Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-307

102 307, országos ülés 1911 ősznél hamarább semmi körülmények között nem tárgyalhatta volna azokat, már pedig ezek olyan javaslatok, melyek a törvény értelmében egyértelmüleg, intézendők el, tehát nem lehet őket életbeléptetni nálunk sem, ha Ausztriában szintén letárgyalva nincsenek. Olyan rendkívül sürgősek tehát nem lehettek. Nem tudom, a t. minister ur vagy valamely munkapárti képviselő ur hivatkozott-e arra, hogy igen ám, de őszszel a költségvetést kell tárgyalni és azért muszáj ezeket a javaslatokat a nyáron elintézni. Hát kérdem én, hogy ugyan mikor tárgyalta a képviselőház őszszel a költségvetést ? Én erre nem emlékszem. A költségvetést a képviselőház rendesen a következő év tavaszán szokta tárgyalni. Addig pedig mindig indenmitásokból szoktunk élni és ime, most kivétel van, kivételes ez a veszedelmes obstrukcziós idő, mert a háznak • valószínűleg már ez idén lesz költségvetése. Ettől tehát lehetett volna várni szeptember végéig, vagy október elejéig, veszedelem ebből nem lett volna. És meg vagyok róla győződve, hogy nem állott volna be a kedélyekben az az elkeseredés és sokkal nagyobb kilátás lett volna arra, hogy békés utón lehetett volna ezeket a kérdéseket megoldani. Van a kormánynak még egy másik érve is arra vonatkozólag, hogy ezek a javaslatok miért olyan rettenetes sürgősek. Azt mondja, hogy ez a kérdés már tiz év óta késik ; valóságos méreganyag a nemzet testében, a melyet ki kell onnan küszöbölni, mert csak igy lehet elérni a nyugodt, békés alkotások sorozatát. Hát ón nem hiszem, t. képviselőház, hogy van az országban egy naiv ember, a ki a megnyugvást, a méreganyag eltávolítását ezen javaslatok megszavazásától várja és azt higyje, hogy azok fogják ezt előidézni. (Igaz ! Egy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Lehetségesnek.tartom azt, hogyha ezek a javaslatok keresztülerőszakoltatnak, hogy ezáltal még jobban elmérgesittetik a helyzet, de hogy ezzel az állapotok szanáltassanak, azt elképzelni csakugyan nem tudom. Hát akkor miért olyan sürgősek nekünk ezek a javaslatok ? Mert én ismerek egy ócska adomát a suszterinasról, a kit a gazda elküldött á korcsmába borért és az utón eltörte az üveget és keservesen sirt az utczán és a mikor megszólítják, .hogy mi bajod, talán megvertek-e, azt felelte., bár csak már megvertek volna. A nemzetet csak nem lehet suszterinashoz hasonlítani, hogy már alig várja, hogy megverjék. Nem olyan sürgősek tehát ezek a javaslatok, erre ráérünk még ezután is. (Igaz ! ügy van ! « bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek előrebocsátása után most már áttérek beszédem tulaj donképeni tárgyára, vagyis annak a megindokolására, hogy miért nem fogadom el általánosságban sem a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot. (Halljuk! Halljuk!) Kijelentem, hogy én a kérdés minden oldalával foglalkozni nem akarok. Előadásom tárgyául különösen a kérdés közjogi részét választom és nagyon keveset fogok foglalkozni azzal az óriási pénz- és véráldodeczember 6-án, szerdán, zattal, a .melyet ezek a javaslatok a nemzetre hárítanak. Ebben a részben már igen t. barátaim kifejtették a maguk álláspontját, ki fogják fejteni mások is utánam, igy én nem akarok sokáig visszaélni a ház türelmével; azt hiszem, a dolognak ez az oldala is elegendő téma lesz nekem. (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot mindenekelőtt azért, mert ez a közös hadsereg álláspontjára van fektetve. Én, fájdalom, már igen hosszú politikai pályámon, a mely meghaladja a 40 évet, mindig a közjogi ellenzékhez tartoztam ; ehhez is fogok tartozni. (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) Az én programmom az 1790. évi X. t.-czikk, a mely szerint Magyarország független, önálló ország, a mely semmi más nemzetnek vagy országnak alávetve nincs. Elfog a keserűség, ha arra gondolok, hogy az ezeréves Magyarországnak, a mely Európának legrégibb állama és a mely századokon keresztül Kelet-Európának első hatalmassága volt, irigykedve kell feltekintenie a Tallián Béla t. képviselőtársunk által lekicsinyelt Balkán-államokra, Bomániára, Szerbiára, Bulgáriára, a mefyek hajdan a mi vazallusaink voltak. Megengedem, hogy ezek kicsiny, talán szegény államok is, de szabadok ós függetlenek, (Igaz! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) mig "minket meghódított, leigázott gyarmatként kezel az a dinasztia, a melyet épen azért ékesítettünk fel Szent István koronájával, hogy állami létünket, területi épségünket oltalmazza meg. Igy viselkedik velünk szemben ez az Ausztria, a melynek érdekeit mi századokon keresztül oltalmaztuk vérünk hullásával s a melynek fenmaradását 1741-ben egyedül mi biztosítottuk. Hogy ha talán méltóztatnak kételkedni abban, hogy a mit mondtam, szórói-szóra igaz, hivatkozom II. József császárnak egy levelére, a melyben feltalálható József császárnak sok kiváló tulajdonsága közt az őszinteség bátorsága is. Ebben az 1785 deczember 30-án kelt levelében azt irja Pálffy Károly kanczellárnak (olvassa) : »Azon elhatározástól, vállalnak-e adót vagy nem, függ, vájjon Magyarország egyenlő kedvezésben részesüljön-e kereskedés és forgalom dolgában, mint a többi örökös tartományok vagy pedig tisztán gyarmatnak lesz-e tekintendő. Annak ellene azután arra kellene törekedni, hogy az ilyen gyarmat iparczikkeinek terjesztését lehetőleg meggátoljuk, hogy azok a súlyos adóval megterhelt örökös tartományokkal ne versenyezhessenek ; a termények árát pedig lenyomjuk, hogy annál olcsóbban lehessen eltartani az oda helyezett katonaságot és a lehető legnagyobb hasznot kell húznunk belőle.<< József császár ezt megírta annak idején és fájdalom, nemcsak megírta, de meg is cselekedte. De már előde, Mária Terézia, megkezdte azt a gyarmatosító politikát. Méltóztatnak tudni talán, hogy 1764-ben az országgyűlés és Mária Terézia királynő között bizonyos konfliktus támadt, a melynek aztán áz volt a következése, hogy Mária