Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-316

deczember 18-án, hétfőn. 396 316. országos ülés 1911 sara elmondom, hogy a saját pályámon — s azért jegyzem meg, hogy kitüntetéssel lettem érett, nehogy azt méltóztassék hinni, hogy nem szerettem tanulni — a latin tudományomnak mint jogász abszolúte semmi hasznát sem vettem. Megmondom azt is, hogy miért. (Mozgás. Halljuk ! Halljuk !) Csak a megfelelő tanítási módszer hiánya volt az oka. Mi tanultunk a gimnáziumban és tanulnak ma is a gimnáziumban, úgynevezett klasszikus latinságot; óriási ambicziót fektet egy-egy tanár abba. hogy az a fiu klasszikus nyelven tudja elmondani Cicero beszédjeit, — mert hiszen Cicero nyelvét tartják a par excellence klasszikus latinságnak ma, bár vannak más klasszikusok is, — és nagy ambiezióval törekszik arra, hogy ilyen klasszikus nyelven tudja lefordítani az a fiu a néki feladott leczkét. De, engedelmet kérek, erre a nyelvre semmiféle pályán nincs szükség. A középkori latinság az, a melyre feltétlenül szükségünk volna, a melyhez azonban sohasem jutunk el a gimnáziumban és igy azt sohasem értj ük. Tovább megyek; én magam megpróbáltam a Pandekták közül, a melyek még nem a középkori latinsággal vannak irva, egynéhányat elvinni egy latin tanárhoz, a ki kiváló tanerő és ő egész őszintén megvallotta, hogy ő bizony azokat nem tudja lefordítani és azokat meg sem érti. Nem azt mondom, hogy ne tanítsák a latin nyelvet; csak azt mondom, hogy ha már tanítják, akkor tanítsák olyan módon, hogy annak nemcsak nyelvtudományi, nemcsak nyelvszisztematikai, hanem valóságos praktikus hasznát lehessen venni az életben. (Mozgás balfelől.) Molnár János t. képviselőtársam azt kérdezi, hogy hogyan lehetséges az. A papságnak e tekintetben egészen más a helyzete; az praktikusan tanulja a latin nyelvet; megtanul latinul beszélni ; a szemináriumokban tisztán latinul felelnek a növendékek és latin nyelven hallgatják a prelekcziókat. Azt nem lehet összehasonlítani a VIII. gimnazista latinságával, mert hiszen a papoktól tudom, hogy a legjobb VIII. gimnazista sem tudja ugy a latin nyelvet, hogy tudná beszélni és megérteni azt a nyelvet! Ez épen a hiba ! De menjünk tovább, t. ház. Egy eklatáns példát akarok a t. ház elé állítani arra vonatkozólag, hogy mit ér a klasszikus nyelvek kiváló tudása a közéletben, de magára a régi klasszikus munkák megértésére vonatkozólag is. (Halljuk! Halljuk

I) Méltóztatnak tudni mindannyian, a kik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, hogy a legnagyobb klasszikus fordító, Schleiermacher volt, a ki majdnem az összes klasszikusokat lefordította német nyelvre ; lefordította Heraklitost is és ő maga megjegyzi azt, hogy ő ugyan le tudja fordítani, de tökéletesen érthetetlennek találja és nagyon sokáig annak jó része érthetetlen is volt. Lassalle az ő nagy renomméját megállapító kiváló művében, a »Philosophie Heraklitos des Dunklen«-ben azt fejtegeti, hogy tulajdonképen miért nehéz Heraklitost megérteni. Eltekintve attól, hogy ahhoz nem egy VIII. gimnazista esze kell, hogy Heraklitost megértse és lefordítsa, ahhoz egy filozófusnak előtanulmánya szükséges, hogy azután ezt a munkát meg tudja érteni. És mégis megkívánják attól a VIII. gimnazistától, hogy a görög bölcsészeket fordítsa és megértse ! Szász Károly: De Heraklitoszt nem ! Simonyi-Semadam Sándor: Csak példának hoztam ezt fel és nem egy VIII. gimnazistához mérten mondtam ezt, hanem Schleiermacherhoz mérten. Méltóztassék ennek a konzekvencziáit levonni. (Mozgás.) Ha az Odisseát vesszük is példa gyanánt, az tökéletesen mindegy, mert a kötött beszédű görög nyelv mindenesetre van olyan nehéz, mint a Heraklitos sok munkája. Arra kérem az igen t. kultuszminister urat, méltóztassék egy kicsit gondolkodni e kérdés felett és méltóztassék megtalálni azt a módot, a melylyel a klasszikus nyelvek tanítása összeegyeztethető legyen az élet követelményeivel. Siegescu József: Két év óta megvan az induktív módszer. Simonyi-Semadam Sándor: Ismerem ezt az induktív módszert, mert abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy fiammal együtt végigélveztem és tanultam és kétségtelenül ebben haladást találtam. Gróf Apponyi Albert hozta be a Liber Sexti-t, a mely felülmúlja mindazt, a mi ezen a téren produkáltatott kétségtelenül, de én még mindig azt mondom, hogy a Liber Sexti-t az ötödik osztályban kellene kezdeni és nem az elsőben. Mártohffy Márton : Helyes, ez igaz. Simonyi-Semadam Sándor: T. képviselőház ! Azután még egy momentumot óhajtok a minister ur figyelmébe ajánlani. A legutóbbi 10 évben folyton hangsúlyozták és pedig véleményem szerint helyesen, hogy a természettudományos felfogásban kell az ifjúságot nevelni. De ezt ismét olyan módon csinálják, hogy megtaníttatnak vele hipotetikus igazságokat, mint szent, feltétlen igazságokat, és ha nem tudja azt a sok hipotetikus igazságot, a mely ma igazság, holnap nem az, képesek megbuktatni érte. Szóval, ott is egy rendkívül merev, csodálatosan megmerevedett tanítási szisztémát látunk : nem azért tanítják a természettudományokat, hogy annak a gyermeknek felfogása jiyilt legyen, hogy megszeresse, megkedvelje a természetet, hanem épen azt kapjuk belőle, hogy megutálja, a mikor bemagoltatnak vele nem tudom hány száz növénynevet, a nélkül, hogy egy növényt is megmutatnának, mert konstatálom, hogy némely iskolában télen tanítanak növénytant, a mikor növény nines. (Ellenmondások és zaj jóbbfelől.) En konczedálom. Nem keresem, hogy az urak tévednek-e, vagy ebben a tanárban vagy abban a tanárban van-e a hiba, én a végeredménynyel számolok ugy mint szülő, ugy mint képviselő. Előttem az a kérdés, hogy az a fiatal ember, a mikor kijön a gimnáziumból, mit hoz ki. Nekem tökéletesen mindegy, hogy a tanár rontotta el, vagy a szisztéma rontotta-e el. Szász Károly: Egyesekben van a hiba. (Ugy van ! jóbbfelől.)