alberten akadt meg a szeme, mint világhirű, a minister ur által is elismert közjogi szaktekintélyen és óhajtotta őt a tanszékre megnyerni. Mikor ez sikerült, akkor a kar és az egyetemi tanács egyértelműleg terjesztette fel a minister úrhoz gróf Apponyi meghivását a tanszékre. Nagyon természetes, hogy a kar, miután joga van választani, előterjesztése megtételekor a tanszék betöltésének különböző módozatai között, ha meghívást javasol, akkor nagyon természetes, hogy egyúttal erre a tanszékre pályázat kihirdetése iránt nem tehet előterjesztést. Ha már most az igen t. minister ur ezt nem akczeptálta, — hiszen majd később rájövök azokra az okokra, a melyek őt irányíthatták, hogy a karnak és a tanácsnak egyértelmű előterjesztését nem honorálta — akkor módjában lett volna, — mert hiszen már áprilisban fent volt a kari előterjesztés — hogy még olyan időben közölje a karral azt, hogy nem fogadja el az előterjesztését, tehát tegyen a kar javaslatot a pályázat_ kihirdetése iránt, hogy a kar még a múlt tanévben tehetett volna ez iránt javaslatot. Ez azonban nem történt meg, hanem, a mint már emiitettem, a szünidő kezdetén közölte ugyan a minister ur a karral, hogy ezt nem fogadja el, de egyúttal közölte azt is, hogy pályázatot hirdetett erre a tanszékre, azonban most már nem — mint ez a legfelsőbb elhatározás előírta, a közjogi tanszékre, hanem a közjogi és közigazgatási egyesitett tanszékre. Ha már a minister ur erre az álláspontra helyezkedett, ha megvolt ennek a jogalapja, — a mit nem lehet megállapítani, minthogy a későbbi legfelsőbb elhatározás dátumának közlését itt a házban sem hallottuk tőle — akkor ez magában nem volna az autonómiának sérelme, de épen abban van a sérelem, hogy a minister urnak fel kellett volna hívnia a kart, hogy miután ő már megszerezte a jogalapot arra, hogy nem külön közjogi tanszék ezzel a mellékkötelezettséggel, hanem közjogi és közigazgatási egyesitett tanszék állíttassák fel, tegyen a kar már most propozicziót ennek pályázat utján leendő betöltése iránt, Ez azonban nem történt meg, tehát a kar abba a helyzetbe sem volt hozva, hogy javaslatot tehessen a pályázat kiírása iránt, ennek folytán nem állhat meg az, a mit a minister ur vitat, hogy a kar megtagadta a pályázat kihirdetését. Az előbbi esetben nem tette, mert választhatott a két betöltési mód között és meghívást javasolt, a második esetben pedig az igen t. minister ur nem hozta abba a helyzetbe, hogy ilyen előterjesztéssel élhessen, hanem mikor erre az akkori dékán, mint a kar illetékes képviselője a szünidő alatt elnöki felterjesztésben figyelmeztette a minister urat, hogy ebben az autonómia sérelme van, de másrészt összeütközik ez a legfelsőbb elhatározással is, tehát arra nézve is sérelmes, hogy esetleg megtörténhetik, hogy a kar ennek alapján nem is lesz abban a helyzetben, hogy megfelelő propozicziót tehessen a tanszék betöltése iránt, tehát méltóztassék ezt orvosolni: akkor jött a hivatkozás egy legfelsőbb elhatározásra, a mely a közigazgatási és közjogi tanszéket egyesitette, és mint egyesitett tanszéket szervezte. Ezt a legfelsőbb elhatározást — és ennek keltét akkor sem közölte a t. minister ur — csak akkor hozta nyilvánosságra a minister ur, mikor észrevette, hogy az ő jaályázat-hirdetése ellentétben van az előbbi legfelsőbb elhatározással. Miután pedig nem akarta az orvoslásnak azt a helyes módját választani, a mely az autonómián ejtett sérelmet is orvosolta volna és a melyet a dékán ur javasolt, hogy t. i. méltóztassék visszavonni ezt a j)ályázatot és a kart felszólítani, hogy terjeszszen elő a pályázat iránt tervezetet, valamiképen mégis harmóniába kellett hozni a legfelsőbb elhatározással a j)ályázat hirdetését, és ennek módját abban találta, hogy miután a pályázat már ki lett hirdetve, — ez legalább a mi feltevésünk, nem is lehet máskép elkéjjzelni, minthogy nem közölte a dátumot — most már nem volt más hátra részére a harmónia helyreállítása czéljából, mint egy ujabb legfelsőbb elhatározást kieszközölni, a melyben most már az elejtett közjogi tanszék helyébe a közjogi és közigazgatási együttes tanszék szervezése van fölvéve. A minister urnak az az állítása sem áll meg, hogy a közigazgatási tanszók és a közjogi tanszék olyan belső kapcsolatban áll, hogy azok egy tanár által látatandók el. Ma már nem ez a nizus sehol sem, még a külföldön is a »Staatsrecht« és »Verwaltungsrecht« különkülön tanszéken adatik elő, külön tanárok vannak e tanszékekre kinevezve. De nálunk sem volt ez mindig egyesitve. 1905-ben történt az első lépés Kolozsvárott, a hol sokkal csekélyebb számú hallgatóság mellett a tanári testület azt az álláspontot foglalta el, hogy külön közigazgatási tanszék állíttassák fel, és 1907-ben a kolozsvári egyetemen tényleg Boér csakugyan egyedül a közigazgatási jogi tanszékre neveztetett ki, a mely nem volt kapcsolatos a közjogi tanszékkel. Ha tehát Kolozsvárott, a sokkal kisebb számú hallgatóság mellett szükséges volt egy külön közigazgatási jogi tanszéknek a felállítása, annál szükségesebb a közjogi tanszéknek az elkülönítése nálunk, a hol a közjog a második alapvizsga tárgyát kéj>ezi, a hol óriási a hallgatóság száma, ugy hogy annak a fele sem fér bele a tantermekbe. Azt is mondja a t. minister ur, hogy a közigazgatási tanszéket nem tartja czélszerűnek magántanárral elláttatni. Hát ennek sem állta az útját semmi, mert hogyha Kolozsvárott lehetett egy külön közigazgatási tanszéket felállítani, akkor miért ne állithatnánk fel Buda-