Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-307

307. országos ülés 1Q11 Terézia soha többet országgyűlést nem tartott. 1764-tól 1780-ig, tizenhat esztendőn keresztül országgyűlés nélkül kormányzott. Mi volt ennek az összeütközésnek az alapja ? 1751-ben az országgyűlés 3,200.000 forintban szavazta meg a hadi adót, azonban Mária Terézia háborúi, különösen a hétéves háború a kincstárt annyira kimerítették, hogy Mária Terézia a rendektől 1764-ben a hadi adónak 1 millióval való felemelését kivánta. A rendek erre nem voltak hajlandók, hivatkoztak a nép szegénységére, azt mondták, hogy vitám et sanguinem sed avenam non, mert a vér és az élet az övék volt, a felett rendelkezhettek, a zab azonban a paraszté volt. Ilyen önző és osztályparlamenthez méltó felfogásúak voltak elődeink abban az időben. A főrendek azonban erőszakolták az alsó táblát és apródonkint azután a 45-ik ülésen megszavaztak 3,600.000 forintot. Az 54. ülésen felmerték 3,900.000 forintra, tehát már mindössze 300.000 forint hiányzott és ezért a 300.000 forintért képes volt Mária Terézia az országgyűlést hazaküldeni és többé uralkodása alatt össze nem hivni s akkor azután kezdődött az a gazdasági politika, a mely Magyarországot a szó szoros értelmében kiszipolyozta az osztrák örökös tartományok érdekében. Issekutz Győző t. képviselőtársam, — a kinek beszédével majd még foglalkozni fogok, csak eszmetársulás utján teszem most ezt a megjegyzést — hivatkozik arra, hogy már 1712-ben, a mikor a pragmatika szankczió megalkotásáról bizalmas tanácskozások folytak a nádornál, a magyarok követelték a vámsorompók ledöntését, tehát ugyanazon gazdasági alapon állottak^mint a mostani munkapárt, t. i. a gazdasági közösség álláspontján. Csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy igaz, én hivatkozhatnám még Kossuth Lajosra is, a ki szintén követelte a 40-es években a vámsorompók ledöntését. De miért ? Azért, mert azokat a vámsorompókat nem a nemzet érdekében tartották fenn, hanem azért, hogy idegen áruczikkek Magyarországba ne jöhessenek, az osztrák iparnak versenyt ne csinálhassanak, Magyarország pedig a maga nyersterményeit külföldre ki.ne vihesse, csak Ausztriába, ugy, hogy ott olcsón megvehessek. Természetes, hogy ilyen rendszer mellett csakugyan szabadulni igyekezett a nemzet attól, mert egészen más az, ha a gazdasági politikát a nemzet maga állapithatja meg és más, ha azt ráerőszakolják oly módon, hogy az nem gazdasági előny, hanem hátrány. Sokszor találkoztam már azzal az ellenvetéssel, hogy Magyarországot az önálló hadsereg jogilag meg nem illette a mohácsi vész óta, mert azóta Magyarországnak önálló hadserege soha nem volt. Hivatkoznak Deák Ferencznek egy beszédére, a melyet 1868-ban tartott, s a melyben azt mondja, hogy mutassanak neki olyan törvényt, a mely a mohácsi vész után önálló magyar hadseregről rendelkezik. Evvel az ellenvetéssel én már 1903-ban is foglalkoztam, de azt hiszem, hogy nem lehet eléggé foglalkozni vele és minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy ezt a deczember 6-án, szerdán. iö3 merőben helytelen, merőben tarthatatlan érvelést megczáfoljuk. (Zaj a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Bizony Ákos: Méltóztatnak azt tudni, vagy ha nem méltóztatnának tudni, hát méltóztassanak az én előadásomból megtudni, hogy Magyarországon Szent István óta kétféle hadsereg volt: királyi hadsereg és nemzeti hadsereg. Horváth Mihály azt mondja (olvassa) : »Szent Istvánt a keresztyénség terjesztése népével feszült állásba helyezvén, szükségessé tette a hadrendszernek olymódu szabályozását, mely szerint ama újításának végrehajtására elég erőt és a támadható lázadások ellen királyi székének biztosítást nyerjen. Egy, a nemzeti hadtól különböző királyi- sereget állita fel tehát, és azt csak a nemességnek adott vagy csak biztosított birtokszabadság által amattól még inkább elkülönített.« Szent Istvántól kezdve ez a két parallel hadsereg egymás mellett mindig fennállott. A királyi hadsereg kezdetben a várjobbágyokra volt alapítva, a várnépesség képezte a királyi hadseregnek zömét. Az Árpádok uralkodásának vége felé azonban máiezek a várjószágok apródonként megsemmisültek, egyik-másik király elajándékozta őket, egyikmásik gyenge király uralkodása alatt pedig a nagyhatalmú oligarchák elfoglalták, ugy hogy ez többé a királyi sereg alajijául nem szolgálhatott. Zsigmond király idejében azután áttértek az u. n. telekkatonaság intézményére, a miliczia portalisra, t. i. háború esetén bizonyos telkek után bizonyos mennyiségű gyalog- és lovaskatonát ajánlottak meg, hogy ez egészítse ki a király által rendesen tartott zsoldos-sereget. Mikor azután 1715-ben meghozták a nyolczadik törvényczikket, a melyet némelyek a közös hadsereg első törvényhozási alkotásának, szabályozójának tekintenek, akkor az addig pusztán csak háborús alkalommal, esetről-esetre megszavazott miliczia portalist akarták szabályozni és rendszeresíteni, és ezt elnevezték miliczia regulatának. Az 1715. évi VIII. t.-czikk, a melyet, azt hiszem, igen sok politikus soha el nem olvasott, csak a czimét ismeri, s azt mondja, hogy ime, akkor lett már a közös hadsereg megállapítva, szórói-szóra igy szól (olvassa) : »Minthogy a nemesek és mindazok, kik Magyarországon törvény által ezen nevezet alatt értetnek, az ország védelmére katonáskodni, és annálfogva személyesen felkelni, illetve csapataikat előáílitani és kivezetni tartoznak, . . .<< — ez a nemzeti hadsereg — » . . . valahányszor ő császári és királyi Felsége szükségesnek itélné, az eddig ez iránt alkotott törvényekkel megegyezőleg, azt mostantól jövendőre kívánhatja és követelheti. 2. §. - Mivel pedig csupán az által az ország elegendőleg meg nem vedelmeztethetnék s annálfogva mind a bennszülöttekből, mind a külföldiekből álló, erősebb s rendezett katonaság lenne minden eshetőségre tartandó : melyet zsold nélkül fentartani, azt pedig adó nélkül megszerezni nem lehetne, kétségtelenné válik, hogy a segély és szükséges adózás tárgya