Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-316

408 316. országos ülés 1911 deczember 18-án, hétfőn. körül vagyunk zárva, ugy, hogy a vasúti politika az egyetlen, a mely közgazdaságunk érdekében, mint védekező és támadó eszköz a kezünkben van. És ez az egész vasúti politika csődöt mondott, mert nincsenek szakképzett, nagystílű embereink, a kiegyezéseknél hátrányban vagyunk, a tarifaképzésnél' lefőznek bennünket és mindez azért, mert ezzel a kérdéssel a vasúti tanfolyamon kivül senki emberfia nem foglalkozik és ezt senki meg nem tanulhatja és ehhez hozzá nem szokhatnak, ugy, hogy nálunk van speditőrgazdálkodás, van egy refakcziás gazdálkodás és vannak ezekben nem járatos, jóhiszemű kereskedők, a kik fizetnek magas tarifákat, a menynyit kiszámítanak nekik. A magyar társadalom nagy gazdasági területeket vészit és nincs abban a helyzetben, hogy a vasúti politika, a tarifa-képzésben való jártasság révén is a magyar kereskedelem uj utakat nyithasson és uj területeket hódithasson meg. Igen kis kérdés ez a nagy dolgokhoz képest; méltóztassék tehát a vasúti ügyeket már a kereskedelmi oktatásba, legalább az intézetek egy részébe bevezetni és ezt a memorandumot végre érdemleges tárgyalás alá venni és ezáltal a vasúti tanfolyamok nyomorúságán is segíteni, amely nyomorúságot annak vezetője, a ministeri tanácsos maga állapítja meg és következteti épen a kereskedelmi iskolák alacsony nívójából. Ugyanígy vagyunk a többi területeken is, ugy hogy Magyarországon az, a ki gazdasági akadémiákra megy, a ki kereskedelmi iskolába megy, a Id a postai vagy vasúti tanfolyamra megy és így jut kenyérhez, mikor kimondja, hogy mit végzett, a többi emberek előtt egy kvalitással alacsonyabbnak van feltüntetve, először azért, mert többnyire félbemaradt iskolai hallgatók mennek ezekre a pályákra, vagy a gyengébb bizonyitványuak, a kik tovább nem tudnak tanulni és a szegényebb emberek. Pedig kegyetlen nagy luxus egy országtól, hogy a vasutját, postáját, kereskedelmét, bányászatát, iparát, pénzügyeit olyan elemekkel tudja csak elláttatni, a kik már előre selejteződnek erre és csak kicsi mértékben igazán kvalitásos emberekkel. És mi mint parlament itt dolgozunk, reméljük a szebb jövőt és az eltartottaknak hatalmas osztályát, a mondjuk, helyesen felállított uj egyetemek utján is szaporítjuk, azokat az elemeket pedig, a melyek az ország közgazdaságát hatalmassá teszik, a melyekből jövő fejlődésünk következnék, a melyek a világpiaczra kivinnék a magyar czikkeket és a magyar nevet, a melyek ma minden országnak a hatalmát csinálják, — mert nem a jogász és hadvezér teszi nagygyá az államot, hanem a kereskedő és az iparos — ezeket az osztályokat mi ilyen állapotban hagyjuk, tanfolyamokkal, össze-vissza iskolákkal, gyenge kvalitású tanárokkal, gyenge növendékekkel, gyenge ellenőrzés alatt, többnyire szaktudás nélkül! T. képviselőház, nagy luxus akkor az uj egyetemek felállítása, ha ezen az állapoton is nem segítünk. Azért méltóztassék megengedni, én közszükségből látom fakadni azt a kérdést, a mely ide a ház elé jött, a mikor a közgazdasági egyetem kérdésében egy memorandumot terjesztettek elő, és pedig előterjesztették Magyarországnak legelsőrendü közgazdasági alakulásai: a gazdasági egyesület, a kereskedelmi egyesülés, a pénzintézetek orsz. szövetsége és minden valamirevaló tényező. Már most lehet a felett vitatkozni, hogy egy ilyen nagy egyetemnek felállítására van-e most pénzünk, hogy azt hogyan kell megkonstruálni különböző fakultásaiban és hol kell felállittni? Egyről azonban nem lehet vitatkozni, és ez az, hogy a produktív pályákra való továbbképzés ügyét egy perczig sem szabad igy hagyni, mert különben elsorvad az ország egész közgazdasági ügye, és ha nem adunk súlyt, tekintélyt és megbecsülést már előre ezen pályáknak, hanem inferiorisabb klasszisként kezeljük: ne méltóztassék akkor csodálkozni, ha a magyar intelligenczía gyermekei mindig a jogászi pályára mennek, mert hiszen csak ennek van tekintélye és ott képződnek ki az emberek legalább annyira, a mennyire szükséges. A mikor 1867-ben ez a nemzet hozzájutott az alkotmányossághoz, az egész állami gépezetet be kellett állítani. Akkor rosszak voltak a közgazdasági viszonyok, sok hivatalnokra volt szükség, az ország egész intelligencziája látta, hogy mennyire boldogul és gyorsan halad előre az a hivatalnok, tehát gyermekeit erre a pályára adta, és 40 esztendő alatt mind tömegesebben adja erre a ])ályára, ugy, hogy se a t. igazságügyminister az ügyvédi kérdésnél, sem a többi minister urak más tekintetben nem tudnak ezen a bajon segíteni. Ma már azonban mások az állapotok. A közgazdasági viszonyok a gyenge tanítási viszonyok mellett is meglehetősen javultak, a hivatalnoki pálya pedig annyira rossz lett, hogy az egész hivatalnoksereg állandóan körülostromolja a parlamentet és kenyeret, fizetésjavitást kér. Ilyen körülmények között ezt a hangot meg kell hallani, segítségére kell sietni és a viszonyokon változtatni roppant jelentőségű, a mellett könnyű és igazán elsőrendű állami feladat. Hogy ha mi, t. minister ur, ezen közgazdasági kérdéseket a közgazdasági egyetemmel vagy a felsőbb oktatásnak nívóra emelésével és bizonyos közgazdasági ismereteknek, mondjuk, csak melléktárgyként, a gimnáziumokban való előadásával, jjolgári iskolák reformjával, a kereskedelmi iskolák szaktárgyainak kibővítésével előkészítjük, akkor, ha nem is állítunk fel mindjárt egy ilyen egyetemet, a mit én a magam részéről is helyeselek, de előkészítjük azt a megoldást, a melyet a közgazdasági élet ós az egész államélet ma megkövetel. Ha végignézzük a városok gazdasági tanácsosait, a szakfelügyelőket a különböző ágakban,