Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-307

307. országos ülés 191Í deczember 6-án, szerdán. 109 kerülő, korhely emberré lett. (Ellenmondások a jobboldalon.) Molnár Béla: Nagyon kevés lehetett! Megfordított tapasztalatok ! Bizony Ákos: Van azonban a t. előadó urnak egy igen erős argumentuma, a mely előtt csakugyan meg kell hajolni. Elmondott egy igen érdekes esetet egy német tisztről, a bajtársi viszony és az összetartozandóság érzete dolgában. Kortesharcz folyt; kormánypárti és szocziáldemokrata jelölt állott egymással szemben Poroszországban. A szocziáldemokraták természetesen nem szívesen hallgatták a kormánypárti jelöltet, sőt a végén olyan lármát csaptak, hogy a szegény jelölt alig birt szóhoz jutni. Ekkor eszébe jutott a katonaság és elkiáltotta magát: önök is majdnem mindannyian katonák voltak, ugy mint én, ezen a czimen elvárom önöktől, hogy meghallgassanak. Es a lármázó tömegben erre felébredt a bajtársi érzés és a legnagyobb nyugalommal meghallgatták őt. (Derültség a baloldalon.) Hát bizony hogyha csak ilyen eredményeket lehet elérni a katonaság utján, akkor nem érdemes reá annyi pénzt költeni. Ugy a honvédelmi minister ur, mint az előadó ur, de más munkapárti képviselők is azért tartották okvetetlenül szükségesnek az ujonczlétszám lényeges felemelését, mert nézetük szerint most olyan kevés a hadseregnek az állománya, hogy háború esetében, az első mozgósítás alkalmával, kellően ki nem képzett póttartalékosokat kell beállítani. Hát ha ez csakugyan így volna, ez igazán szomorú körülmény lenne. De én bocsánatot kérek, a hadseregnek jelenleg —• csak kerek számokban beszélve —• 132.000 az ujonczlétszáma. Nem számítok 12 évet, hanem csak 10 esztendőt, mert többen elhalnak, hiányok állanak elő, de akkor is, 10 esztendő alatt 1,320.000 emberről van szó. Csak nem akar a t. honvédelmi minister ur mindjárt az első mozgósításkor több embert, mint 1,320.000-et zászló alá állítani ? Ez lehetetlenség. Hiszen az egész japán-orosz háborúban egyik félnek sem volt soha annyi embere. Azért én azt hiszem, hogy ez csak oly ijesztgetés, a minek azonban édes kevés alapja van. Nem tudom nyomdahiba-e, de az igen t. előadó ur azt állítja, hogyha életbelépne is ez a mostani törvényjavaslat, Ausztria-Magyarország akkor is csak 041% hadkötelest sorozna be évenként. Tehát Ausztria-Magyarország akkor is csak az ötödik helyre jut. Hát tessék még egyszer megpróbálni a számítást. A t. honvédelmi minister ur azt mondja, hogy kitűnőt kapott a mathézisból. Nem tudom., hogy a t. előadó ur mit kapott. De tessék megpróbálni a számadást, nem lesz nehéz és ki fog jönni eredménykent, hogy csaknem 0'i9°/

o a besorozottak száma. Egyszerű a számítás, hiszen csak egy egyszerű osztásról van szó. 93.187-et el kell osztani 19 millió egy néhány százezerrel és ki fog jönni 0'48 és még valami, szóval igen kevés Mán 0'49%. A t, előadó ur indokolni akarván azt, hogy miért szükséges a lovasságnál okvetlenül'fentartani a hároméves szolgálatot —> nűra nézve én azt tartom, hogyha eddig a honvédlovast két év alatt ki lehetett kellőképen képezni, akkor a hadseregnél is elég lesz a két év és semmi ok sincs, hogy a honvédségnél is behozzuk a három évet —• azt mondja, hogy a katonának lóidomitónak is kell lennie. Bocsánatot kérek, akkor mikor besoroztak egy embert egész életére, 30—40 esztendőre, akkor el lehetett várni tőle, hogy lóidomitó legyen, de attól a hároméves katonától ilyen nagy mesterséget talán még sem lehet követelni. Ott vannak a tiszt és altiszt urak, idomítsák azok a lovakat. Meglátszik, hogy a t. előadó ur huszár volt, mert túlságos nagy figyelemben Tészesiti a lovasságot, a gyalogsággal s a többi csapatokkal szembsn. A hol arról van szó, hogy az egyéves önkéntesek államköltségen vagy önköltségen szolgáljanak-e , azt a nem egészen demokratikus megoldást, hogy a lovasságnál önköltségen, a többinél államköltségen szolgáljanak, igy indokolja : »Igaz, hogy a javaslat a lovasságnál meghagyja a saját-költséges rendszert, de utóvégre, a ki a lovassághoz megy, megfizetheti az ezzel járó költségeket.« Az már olyan kitüntetés, hogy fizethet. Talán még sem kellene különbséget tenni a hadsereg különböző tagjai között; az a baka ép olyan fontos alkatrésze a hadseregnek, ha nem fontosabb, mint a lovasság. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nagyon sajnálom, hogy a t. előadó úrral tovább nem foglalkozhatom, de kénytelen vagyok még más szónokokkal is foglalkozni. Gróf Tisza István ur és más munkapárti szónok előadásukban abból a téves felfogásból indultak ki, hogy az a hadsereg, a melyik számára ezek az óriási verés pénzáldozatok kívántatnak, a mi hadseregünk, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) annak ereje a mi erőnk, gyengesége a mi gyengeségünk. Bocsánatot kérek, én ezt el nem ismerhetem. Hivatkozom a történelmi példákra, hogy micsoda eredményeket szült Magyarországra nézve a közös hadsereg győzelme. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) De mielőtt erre áttérnék, egy nagy igazságra akarok rámutatni. Azt mondják, a mostani hadsereg nem ugyanaz a hadsereg, a mely volt 1867 előtt. A legénysége nem, az bizonyos tekintetben, nemcsak számra nézve, de szellemi mivoltára nézve is megváltozott. De a tisztikar nagyban és egészben ugyanaz. Már pedig egy előkelő német katonai iró azt mondja : »A tisztikar adja meg a hadseregnek egyéni jellegét: ez nyomja rá a maga bélyegét, gondolkozását, személyiségét; a tisztikar az, melynek külön hagyományai, külön érzelmei és külön becsülete is van.« Azt mondj a továbbá: »A hadseregszervezet és a nemzet általános viszonyai között legszorosabb összhangnak kell lenni. A nemzetek életnyilvánulásai közül a hadseregszervezet az, mely legkevésbé tür el olyan alakulatot, a mely nem felel meg a nemzet mindenkori állapotának. A hadsereg ott, a hol nem az állam képére van formálva, az államot kényszeríti arra, hogy a hadsereg ké-