Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-310

3 HÍ. országos ülés 1911 Egyesület, a legnagyobb készséggel fog a minister urnak rendelkezésére állni. Méltóztassék megengedni, hogy ez után a kitérés után áttérjek arra a tulajdonképeni tárgyra, a melyet beszédem bevezetésében emiitettem., nevezetesen a többtermelésre való törekvésnek eszközeiről óhajtok beszélni. Baross t. képviselőtársam már megemlítette a szakértelem emelését és a hitelkérdés rendezését. A magam részéről a szakértelem emelését igen fontos dolognak tartom. Hiszen nem. lehet panasz az iránt, hogy a íöldmivelésügyi ministerium most is, ugy mint annak előtte, népies tanfolyamok, gazdasági előadások rendezésével, földmivesiskolák, gazdasági akadémiák fenntartásával igyekszik a gyakorlati élet minden igényének lehetőleg megfelelni és meg kell adni azt, hogy bizonyos hiányok pótlása után mely hiányokat ugy gondolom maga a földmivelésiigyi minister ur ismer legjobban, bátran lehet állitani azt, hogy Magyarországnak gazdasági szakoktatása a megfelelő szinvonalon áll. Áll ez különösen a gazdasági akadémiákra nézve, mert hiszen ha összehasonlítjuk a gazdasági akadémiákat a külföld hasonló magasabb gazdasági intézeteivel, azt látjuk, hogy a gyakorlati oktatás az elméleti oktatással sehol olyan szoros összeforrásban nincs, mint épen Magyarországon. A külföldön hasonló intézetek pusztán az elméleti kiképzésre törekszenek, de nem is képesek a gyakorlati irányú kiképzésben jelentékeny eredményeket elérni, hisz nincs módjuk erre, mert nem rendelkeznek tangazdaságokkal, ugy mint a mi gazdasági akadémiáink. Ellenben méltán lehet kifogásolni azt, hogy a gazdasági akadémiákon a tanerők nincsenek kellő számmal, kevés a tanár ahhoz a nagy tananyaghoz képest, a melyet a gazdasági akadémiákon a három évi tanfolyamon el kell végezni. Azonkívül méltán lehet kifogásolni azt, hogy a gazdasági akadémiai tanároknak helyzete nem felel meg annak a hivatásnak, annak a munkának, a melyet betöltenek, illetőleg végeznek. A gazdasági akadémiai tanároknak jelentékeny része a VIII. rangosztályban van és csak egy része jut a VII. rangosztályba, a hatodikat már nem érhetik el. A mikor a középiskolai tanárok valamennyien a VII. rangosztályba bejutnak, akkor valóban méltánytalan és érthetetlen az, hogy a gazdasági akadémiákon, a hol már érettségit végzett fiatalemberek továbbképzésével kell foglalkozniuk, a melyek tehát magasabb intézetek, a tanároknak csak egy része érheti el a VII. rangosztályt, jelentékeny része pedig a VIII. rangosztályban maradjon. A gazdasági akadémiai igazgatók pedig, a kik ilyen felsőbb intézetnek élén állanak, tehát közéleti pozicziójukban is jelentékeny fokot' töltenek be, csak a VI. rangosztályt érhetik el, holott ha tekintetbe veszszük azt, hogy közéleti pozicziójukon kívül körülbelül minden intézetnél még milliókra menő állami vagyont is kell kezelniök, azt hiszem, méltányos az a kívánság, hogy a gazdadeczember It-én, hétfőn. 211 sági akadémiai igazgatók az V. rangosztályt is elérhessék. Kifogásolni lehet a tanárképzés hiányosságát is. A ministerium illető szakosztályában is ismerik ezeket a kérdéseket és el kell ismerni, hogy äz utóbbi időben ezen a téren jelentékeny javulás és haladás történt, azért nem is akarok ezzel a kérdéssel hosszasabban foglalkozni. Reá kell azonban mutatnom arra, hogy épén a tanárképzésnél mutatkozik a mezőgazdasági főiskolának hiánya legjobban. A mezőgazdasági főiskola kérdése több évtizedes múltra tekinthet vissza. Hiszen Széchenyi Pál, volt földmivelésügyi minister a 80-as években már telket is vásárolt a főiskola czéljaira. Ezt a telket azóta részben eladták, más részét pedig az állatorvosi főiskola czéljaira használták fel. A kérdés a ministeriumban azóta sem nyugodott, annyiban, hogy a földmivelésügyi ministerek mindig szakembereket küldöttek ki annak tanulmányozására, de igazán őszintén kell megmondanom, hogy ezek a tanulmányok jóformán csak pour le roi de Prusse történtek, mert azután senki többet nem törődött velük. Már pedig ha ilyen egyetemi fokozatú főiskola nem állíttatik fel, nem is lehet azt várni, hogy a mezőgazdasági szakértelem felülről terjedjen, holott szükség volna arra, hogy a szakiskolák tanárai kiképeztessenek, hogy a mezőgazdasági közigazgatás terén évről-évre emelkedő számbanszükséges szakemberek kiképeztessenek, hogy a földbirtokosok, különösen a nagybirtokosok alkalmat nyerjenek egyéb egyetemi tanulmányaik mellett gazdasági ismeretek szerzésére is, hogy a mikor igen sokszor nagyterjedelmű birtokaik kezelését átveszik, ne mint kezdő gazdák üljenek bele birtokukba, hanem mint olyanok, a kik a gazdálkodás iránt érzékkel birnak és gazdasági tudással is rendelkeznek. Nem kell félni, hogy az elméleti kiképzés kárára lenne a gyakorlati kiképzésnek ; hiszen méltóztatnak tudni, hogy a berlini vagy a bécsi gazdasági főiskolából, a mely elméleti kiképzést ad, a legkiválóbb gyakorlati gazdák kerülnek ki és sajnos, főiskola hiányában Magyarországról is igen sokan kénytelenek kimenni Berlinbe és Bécsbe gazdasági ismereteik megszerzése végett. Azt hiszem, a kormánynak épen az a feladata, hogy a gazdaközönséget ilyen megfelelő intézetek alapításával és fentartásával felfegyverezze a mindennapi kenyérért való nehéz küzdelemre. (Helyeslés jobbról.) A szakértelem és a gazdasági befektetések azonban nem elegendők a többtermelés elérésére és mezőgazdaságunk megjavítására, ha a gazdatársadalomnak minden egyes tagja a maga részéről azokat a törekvéseket, a melyeket a kormány az ő érdekükben e részben kifejt, a legnagyobb lelkesedéssel fel nem karolja és a legnagyobb szorgalommal megvalósítani nem igyekszik. Erre azonban a gazdatársadalmat szervezni kell és a szervezést meg is követelheti a gazdapublikum, hiszen még ott tartunk, hogy évtizedes törekvések 27*