Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-278

78 278. országos ülés 1911 október 2&-án, szombaton. az iskolaköteleseket az iskola látogatására. (Helyeslés a haloldalon.) Hiszen míg mi, az ellenzék a képviselőházban vívjuk meddő küzdelmünket a nemzeti jogokért, addig odakünn az országban a két veszekedő felet látva a harmadik nem nevet, mint a példabeszéd mondja, hanem dolgozik, (Ugy van!-Úgy van! a haloldalon.) dolgoznak a nemzetiségi izgatok, örvendezve annak a felfordult állapotnak, a melynek mi rabjaivá lettünk. Székely Ferencz igazságügymitnister: Mi pedig veszekszünk tovább! ffadányi Gyula: Mi félünk, számítgatunk, kétkedünk, panaszkodunk; nem bízunk egymásban, ki vagyunk fáradva a tétlenségben és nincs bennünk erő a munkára, (Ugy van! XJgy van! a jobboldalon.) és ennek az árát nem a pártok, nem mi adjuk meg, de igenis eszközt adunk hazánk ellenségeinek kezébe. (Igás! Ugy van! a jobboldalon.) Ábrahám Dezső: Tessék igazi nemzeti munkával jönni, akkor dolgozunk. (Mozgás és zaj jobbfelöl.) Elnök: Csendet kérek ! Nadányi Gyula: Van azonban, t, ház, egy halvány reményem arra, hogy a kultuszminister ur talán mégis magáévá teszi ezt az ügyet, meghallja a nemzetiségi vidéken lakó iskolás gyermekek segélykiáltását és nem fogja ezt az iskolát megszüntetni. A magyar nemzet olyan sérelmét tárja fel ez a kérdés, a melyhez fogható példa sehol a világon nincs, mert sehol a világon nem tűrnék összetett kézzel az ilyen aknamunkát. (Ugy van! Ugy van! bal felöl.) Hiszen nekünk is vannak jogaink! Vagy mi mindig csak másokért, idegen czélokért szolgáljunk? Mi legyünk rabjai, szolgái a béke jelszaváért a nemzetiségeknek, hazánk ellenségeinek? Legyünk rabjai Ausztriának és Bécs érdekeinek? Adjuk oda a béke jelszaváért mindenünket és legyen a magyar nemzet teherhordó kulija az idegen érdekeknek ? (Helyeslés balfelöl.) Van szerencsém interpellácziómat a következőben előterjeszteni (Halljuk! Halljuk! Olvassa) : »Van-e tudomása a vallás- és közoktatásügyi minister urnak arról, hogy a Bihar vármegyében fekvő Szudrics (Kisszedres) községben a belényesi tanfelügyelőség a magyar állami iskolát beszüntetni akarja, és ha igen, hajlandó-e a minister ur ezen állami iskolát minden körülmények között tovább is fentartani, hogy ott a magyar állam tekintélyének érvényt szerezve, a iiatal nemzedéknek mód és eszköz adassék ahhoz, hogy azok magyar állampolgárokká neveltessenek, magyar nyelvben és magyar nemzeti szel-, lemben ?« (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Az interpelláczió kiadatik a vallásés közoktatásügyi minister urnak. Ki következik? Szinyei-Klerse Félix jegyző: Barcsay Andor! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök : Ki következik ? Színyei-Merse Félix jegyző: Gróf Batthyány Tivadar! Gr. Batthyány Tivadar: T. ház! Ha visszatekintünk az alkotmányosság visszaállítása óta eltelt időre, s figyelemmel kisérjük adminisztrácziőnk fejlődését, azt fogjuk tapasztalni, hogy a mig az alkotmányosság helyreállítását követő első időben a legerősebb és a legszélsőbb deczentralizáczió állott fenn az adminisztráczióban, addig idővel, különösen az utolsó 10—20 éven belül nálunk az adminisztrácziónak mindinkább való czentralizácziója és egyúttal bürokratizmusa, sőt ennek óriási fokozódása észlelhető. (Igaz! Ugy van! balfelöl,) Mind a két irányzat helytelen, árt a közigazgatásnak, árt a köz érdekeinek, egyrészt mert lassúvá teszi az adminisztrácziót, másrészt és különösen pedig mert lehetetlen, hogy az adminisztráczió a központi zöldasztalok mellől az élet való igényeinek megfeleljen. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon). Ha áll ez az egész vonalon, áll különösen azon adminisztrácziókban, a melyek gazdasági, üzemi jelleggel bírnak. A legszomorúbb azonban a helyzet e téren azon ügykörben, a melynek egyik momentumára vonatkozik interpelláczióm, s ez a vallási alapítványok kezelése. Ezek az alapok, mint jól méltóztatnak tudni, ma tulajdonképen a levegőben lógnak. Jaczkó Pál: Res nullius! Gr. Batthyány Tivadar: Igenis valósággal res nullius jellegük van, a mennyiben a törvény által biztosított és minden kormány által beígért országos katholikus autonómia megvalósításáig tulajdonképen sem az állam, sem az országgyűlés, sem a katholikusságnak szervezete nincs hivatva és jogosítva arra, hogy ezeket az alapokat kezelje. így állott elő az az immár több évtizedes provizórium, a melynek alapján a vallás- és közoktatásügyi minister kezeli ezeket az alapokat egy u. n. tizennyolezas bizottság ellenőrzése és, mondjuk, az adminisztráczióban való némi közreműködése mellett. A vallási alapitványek kezelőségét illetőleg sajnálattal kell megállapítanom, hogy én, a kinek gyakran volt ezen ügykörrel dolgom az életben, mindig azt tapasztaltam, hogy ott különösen az utolsó években egy olyan rettentően ósdi, elavult, a mai szocziális viszonyoknak, a mai gazdasági érdekeknek meg nem felelő (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) bürokratikus adminisztráczió uralkodik, hogy ezzel szemben igazán szükséges, hogy egyszer itt a házban erre egypár szóval a minister ur figyelmét felhívjuk és a minister urat felkérjük, gondoskodjék arról, hogy a XX. század gondolkozása, üzleti szelleme épen s elsősorban az általam mindenekelőtt óvni kívánt alapítványok