Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-319

470 319. országos ülés 1911 deczembér 21-én, csütörtökön. kérdésre akarom a t. kultuszminister ur szives figyelmét felhívni. A múlt költségvetési vitában a földnaivelésügyi tárczánál vettem észre, hogy a t. képviselőháznak szinte egyhangú helyeslése mellett pendítettem meg egy gyakorlati dolgot, a mely — ismétlem — nagyon kisszerűnek látszik és ezen nagy, magas elvi viták után, a melyek itt elhangzottak, szinte paradox, ha beillesztem ebbe a vitába, de akkor nem láttam eredményt, mert mély sajnálatomra a kultuszminister ur, a ki épen érdekelt ennek a kérdésnek végrehajtá­sában,'nem volt jelen. Arról van szó, hogy mindnyájan tudjuk, mit jelent Magyarországon a gyümölcstermelés gazda­sági szempontból. Ennek a gyümölcstermelésnek nagy veszélye a különféle parazitáknak, a her­nyóknak stb. nagymérvű elszaporodása. Hiszen a ki gazdasággal foglalkozik, tudja, hogy mit jelent ez a gyümölcstermesztés terén, hogy milyen mér­tékben pusztit ma már Magyarországon a hernyó. És ennek az országos csapásnak mi az oka ? Egy­szerűen az az oka, hogy a hernyópusztitás mun­kája részben a napszám nagy drágasága okából, részben pedig azért, mert a gyümölcsfakra nem lehet felnőtt férfiakat felküldeni, a kik az ágakat ott letördesik, nem végezhető csak gyermekek által. De ez a munka rendszerint olyan időben vég­zendő, mikor az iskolaköteles gyermekek iskolába kell, hogy járjanak és ezzel beáll az a furcsa dolog, hogy Magyarországon épen a legveszedelmesebb időkben ezt az olcsó és a munka végrehajtására egyedül alkalmas gyermekmunkásságot nem lehet igénybe venni. Azt akarom a t. kultuszminister ur szives figyelmébe ajánlani, hogy hiszen azt az egy-két elmulasztott napot, a miről szó van, pótolhatja a t. minister ur a tanrendnek máskép való be­osztásával, de legyen kegyes megszívlelni azt az alázatos kérelmemet, hogy az ország gyümölcs­tenyésztésének érdekében találjon módot arra, hogy annak idején, a mikor úgyis törvény kötelez a hernyópusztitásra, de végre nem hajtható munkaerő hiányában, ez a gyernieknapszám erre a czélra felhasználható legyen. A másik dolog, a mit érinteni akarok, az, hogy nagyon sűrűn merül fel a kongregaczionálista­tanitók kérdése. Én a nélkül, hogy e tekintetben valami elvi diszkusszióba akarnék belebocsátkozni, röviden azt az álláspontot foglalom el, hogy mindannyian igyekezzünk hozzájárulni ahhoz, hogy a felekezeti téren fenyegető viszálykodás e téren is békűlékenységre találjon, illetőleg pihenőt leljen. (Helyeslés.) És ennek egy princzipiuma van, az, hogy a mint én nem tartanám helyesnek, hogy valaki azért, mert kongreganista, valamely jogo­sulatlan előlépésben részesüljön, épen ugy nem tartanám másrészt helyesnek azt sem, hogy valaki csak azért mellőztessék, mert kongre­ganista. És hogy e téren rávilágítsak arra, hogy minő messze területekre csap át ez a viszálykodás, és figyelmébe ajánljam a t. képviselőháznak és minden felekezetnek, hogy a türelmetlenségnek az a foka, a mely most már megnyilatkozik, meny­nyre szorul parirozásra és mennyire vár engesz­telést, enyhítést, erre nézve felhozom, hogy van tudomásom egy esetről, a hol egy községben, a melynek nagyobb részben református, ületőleg protestáns vallású lakosai vannak, de vannak katholikus lakosai is, — Vésztő a neve ennek a községnek — kineveztek az állami iskolába egy katholikus tanítót. Ez a katholikus tanító, a kit, oda kineveztek, jobban mondva, áthelyeztek, nem tehetett arról, hogy a vallás- és közoktatás­ügyi minister őt rendelte ki abba a községbe. Ezen községben rossz szemmel nézték már azt is, hogy oda egy katholikus tanitó jött. És mi tör­tént ? Az illető tanitó, egy vallás- és közoktatás­ügyi ministeri rendeletre való hivatkozással, kérte, hogy vallása ünnepeit megtarthassa. Ez már csak jogos és méltányos kérelem. Kezemben van a hi­teles akta, fel fogom szó szerint olvasni, hogy az intencziók tisztán láthatók legyenek, mert az a czélom; hogy figyelmeztessem az illetőket, hogy talán jó lesz ennyire már nem menni és az ilyen intencziókról egy kissé letenni. Azt mondja ez a határozat (olvassa) : te­kintettel arra, hogy a község lakosainak túlnyomó része református vallású, továbbá mert nevezett tanítónak osztályösszevonással leendő helyettesí­tése az iskola túlzsúfoltsága miatt nem lehetséges, Breznay Imre állami tanitót saját felekezete ünnepein a tanítás alól nem menti fel. hanem, a mennyiben a határozat a nevezett tanitó vallásos érzületét sértené, tanácsolja, hogy kérje áthelye­zését olyan községbe, a hol a lakosság túlnyomó része róm. kath. vallású, annyival is inkább, mert ezen az alapon leendő áthelyeztetés iránti kérvénye kedvező elintézésben fog részesülni.« Hát ennyire mégsem helyes túlfeszíteni a húrt, hogy egy, részben katholikus vallású község­ben, egy tanitó azért ne maradhasson meg, mert ő a vallása ünnepeit meg akarja tartani. De én nem foglalkozom tovább ezzel a kér­déssel, hanem egyszerűen csak a figyelmébe aka­rom ajánlani az illetőknek, hogy ők is kontribuál­janak ahhoz, hogy Magyarországon a felekezeti béke meg ne zavartassék. (Helyeslés.) Ezeknek rövid előrebocsátása után rátérek arra, a miért tulaj donképen kénytelen vagyok felszólalni. A vita során ugyanis Kelemen Samu t. képviselőtársam egy különös szokásának meg­felelően, újra támadásban részesített engem. Fel­tűnik nekem már maga az a körülmény, hogy valahányszor a zsidóság kérdése a házban feí­hozatik, akkor Kelemen Sámuel, Szatmár városá­nak érdemes képviselője, magát mindig, mint protokollált védőt állítja be. Ez ellen nekem nem is volna kifogásom, ha valaki támadta volna az illető felekezetet, mert hiszen joga, sőt kötelessége ez esetben az illető képviselőnek a védelmet elő­terjeszteni ; a dolog azonban ugy történt, hogy én már régen, még a költségvetés általános vitá­jánál, felállítottam egy tételt, a melynek magya-

Next

/
Thumbnails
Contents