Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-317

317. országos iilés 19Ü deczember 19-én, kedden. 430ban, az episz kopatusoktól kezdve az utolsó laikusig is törődhetik mindenki azzal, hogy egy ministeri tisztviselő csak azért, mert ö hivő katholikus, mert ő a maga hitének konzekveiicziáit a saját személyére nézve levonja, de hivatalos működésében ellene semmit felhozni nem lehet, hogy egy ilyen tisztviselő állandóan valóságos emberhajszának legyen kitéve. Mert mi ebben más egyebet nem látunk, mint a katholikus állami tisztviselők lelkiismereti szabadságának korlátozását. Mi nem vagyunk tisztában azzal, hogy mióta lett Szent István koronájának birodalmában egy állás betöltésének föltételéül kimondva mint elv, hogy tisztviselő a maga katholikus hite Szerint élni ne merjen. Ugyanerről az oldalról be lett dobva a vitába az az izgató jelszó is, hogy hét igazgatót neveztek ki olyant, a kiknek valamennyinek még nem volt meg a 15 esztendős szolgálati idejük. Ez nem felel meg a valóságnak, a mennyiben azon kinevezett hét igazgató közül csak kettő van olyan, a kinek a tizenöt esztendőből két-három esztendeje hiányzik. A tanárok és a tanáregyesület harcza és az egész Barkóczy körül folyó harcz — méltóztassék megengedni, minden elfogultságtól és pártszemponttól menten, egyszer világosan és őszintén szóljunk e kérdésről — egyszerű gazdasági kérdés. Arról van csupán szó, hogy a filozófiai fakultás több zsidó tanárt produkál, mint a mennyit a magyar középiskola be tud fogadni. Egészen protestáns vidékekről, a hol antiszemitákkal semmiféle összeköttetésben nincs ez a kérdés, főispánok, liberális nagyságok révén jönnek a kívánságok a kultusministeriumba, hogy lehetőleg zsidót ne nevezzenek ki, mert az ottani szülök idegenkednek ettől. Egy olyan nagy perczentje van az egyetemen a zsidó vallású filozoptereknek, hogy azokat nem tudja elhelyezni a magyar középiskola. Ezek a fiatalemberek pedig, a kik diplomájukkal megszerezték a jogot, hogy elhelyezkedjenek a magyar középiskolákban, természetesen óriási sérelemnek tartják, hogy mégsem tudnak kenyeret kapni és azután tanáregyesületekben, különböző lápokban, egyesületeknél, organizácziókban ezek az emberek a legnagyobb elkeseredéssel e miatt a gazdasági kérdés miatt Barkóczy személyét teszik felelőssé. Pedig e tény miatt, a mely a körülményekből és azon számarányok eltolódásából keletkezett, a melyek a felső oktatás terén a felekezeti versenyben mutatkoznak, igazán nem lehet Barkóczy személyét felelőssé tenni. Méltóztassék elhinni, hogy nekünk, katkolikusoknak, a kik katholikus mozgalmakban tevékeny részt veszünk, nem érdekünk és nem kívánságunk- a kulturharcz, nem érdeke magának a népnek és az államnak sem. A katholikus néprész ebben az országban békét, nyugalmat óhajt, és ezt nemcsak - magának kivánja, hanem a többi felekezeteknek is, valláskülönbség nélkül minden állampolgárnak, kivánja az egész társadalomnak. Ha azonban a közel jövőben vagy a távolabbi jövőben a harezot mégis ránk kényszerítenek, akkor arról meg lehetnek győződve ellenfeleink, hogy ez nem fog olyan készületlenül találni bennünket, mint az egyházpolitikai harezok idején. Az öntudatos katholikus nép organizálva van, az episkopátus és a nép között nagyobb a harmónia, mint bármikor, és én hiszem és remélem, akármilyen ellenséges támadás megteremti a szükséges egységet az egész vonalon. A katholikus népnevelésről és az iskola reformjáról szintén egy néhány igen érdekes témát vetettek a vitába. Az iskola hiánya az egész vonalon érezhető, taj>asztalható az egész ország területén. Sürgősen segíteni kellene a bajokon. Magam láttam saját szememmel iskolákat, a hol a gyermekek részére nincs elegendő hely a padokban. Egy olyan padban, a hol hygienikus szempontból 3—4, legfeljebb 5 gyermeknek kellene ülni, ülnek sokszor nyolezan, és az ily megtömött padok mellett még a gyermekek egyrésze a földön kujjorog. Halaszthatatlan tehát, hogy az állam a maga anyagi erejével siessen segítségül az iskolák pótlására és megfelelő tantermek éjátésére. E tekintetben a tanfelügyelőségek részéről bizonyos lazaság tapasztalható. Kérném a t. kultuszkormányt; igyekezzék a lehető legnagyobb szigorral odahatni. hogy minden egyes iskolaépület ós tanterem teljesen megfeleljen a hygienikus követelményeknek. Mint olyan ember, a ki gyakorlati téren is működtem ez irányban, bátor vagyok a t. minister ur figyelmét felhívni egy kérdésre, a mely sokak figyelmét elkerülte, de az ország közegészségügye szempontjából nagyon fontos. A mi népiskoláink legnagyobb hányadát egyáltalában nem szokták rendszeresen takarítani. Az a takarítás, a mi az iskolában folyik, nem megfelelő. Akárhány helyen vagy maga a tanító részesül bizonyos ellenszolgáltatásban, vagy a község megbíz egy özvegy asszonyt, vagy öreg asszonyt; ezzel az iskolatakaritás teljesen elhanyagoltatik. Tannak olyan iskolatermek, a melyekben 5—6 ujjnyi magasan maradt a por és csak minden sátoros ünnep alkalmával egyszer seprik ki az iskolát. Münnich Kálmán: A tanitó a hibás! Huszár Károly (sárvári): Épen azt :kérem, hogy a kultuszminister ur a tanfelügyelők utján hasson oda, hogy az iskolák tisztítása tekintetében rendszeres kontroll legyen, mert a gyermekek egészsége, de az egész község egészsége is ezt feltétlenül megkívánja. Akárhány helyen az iskola fűtésénél is — különösen a községi iskolákat értem — a legnagyobb kalamitások vannak. Megtörténik, hogy mikor havazik, mikor a legnagyobb hidegek vannak, akkor a gyermekek összezsufoltatnak