Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-317

317. országos ülés 1911 Huszár Károly (sárvári): A minister ur nyilatkozott a tanítók fizetésének rendezéséről. Én meg vagyok győződve, hogy ha azt, a mit a minister ur ma mondott, a tanítói nagygyűlés előtt mondotta volna, . . . Juriga Nándor: Nem hitték volna! Münnich Kálmán: Mondta már többször! (Ugy van ! jobb felöl.) Huszár Károly (sárvári) : Bocsánatot kérek, ezt nem szabad feltételezni. Mondom, ha a nagygyűlés előtt mondotta volna, sok nyugtalanságnak vette volna elejét . . . Gr. Batthyány Tivadar: Tisza beszéde okozta a bajt! Huszár Károly (sárvári): ... és ha gróf Tisza István nem nyilatkozott volna ugy, a mint nyilatkozott, akkor azokra a szenvedelmes kifakadásokra, a melyek elhangzottak, nem lett volna ok. Mi, a kik néhányan képviselők ott voltunk a gyűlésen, kemény harczot állottunk, a higgadtabb elem szószólóiképen jelentkeztünk azzal az állásponttal szemben, a melyet itt a házban képviselünk, sőt két-három árnyalattal, s még sokkal radikálisabb álláspont képviselői százan meg százan jelentkeztek, mi pedig a nemzeti gondolat, a keresztény gondolat védői voltunk és pedig pártpolitikától mentesen. Ha a t. minister ur itt a házban felszólítja a tanítókat, hogy a kultursztrájk gondolatától tartózkodjanak, mi ennek örülünk, ehhez hozzájárulunk, magunk is a tanítói gyűlésen a tanítók szemébe mondtuk ezt a dolgot és figyelmeztettük őket rá, mert minden kulturtörekvésnek és munkának megszüntetését elsősorban magára a tanítóságra nézve tartjuk szégyennek és bajnak. Ilyen retorzióval senkinek sem szabad élni, mert ez kalmár-felfogásúvá teszi a tanítók hivatását. De ép oly szükségesnek tartjuk azt, hogy a mit az állam adni akar a tanítóknak, azt taktikai okokból ne húzza-halaszsza, hanem feltétlenül valósítsa meg, oly gyorsan, a mint csak lehet. A tanítók bizonyos reményeket tápláltak, hogy a tisztviselők drágasági pótléka ő rájuk is vonatkozni fog. Tudom, hogy nem elégíti ki egész követelésüket az a családi pótlék, mely a több családtagu tanítóra nézve elengedhetlenül szükséges a mostani drága világban, mely épen a kisfizetésű családokra nézve a legnagyobb veszedelem; és ezért kérem, hogy ezen a téren próbáljunk valami segítséget nyújtani a tanítóknak addig is, mig a fizetésrendezés minden részletével a ház meg nem ismerkedik és az egésznek előnyeit nem élvezik a tanítók. Az állami iskola monopóliuma is szóbakerült. Azt hiszem, az országban nagyon kevesen vannak, még a katholikusok közt is, kik azon a ritka, exkluzív állásponton állanak, hogy az államnak nincs joga iskolát állítani, vagy hogy egyedül az egyháznak van joga erre. Mi feltétlenül elismerjük az államnak az iskolaállitáshoz és a tanításhoz való szuverén jogát, mi csak azt óhajtjuk, hogy hasonlókép ismertessék iczember 19-én, kedden. 457 el az egyházaknak, a felekezeteknek és a magánosoknak is ez a joga, s ne legyünk kitéve ebben az országban, a mely egész kultúráját a kereszténység emlőiből kapta, annak, hogy a keresztény felekezetek kulturmunkájának állandóan akadályt gördítsenek a lába elé és azt, mint másodrangú nevelést és oktatást deklasszifikálják. A hajdu-dorogi görög-katholikus magyar püspökség dolgát ,a legnagyobb örömmel fogadtam és azt hiszem, hogy ennek a kérdésnek, a mely 150 esztendős küzdelemre tekint vissza, és nemzeti szempontból nagy jelentőségű, megoldását örömmel fogják fogadni a magyar katholikusok, akárminő rítushoz tartoznak is, mert ezzel a magyarországi görög-katholikusoknak egy kívánsága fog teljesedni, a melyre méltán igényt tarthatnak. Végezetül, a minister ur azzal fejezte be beszédét, hogy ő ez országban, melyben a pártok nem világnézletek szerint sorakoznak, hanem közjogi különbségek szerint, a középen áll ós az egyensúlyt igyekszik fentartani az egymással küzdő erők között; se jobbra nem tekint, se balra, se jobbra nem fog hallgatni,, sem balra, mert mint minister nem is tehet egyebet. Egyet kénytelen vagyok azonban konstatálni s ez az, hogy a keresztény kultúrát — a t. minister ur is valószínűleg ebben a véleményben van — ebben az országban, szélsőségnek nevezni nem lehet, hanem szélsőségnek nevezhető azoknak a pártoknak a törekvése, melyek e keresztény nemzeti kultúra alapjait próbálják megingatni, melyek a nemzeti épületnek azon oszlopait akarják kiszedni, melyeken egész családi, társadalmi és állami életünk felépült. Egy országban, a hol a király hitlevele az eskün alapszik, a hol a birák itéletmondása szintén az eskün alapszik, a hol a családi élet is az Istenre való hivatkozáson alapszik, a hol még a hitvesi hűség is esküvel fogadtatik, egy olyan országban a népre és a társadalomra nézve az embereknek hitvallásos nevelése közömbös nem lehet. Ebből a szempontból nekünk minden erőnkkel támogatnunk kell mindenkit és segítségére kell sietnünk mindenkinek, a ki alkalmas és hajlandó arra, hogy e nemzetfentartó, a társadalmi békét biztosító kereszténységet ebben az országban erősítse. A mi véleményünk szerint a népek értéke és ereje nem abban áll, hogy egyes kiváló, kevés számú szobatudósokat produkál, a kik talán bámulatba ejtik az embereket tudásukkal, mert ma már a nagy forgalom és a nagy szellemi forgalom segítségével e nagy elméknek tudománya úgyis kicseréltetik a nemzetek között, hanem abban áll a kultúrának ereje, értéke és mélysége, hogy a tudomány eredményeit minél nagyobb rétegekkel közvetítsék az iskolák. A mi keresztény kultúránk nemcsak a tudományból áll. A tudományra mindenesetre nagy súlyt helyezünk ebben és nem akarom a tudományt szembeállitani az erkölcscsel, a