Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-301

301. országos lilés 1911 november 29-én, szerdán. 503 Pálnak mondása, a melyet annak idején a képviselőházban mondott, az a történelmi nevezetességű szó : Megadjuk ! Elhangzanak az ily szavak a képviselőházban, a melyek többet érnek minden Írásnál, néha többet érnek minden tettnél. Ilyen szó volt Tisza Kálmáné is. Ez az a szó, hogy nemzet, a melynek nincs önáUó hadserege, a maga czéljait soha meg nem valósithatja, sőt még a saját fennállása iránt sem biztos. Mi tehát már ez alapelvből kifolyólag, mert nemzetünk, államunk teljes függetlenségét kivan juk, természetes dolog, hogy feltétlenül kivánjuk az önálló nemzeti hadsereget is, mert hiszen önálló állam nemzeti hadsereg nélkül el sem képzelhető. Volt idő, a mikor azt vitatták a túloldalról és a túloldal igen elmés akkori ministerelnöke is vitatta, hogy hiszen törvényeinkben egyáltalán nincs szó önálló nemzeti hadseregről; sőt azt, mondta az akkori ministerelnök, hogy önálló nemzeti hadseregről még a 48-as törvények sem emlékeznek meg. Hiszen e szavak, hogy, önálló nemzeti hadsereg, tényleg nincsenek megemlítve a 48-iki törvényekben ; de a mikor a törvényekben ki van mondva Magyarország állami függetlensége, akkor természetes dolog, s az állami függetlenség elengedhetetlen posztulátuma, hogy, ha van önálló független állam, az önálló független államnak van független felelős ministeriuma, — a mely államot még a saját uralkodója sem kénye-kedve szerint kormányoz, dirigál, hanem csakis a felelős ministerek utján kormányozhat — természetes, hogy ily államnak más, mint önálló független hadserege nem is lehet, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Olyan ez, t. képviselőház, mint a hogy a polgári anyakönyvbe sem szokták bevezetni, meg nem is állítanak ki külön bizonyítványt, ha megtörtént a házasságkötés, arról, hogy a házastárs saját külön önálló feleség, (Derültség balfelől.) mert hiszen természetes dolog, hogy már akkor ők egymáséi és beáll minden következménye az egyszer megkötött házasságnak. A 48-as törvényalkotás kiragadta Magyarországot a dualisztikus viszonyból, kimondta teljes állami függetlenségét és ezzel egyszersmind megalapította önálló véderejét, az önálló magyar nemzeti hadsereget is. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hogy a magyar hadsereg fogalma sohasem is ment ki a magyar köztudatból, a magyar publiczisztikából, annak legfőbb bizonyitéka maga az 1867-iki törvényhozás is. Hiszen a 67-iki törvényekben impliczite szószerint bennefoglaltatik a magyar hadsereg, mint az egész hadseregnek kiegészitő része. Mindenütt magyar hadseregről beszél a törvény. így beszélt annak idején Kerkapoly Károly is, ki a véderő-bizottság előadója volt azokban az időkben a magyar képviselőházban. így beszélt annak a bizottságnak egyik elnöke, Perczel Mór is, a ki sok, nekünk nem egészen kellemes dolgot mondott ugyan, de ezt a szemjjontot, a magyar nemzeti hadsereg szempontját, az önálló magyar nemzeti hadsereget kifejezetten fentartotta és azt mondta, hogy vájjon megfelel-e ez mai alakulatában a nemzet óhajtásainak, azt most még nem tudjuk, azt a jövő fogja bebizonyítani és elvégre a nemzetnek lesz módja majd határozni, hogy vájjon meghagyja-e a véderőt mai szervezetében, vagy pedig saját hadseregének, a magyar hadseregnek sorsáról máskép kivan intézkedni. Mondhatnám, t. képviselőház, hogy ezek jóformán Deák Ferencznek a szavai is. Deák Eerenczet teljesen ez a felfogás vezérelte. Maga Deák Ferencz az 1867-iki művet nem tartotta örök alkotásnak, sem egészében, sem ebben a részében. Deák Ferencz azt mondta, hogy ám vessen ránk kö»et az, a ki érzi magában, hogy a jelen viszonyok között jobbat tudott volna alkotni, mint alkottunk mi; de azzal biztatta magát Deák Ferencz, és a Deák-pártiak abban az időben, hogy ők a nemzet számára mindent igyekeztek megmenteni, a mit lehetett, és Magyarországnak nemzeti önállóságát, a perszonális unió alapján való állami különállását, különösen pedig a magyar hadsereget minden vonalon, minden tanácskozmányban, mindenkor megőrizték, és ha ez nem nyert volna kellő kifejezést a törvényben, az ő felfogásuk és szavaik szerint a jövőre hárul az a feladat, hogy a nemzet majd jobban intézkedjék és hozza helyre azokat a mulasztásokat, a melyeket ők nem rosszindulatból talán elkövettek. Hiszen papiroson jól is hangzik az 1867-iki törvény, ugy hogy a jelen viszonyok közt, mikor nemzetünk önállóságának megvalósítására — legalább máról holnapra — csakugyan merész fantáziával lehet csak gondolni, mi 48-as politikusok a magunk részéről abba is teljesen belenyugodnánk, ha az 1867-iki törvényt jó értelmezéssel hajtaná végre a mai többség, és nem egyeznék bele abba, hogy a 67-es törvényekben a nemzet javára, függetlenségének, önállóságának, önrendelkezésének előnyére váló dolgok mindinkább szűkebb keretbe szoríttatnak, ellenben folytonosan bővül és tágul Ausztriának a közös ügyekben való túlsúlya, ugy hogy az a paritás, a melyről a 67-es törvény beszél és az a paritás, a melyről gróf Tisza István aradi beszédében is mert beszélni, ma már csak papiroson van meg, a valóságban erről beszélni nem lehet. Mert az a paritás azt hozná magával, hogy egyenlők legyünk jogokban, egyenlők mindazoknak a dolgoknak élvezetében, a melyek a kiegyezésből az egyik és a másik nemzet javára hárulhatnak. (Ugy van! balfelől.) Azt látjuk azonban, hogy az előnyök túlsúlya Ausztria felé hajlik, a hátrányoké pedig minálunk van. Ha ezeket egy mérleg serpenyőjébe tennők, nagyon furcsán nézne ki az a paritás, a mely megvan a 67-es törvény megalkotóinak jó szándékában, megvan papiroson és megvan gróf Tisza István szólamában, de nincs meg a valóságban. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mi ragaszkodunk e tekintetben nemzetünk régi hagyományaihoz és habár modern emberek vagyunk, kik a modern haladás jelszavát irtuk