Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-304

40 3Öb. országos ülés lÖií deczember 2-án, szombaton. kiegyezési törvény megalkotásánál a magyar nemzet azokat a szempontokat maga előtt lebegni látta. Az 1867. évi kiegyezési törvény szabályozta, mint mondám, a közös intézményeket, azonban már a kiegyezési törvény megalkotásánál is hibák történtek és történhettek, mert hiszen gyarló emberek működtek közre annak a törvénynek a megalkotásánál. Förster Aurél : Most még gyarlóbbak ! Hegyi Árpád : De az a szomorú, hogy az akkori kiegyezési törvény megalkotásánál gyarló emberi hibákból és elnézésekből eredő félreértések és mulasztások oly irányban lesznek ma felhasználva, melyet mi ezen az oldalon szó nélkül nem hagyhatunk. Nyilvánvaló, hogy a kiegyezési törvény értelmezésénél ma Ausztria és Magyarország közt fennálló ellentétek egyik nagy oka már magában abban is rejlik, hogy a kiegyezési törvény szövegezése sem egyezik Ausztriában és Magyarországon. Az osztrák kiegyezési törvény és a magyar kiegyezési törvény nyelvtani és mondattani konstrukcziója is olyan, hogy az ugy az osztrákok részéről, mint részünkről sok esetben olyként értelmezhető, hogy a közös megegyezés úgyszólván lehetetlen. Azután a két kiegyezési törvény ezen félreértésekre alkalmas szövege következetesen akként értelmeztetik, hogy a kiegyezési törvényben mutatkozó és nem preczizirozott fogalmak állandóan és következetesen a felségjogok hatáskörébe utaltatnak. Különösen áll ez a véderő kérdésében, melynél számtalanszor, lépten-nyomon találkozunk azzal, hogy Ausztriában ugy értelmezik a törvényt, hogy abból kifolyólag arra lehet következtetni, hogy Ausztria és Magyarország között bizonyos czentralisztikus viszony áll fenn, melynek tulaj dónképeni értelme az, hogy az összmonarehia ideája mindinkább erősbödik a mi állami különállásunk és nemzeti függetlenségünk rovására. De vannak még oly körülmények is, melyek indokolttá teszik, hogy a kiegyezési törvényből kifolyólag ebben a parlamentben a leghevesebb viták fejlődjenek ki. A kiegyezési törvény szabályozza Ausztria és Magyarország egymáshoz való viszonyát, azonban e törvény megalkotásakor a szabályozás olyan irányt tűzött ki maga elé, mely kétségtelenül megállapította a mi állami különállásunkat, a mi nemzeti önállóságunkat és függetlenségünket. És a mikor azt kell tapasztalnunk, hogy egyrészről ezeket a szempontokat nem honorálják, másrészt pedig a kiegyezési törvény magyarázói ugy értelmezik a törvényt, mintha az megváltozhatatlan, soha semmilyen szempontból másként értelmezhető nem volna, akkor rájutottunk az egyik ókra, mely szükségessé teszi a közjogi enenzék részéről annak állandó hangoztatását, hogy a kiegyezési törvény revizió alá vonassék, vagy pedig alkalom találtassék arra nézve, hogy a benne rejlő ellentétek és különbségek, melyek a szövegezésben fordulnak elő, kikülszöböltessenek, hogy végtére a törvénynek egységes magyarázata .révén. áldásos és békés működés állhasson be a magyar parlament életében. Hiszen nemcsak a közös véderőre áll ez az aggályom, melyet most hangoztattam, hanem akármelyik más közös intézményt figyeljük is meg, mely a kigyezési törvényben szabályozva van, azt kell tapasztalnunk, hogy a nemzetünk részére fentartott különállóság nem valósittatik meg a gyakorlatban olyan mértékben, mint a mely mértékben azt fentartandónak már 1867-ben szükségesnek tartották, hisz akár külügyi képviseletünket, akár a haderőnek központi szervezetét, akár gazdasági érdekeinknek kifelé való megvédését, akár közjogi különállásunknak kidomboritását tekintjük : minden téren állandóan ellenállásra találunk, bár jogainkat törvények bizositják. (Ugy van! balfelől) Azt kell tehát néznünk, hogy a véderő kérdésében, mely a pragmatika szankczióból folyólag a közös védelem eszméjét és intézményét valósitja meg, mik azok az aggályok, melyek mind a közjog szempontjából, mind pedig gazdasági szempontból a közjogi ellenzéket állandó ellenállásra birják, áUandóan arra a törekvésre kényszeritik, hogy a kiegyezési törvén}'" revíziójával az ellentétek elsimittassanak. És itt egy sajátságos körülményt észlelhetünk, mely ugyancsak az 1867 : XII. t.-czikk téves magyarázásából következik és a mely bizonyitja azt a felfogásomat, hogy a monarchia másik államában a kiegyezési törvényt ugy szeretik és ugy akarják magyarázni, hogy az állandóan a Gesammtmonarchie eszméjének megvalósítását siettesse. Parlamentünkben állandó az ellentét e kérdés körül és bár nem vonhatja senki kétségbe, hogy minden árt, minden eszközt, mely vagyoni erőnkből telik, készségesen meg akarunk adni és meg is adunk azért, hogy véderőnk a szükséges erőkifejtésre, a szükséges műveletek végzésére képes legyen, mégis ilyenkor, a mikor a véderő kérdése kerül tárgyalás alá, minden szempontot megragadunk, hogy a kormánynak a véderő fejlesztésére nézve tett előterjesztéseit megvalósításukban megakadályozzuk. Erre közjogi aggályainkon kivül az a tapasztalat is bir és kényszerit, hogy ugy közjogi, mint egyéb gazdasági és szocziális kérdésekben, bármikor és bármilyen irányban kivan valamit a magyar nemzet, a monarchia másik államának u. n. intéző köreiben mindig ellentállásra talál. A mikor azonban a véderő fejlesztéséről van szó, a mikor arról van szó, hogy a közös hadsereget erősitsük, akkor következetesen, bizonyos fokú engedékenységet látunk azon a részen, a mely különben állandóan ellentáll. Ebből tehát az következik, hogy az ellenzék akkor, a mikor a véderő fejlesztéséről, a közös hadsereg kiépítéséről és megerősitéséről van szó, megragad minden alkalmat, hogy azt az engedékenységet, azt a barátságosságot, a mely ilyen kérdések tárgyalásakor Ausztriában mindig mutatkozni szokott, a maga részére, de természetesen