Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-302

302. országos ülés 1911 november 30-án, csütörtökön. 519 baloldalon.) Hát, bocsánatot kérek, lehetséges, hogy én ezt nem értettem meg, lehetséges, hogy — mint Hock János mondotta — analfabéta vagyok, de engem ő az ellenkezőről nem győzött meg. Zboray Miklós : Nem lopás, de eltulajdonítás ! (Zaj. Elnök csenget.) Szmrecsányi György: De menjünk tovább, t. képviselőház. Beszédem elején azt az erős állítást is megkoczkáztattam — és ezt igazoltam is, — hogy én nem látom azt, hogy ez a főváros nemzeti érzésében történelmi hagyományainknak megfelelően fejlődnék. A védőügyvédek, Vázsonyi és Hock képviselő urak, erre feleltek nekem, de én azt a jó tanácsot adhatom nekik, hogy máskor beszéljék meg argumentácziójukat előzetesen, mert ezt most aligha tették, a mennyiben egymáséval homlokegyenest ellenkező véleményeket mondottak. (Halljuk ! Halljuk ! bal jelöl.) Vázsonyi Vilmos hivatkozott arra — nem tudom, a demokrata uralom kezdetére jelezte-e, — hogy egy idő óta Budapest semmiféle kifogás alá nem esik. Hivatkozott arra, hogy a közgyűlésen micsoda hazafias határozatokat hoznak — de hiszen én nem állítottam, hogy hazafiatlan határozatok hozatnak ; hivatkozott arra is, hogy a főváros milyen bőkezű a kulturális kérdések tekintetében. Hiszen én nem azt állítottam, hogy nem bőkezű, hanem azt mondtam, hogy annak a tővárosi demokrata pártnak soraiból kerül ki az a féktelen internaczionális izgatás és az az elem. a mely megmételyezi Budapesten a főiskoláktól kezdve az összes intézeteket és innen árad ki az egész országba . . . Egy hang (balfelől) : A Magyar Figyelőben is olvassuk ! Szmrecsányi György: ... és ott előidézi az izgatások féktelen harczait. (Mozgás a jobboldalon. Zaj baljelöl Halljuk ! Halljuk!) Elnök : Csendet kérek ! Szmrecsányi György: Vázsonyi Vilmos képviselő ur állításaimat kifogásolta, meg akarta hazudtolni, a másik védőügyvéd, Hock János képviselő ur pedig ezt mondja (olvassa) ; »De igazat adok t. képviselőtársamnak abban is, hogy fővárosunk közerkölcsi szempontból nem a régi, tiszta levegőjű Budapest többé, (Derültség bal/elől.) a hol nemcsak a »családi tűzhely szentsége volt kincs, hanem a közönség körében is mintegy közerény volt a köztisztesség, ugy hogy elmondhattuk, hogy nemzeti eszményekért lelkesedni tudó fővárosi polgárságunk volt. Igaza van abban is, hogy bizonyos nemzetközi jellegűvé kezdett válni a főváros gondolkodása és mivel ez a főváros a közélet napja, Magyarország vérkeringése innen indul meg és ezek az áramlatok kiszivódtak a vidékre is és helyenként bizonyos nemzetközi központokat teremtenek a nagyobb vidéki városokban. Sajnos, ez mind igaz . . .« — Ezt is még Hock mondja. A mikor én igy bíráltam el a főváros ez irányban való haladását, akkor én analfabéta voltam, a ki sokoldalú tévedésben leiedzettem, mert hiszen ezt hányta szememre Hock János képviselő ur. Hát akkor álljon mellém Hock János is analfabétának és álljon ő is a tájékozatlanok sorába, bár sokkal jobban tette volna, hogyha előzőleg megegyezett volna Vázsonyi Vilmos védőtársával abban a tekintetben, hogy legalább argumentácziójuk legyen közös ebben az irányban és más irányban is. (Mozgás és derültség a baloldalon.) Annál feltűnőbb ez előttem, mert hiszen — a naplóban ez ugyan nincs meg, de a kik itt ültünk, és többi t. barátaim is emlékezni fognak arra, hogy — midőn Huszár Károly képviselőtársam Vázsonyi Vilmos képviselő úrral itt privát jellegű diskurzust folytatott, Hock János t. képviselőtársam magát zavarva érezte és odaszólt: »Ne szólj közbe, kérlek, a mikor érted beszélek !« (Nagy derültség a baloldalon.) Hát ez mindenesetre gyönyörű védelem, és nem hiszem, hogy Vázsonyi Vilmos ezért valami nagy köszönetre volna neki kötelezve. (Mozgás balfelől.) Utaltam arra, t. ház, hogy a törvényhatósági bizottság mai összetételében nem felel meg a polgárság többségének; utaltam arra, hogy abban a törvényhatósági bizottságban uralkodó szellem arra enged következtetni, hogy ott nem a közérdek az első, hanem magánérdekek dominálnak. Czitáltam erre vonatkozólag egy tekintélyt, Nagy Dezső dr.-t, a Józsefváros volt országgyűlési képviselőjét; és itt közbevetőleg csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy őszintén csodálkozom azon. hogy Farkas Pál ur nem volt tisztában azzal, hogy Nagy Dezsőnek kik a páholytestvérei. Hát kezeim között van a Nemzeti Páholy tagjainak névsora 1909 május havából. Itt látom (olvassa) : »Dr. Nagy Dezső, VIII. ker., József-körut 3, és dr. Wolfner Pál, Aradi-utcza 63. szám alatt lakik«. (Nagy derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Huszár Károly: Sokoldalú tájékozatlanság! Farkas Pál: Miért csodálkozik ezen í Szmrecsányi György : Hogy olyan tájékozatlan volt a képviselő ur. (Derültség. Elnök csenget,.) Farkas Pál: De miben ? Szmrecsányi György: Mert Polónyi Géza képviselő úrtól azt kérdezte, hogy ő Nagy Dezsőnek páholytestvére-e, pedig ön az. (Mozgás és derültség balfelől. Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Farkas Pál: Régebben lehetett testvére, a mikor még nem volt Nemzeti Páholy. Szmrecsányi György: Nyugodjék bele a t. képviselő ur. (Derültség balfelől.) Ezen intermezzo után méltóztassék megengedni, hogy újból felvegyem beszédem fonalát. Utaltam ugyebár arra, hogy ez a fővárosi törvényhatósági bizottság nem felel meg azoknak a kellékeknek, a melyeket mi egy törvényhatósági bizottságtól elvárunk. Hivatkoztam itt Nagy Dezsőre, hivatkoztam egyúttal Heltai Ferencz t. képviselőtársamra is és felolvastam egy nyilatkozatát »Az Est« czimű lapból, a melyben Heltai Ferencz