Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

308. országos ülés Í91Í deczember 1-én, csütörtökön. 133 ezek legczélszerübben helyettesíthetők és pótolhatók lennének, (ügy van J ügy van! a jobboldalon.) Hiszen nem kell messzire mennem, csak Bródy Ernő t. képviselőtársam imént elhangzott beszédére kell utalnom, a mely igazán alaposan rávilágított azokra a visszásságokra, azokra az abszurd számadási eredményelvre, a melyeket az egyes alsóíoku pénztárak vagyonkezelése és háztartása előidézett, és mégis arra a csodálatos eredményre jutott, hogy ezek pénzügyi autonómiáját és függetlenségét tágítani kívánja. A második, és erre különös súlyt helyezek, az, hogy ebben a törvényben a legkülönbözőbb érdekek vannak kondenzálva, és én attól tartok, hogy mihelyt a revízió szőnyegre kerül, ezek a különböző érdekek egyszerre felszabadulnak és egy olyan ádáz harczba keverednek egymással, mely harcz magát a revíziót fogná elodázni. T. ház! Munkások és munkaadók, nagyiparosok és kisiparosok, szakszervezetek és szabadmunkások, czentralizáezió és deczentralizáczió, autonómia és államosítás : ezek mind egymással szembe kerülnek és olyan harczba szállanak egymással, a mely igen messzire el fogja tolni magának a revíziónak ügyét. Már pedig én azt gondolom, hogy itt annyira sürgős az orvoslás, hogy ha az gyorsan be nem következik, ugy nem lesz mit többé revideálni, mert az intézmény időközben teljesen leromlik és egész hitelét elvesziti. A harmadik körülmény, a mely engem óvatossá tesz, az, hogy ha egyszer a törvényt revideáljuk, akkor sem a kormány, sem a t. törvényhozás nem zárkózhatik el a minden oldalról előtérbe nyomuló rokkantsági és aggkori biztosítás elől. Méltóztassék nekem megengedni, de a tapasztalat tanítja, hogy a balesetbiztosítás mindenütt maga után vonja, mintegy maga után parancsolja a rokkantsági és aggkori biztosítást, mert ha ezek nem következnek utána, akkor az a sajátságuk, hogy magának a balesetbiztosításnak köpenyege alá bújnak, annak a terhét megduzzasztják annyira, hogy a már amúgy is rendkívül igénybe vett munkaadók, különösen a magyarországiak, képtelenek lesznek azt elviselni. Épen azért azt gondolom, hogy olyan utat és módot kell keresnünk, a mely addig is, a mig a revízió tényleges kivitelre megérik, ezeken a léte. ő lehetetlen állapotokon gyorsan és hatályosan segit. És én azt hiszem, hogy ezt meg is lehet találni, csak vissza kell nyúlni a bajnak kutforrásához, alapokához és ebből ki kell csiholnunk a fegyvert a bajnak orvoslására és megszüntetésére. A bajnak kutforrását igen helyesen jelölte meg Lukács László pénzügyminister ur, a mikor e tavaszszal tartott beszédében rámutatott arra, hogy ez a törvényalkotás el lett sietve. De véleményem szerint, ezen is lehetett volna segíteni, ha a törvényhez egy olyan végrehajtási utasitás lett volna kibocsátva, a mely a törvénynek kontroverz intézkedéseit elrendezte volna, a ndy bizonyos összhangot teremtett volna a törvény egyes intézke- I dései között és megvilágította volna azok helyes 1 szándékát és czélzatát, és a mely ezenfelül tisztázta volna az illetékességi köröknek, illetve a hatásköröknek kérdését. Csakhogy ilyen végrehajtási utasitás e törvényhez nem lett kibocsátva, hanem egyszerűen csak egy életbeléptetési rendelet, a mely magát a törvényt és annak intézkedéseit -teljes homályban hagyta. Mi lett ennek a természetes következménye ? Az, hogy az intézetnek és a törvénynek szervei rá voltak kényszerítve arra, hogy önmaguk hámozzák ki a törvényből annak czélját és intézkedéseit. Természetesen ebben a kutatásban először is minden szerv kereste a maga hatáskörét és miután az is természetes, hogyha igy szabadjára hagyjuk a hatáskör kérdését, minden szerv a maga hatáskörét minél jobban tágítani igyekszik: ezen aztán annyira összetűztek, hogy a veszekedés most is tart, bénítja az intézmény összhangzatos fejlődését és szülőoka mindazon visszásságoknak, a melyeket ezen a téren tapasztalunk. (Igaz ! ügy van 1 jobbfelől.) Nemcsak azon példákra utalhatok, a melyeket t. képviselőtársaim hoztak fel. Nagyon sok üdvös kezdeményezés és intézkedés nem valósulhat meg ezen hatásköri összeütközés miatt, mert mindig az a kérdés támad fel, joga volt-e az illető szervnek ezen intézkedésre, jóváhagyásra szorul-e, és ha igen, ki hagyja jóvá. Az efelett támadt veszekedés aztán egészen háttérbe szorítja magát az intézkedés szubsztrátumát és az intézet pénzügyi helyzetét is belolyásolja. Utalok ereszben a mai kietlen állapot tulajdonképeni okozójára, a 6 és 7 napos számítás késedelmére. Az által, hogy ez intézkedés megerősítése négy évig elhúzódott, hét millió kárt szenvedett az intézet, oly nagy kárt, a mely egy anyagilag sokkal megalapozottabb intézménymek is megártott volna. És mindezt a hatásköri kérdés okozta. Nekem pl. e tekintetben az a felfogásom, hogy igenis jóváhagyásra szorul a járuiéIq>erczent megállapítása az állami hivatal részéről, de az, vájjon az hat vagy hét napra szedetik-e, olyan kérdés, hogyha e tárgyban a pénztár és az érdekeltek között vita merül fel, az a törvény 156. §-a alapján az iparhatóság és folytatólag a bíróság utján intézendő el. Ez is mutatja, mennyire mélyen nyúl a hatásköri kérdés a pénztár egész anyagi életébe. Épen azért, ha a t. minister ur segíteni akar a bajokon, merész és bátor kézzel nyúljon' a törvény végrehajtásához nyert eredeti felhatalmazáshoz és annak alapján mindenekelőtt tisztázza a hatáskörök kérdését. (Helyeslés jobbfelöl.) Ebben nagy segítségére lesznek a gyakorlat eddigi fejleményei. Erős a meggyőződésem, hogy mihelyt meg van jelölve mindenkinek a hatásköre, megszűnik az ádáz veszekedés, helyreáll a működések összhangja és egy uj, kecsegtetőbb jövő nyílik meg az egész intézmény számára. (Helyeslés jobbfeMl.) A második feladat, a mely már magára az in-