Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-301

cSOl. országos ülés 1911 j sen az emberi kor legvégső határáig és ennek utána második felköszöntője hangzik a polgárság és a katonaság közti jó viszonynak ápolására. Ez a polgárság és katonaság közti jó viszony csak a polgármesteri felköszöntőkben létezik, de különben nincs sehol, mert polgárok és katonák közt viszony egyáltalában nincs is. Még csak polgárnők és katonák között jön néha némi kis viszony létre . . . (Derültség balfelől.) Fráter Loránd : Bőven ! Benedek János: Azonban ezt nem tartjuk annak a kivánatos harmóniának, a mely alapgondolatát szokta képezni a polgármesteri lelkes fel köszöntőknek. A mi katonaságunk, tisztikarunk és társadalmunk között viszony egyáltalában nem is létezik,. . . Miskolczy Imre: Dehogy nem! Benedek János: ... és ennek oka az, mert a tisztikar egyfelől maga meglehetősen elzárkózik a polgári társadalomtól, másfelől pedig az, hogy a hadseregben létező intézmények olyanok, a melyek rendkivül megnehezitik a katonatiszti karnak a polgársággal való sűrűbb érintkezését. Megengedem igen t. Miskolczy barátomnak, hogy vannak tiszteletreméltó, jó kivételek, de én magam részéről is óhajtandónak tartanám, ha ez élénkebb, nagyobb és bensőbb lenne, (Helyeslés balfelől.) mert erre tényleg szükség van azon kivánatos harmónia szempontjából, a mely kellene, hogy a katonaság és a polgárság közt csakugyan fennálljon. De kellene azért is, mert a mi ideálunk a néphadsereg. Mi azt akarjuk, hogy a hadsereg necsak zsoldos hadseregnek tekintessék, (Helyeslés balfelől.) a melynek ne legyen egyéb czélja csak az, a mit a legfőbb hadúr a napi Befehlben, az Armeebefehlben neki megparancsol, hanem az legyen neki is czélja, a mi egyszersmind az országnak, a nemzetnek is czélja, hogy teljesen egy legyen, hogy össze legyen forrva, hogy ne különbözzék e tekintetben Eurój>a többi hadseregétől, mert azt tapasztaljuk, hogy ma már Európában még a hivatásos hadseregek is néphadseregekké alakultak át. Minálunk azonban a régi osztrák szoldateszka, az osztrák ezopfos, hivatalos hadsereg, nem akar átalakulni néphadsereggé, daczára a véderő tervbe vett óriási fejlesztésének és kiterjesztésének, sőt még azon kifejlesztett állapot daczára sem. a melyben most van. A mint a katonák maguk is hirdetik és mi is tapasztalhatjuk, a hadseregben nincsen más akarat, mint csak ö felségének, a hadúrnak az akarata. Azt mondja maga Ö felsége is, hogy nem is lehet a katonának más szelleme és felfogása, mint a legfőbb hadúrnak. Méltóztassanak csak visszaemlékezni a Janszky-esetre, a mikor a nemzet kebelében egy nagy félreértés és elkeseredés támadt és 0 felsége beállott vezérczikkirónak. A Budapesti Közlönyben jelent meg az ő tollából egy vezérczikk, a melyben kijelentette, hogy a hadseregnek nem lehet más szelleme, mint a hadsereg vezetőjének, a legfőbb hadúrnak a szelleme. Ugyanezt vallják ivember 29-én, szerdán. 511 ők most is. Nekünk is azt mondották a tisztek annakidején, a midőn tudniillik egy többnyelvű önkéntest magában foglaló garnizonban egyszer egy tiszti estély volt, a melyre mi is kaptunk meghívót. Ezen az estélyen nemzeti dalokat énekeltünk, különféle nyelveken. Ekkor az őrnagy azt mondotta : ez nem megy uraim, itt nem lehet lengyelül, magyarul és olaszul énekeim; az önkéntes uraknak, a kik hivatva vannak tisztekké lenni, nincsen más nyelvük, mint a szolgálati nyelv, (Derültség és ellenmondás a jobboldalon.) mert elvégre itt nincsen sem magyar király, sem semmi, itt csak osztrák császár van, és a ki a hadseregnek egyszer tagja lett, az többé nem német, nem magyar, nem lengyel, hanem osztrák. (Ellenmondások a jobboldalon.) Farkas Pál: Hol történt ez ? Benedek János: Grazban történt. Ipsissimis verbis ! Saját fülem hallattára mondotta ezt az én felügyelő őrnagyom. A hadseregben egyáltalában ez a nizus, ez a felfogás. De nem is fejlődhetik ki a polgárság és a katonaság között jó viszony . . . (Folytonos Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. képviselő urak ! Benedek János : ... és nem is hevülhet át a népnek a lelke, különösen a társadalmi téren, mert a tisztikar, a mely magát szinte egészen elválasztja a polgári elemtől, kivonja magát kü-. lönösen a néppel való érintkezésből. Hogy a tisztikar mennyire szeparált, erre nézve csak egynéhány példát vagyok bátor felhozni. (Halljuk! Halljuk I a szélsőbaloldalon.) Bennfoglaltatik a Dienstreglementben a militaerische Standes-Ehre, ez t. i. a katonai becsület. Ez azonban kizárólag csak a tisztikart illeti meg. Volt reá számtalan preczedens, hogy az egyéves önkéntes a szolgálati ideje alatt felebbvalójáuak becsületszavára mondott valamit. Megtudom nevezni a helyet is, a hol történt. Debreczenben Tisza István gróf képviselő urnak egy önkéntestársával történt akkor, a mikor ő is jelen volt, a mikor gróf Tisza István kamarádjának, önkéntestársának szavát kétségbe vonta a kapitány, a ki, a midőn azt mondotta az önkéntes, hogy katonai becsületszavára jelent ki valamit, az mondotta: »Ah, Schmarn, Mannschaft hat keine Éhre !« (Mozgás.) Ott volt Tisza István gróf ur is, a ki szintén csak akkor jutott ehhez a megtiszteltetéshez, hogy Standes-Ehreje legyen, a midőn a tiszti vizsgát letette és kinevezték hadnagygyá. Pedig ez nem helyes, ez csak a tisztikarnak a felfogása, mert a Dienstreglemcnt-ben egy reverzális foglaltatik, a melyet az egyéves önkéntes, mielőtt szolgálati idejét megkezdi, még legénységi minőségében ir alá és a mely ugy hangzik : »Ich erkläre auf meine Éhre, dass ich gegenwärtig keiner geheimen Gesellschaft angehöre.« Becsületszavára mondja tehát, de nem katonai becsületszavára, hanem csak közönséges, polgári becsületszavára.