Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-300

494 300. országos ülés 1911 november 28-án, kedden. ráltuk meg ezt a javaslatot, mi egyszerűen felülbíráltuk a számoknak világánál és átadhatom t. képviselőtársamnak második ajándékul a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamarának körülbelül huszonkét nyomtatott oldalra terjedő jelentését, a melyben az albizottság hat ülésének — mert ennyit tartottunk a dologban — számadásait megerősíti, mi t. i. rájöttünk arra, hogy ezek a számadások helytelenek, hogy abszolúte egy fillérrel sem tudott volna olcsóbban árusítani ez a városi üzem . . . (Ugy van!) Pető Sándor: Sőt drágább lett volna... Vázsonyi Vilmos: ... nem tudott volna olcsóbban árusítani sem marhahúst, sem disznóhúst, sőt a krumplit drágábban adhatta volna, mert a közvetlen beszerzési forrással, mezőgazdák szövetkezetével rossz kötést csináltak, ugy hogy a legutolsó kofánál is drágábban árusítottak volna ezek a dicsőitett bódék. Már most t. képviselőtársamnak megint nem mondta meg az idegenvezető azt, (Derültség.) hogy ezeket a bódékat mi nem ejtettük el. Mi történt? Mi egyszerűen azon a téren vettük fel a detailárusitást, a hol arra szükség volt. Mi berendezzük a birkahús-árusítást, (Helyeslés.) mert a földmivelési minister úrtól és az agrárius uraktól is hallottuk mindennap, hogy egyoldalú a markahusfogyasztás, hogy Magyarországon nem akarnak birkahúst enni. Mi egy elhanyagolt üzletet akarunk folytatni, a hol nem ártunk senkinek, senkit exisztencziájában nem támadunk, de a köznek mégis használunk. (Ugy van!) Berendezzük a vadhusárusitást, a hol ismét közkeletű dolog, hogy a magyar vad külföldre vándorol ki, holott a vadnak van olyan része is, a mely népélelmezési czélokra nagyon alkalmas. Ismét oly területet választottunk tehát, a hol a magántevékenység gyenge, a hol használunk a köznek, a nélkül, hogy magánérdekeket megsebeznénk. Nem ejtettük el azt a híres kolbászgyárat sem, a melyről szó volt. Az is megmaradt a tervezetben, csak kimondottuk azt, hogy a mi iparosainkat, a henteseket nem akarjuk károsítani, mi tehát egyelőre velük viszontelárusitói viszonyba lépünk, és felszólítjuk őket, hogy vegyék át ezt az általunk berendezett kolbászgyárat ingyen, hogy ott városi felügyelet alatt, a város által előirt minőségben és a város által megszabott áron állítsák elő a termékeket. Ezek azok a kazárok talán, a kiket én védelmeztem? Mert ón törtem lándzsát a mellett, hogy a henteseket nem szabad semmi irányban károsítani. Ezek a kazárok, vagy a szatócsok, a mészárosok, a kofák a kazárok ? Hát én ismerek szatócsot eleget, — méltóztassék Budán, Óbudán és a kültelkeken sétálni — a ki rendezett vallási viszonyok között folytatja már a vegyeskereskedést (Derültség.) és ne méltóztassék elhinni egyáltalában, hogy a kereskedelem ma már egyoldalú felekezeti jelleggel bír. Hát mi volt az t. képviselőtársam, a mi engem vezetett ? Megmondom, mi vezetett engem. Vezetett annak a belátása, hogy a mint a falun meg kell óvni a kisbirtokost, a földművest, ugy a városban meg kell óvni a város parasztját, a mint Sándor Pál képviselőtársam egy izben .mondotta, meg kell óvni a városi kispolgárt, mert ha én mint város megsebzem a magam polgárait, ha én ok nélkül és jogosultság nélkül, a nélkül, hogy uzsorát, vagy illegitim árakat látnék, kisajátítom azoknak foglalkozását, akkor ón a független exisztencziák számát apasztom, akkor azokat a véderdőket irtom ki, a melyek megakadályozzák a vízmosások romboló hatását és miként a kövek a véderdők hiányában legurulnak a mélységbe, az exisztencziájukat elvesztett kispolgárok a mélységben proletárokká lesznek. (Ugy van! Tetszés.) Nekem nem egy olyan főváros az ideálom, a mely csupa hivatalnokból, s csupa bérmunkásból áll és a mellett egy maroknyi nagytőkés elemből. A nemzeti társadalomnak érdeke, — és ez demokratikus polgári érdek is — hogy minden kisexisztencziát, a mely önálló'és független, a meddig lehet, megóvjon és védjen; a városnak is ez a kötelessége, hogy a maga független exisztencziáit megóvja minden marxista jóslás daczára, mert itt is azt mondom az egyszerű közkeletű viczczel, hogy ha meg kell halnia a kispolgárnak, hát jó, meghalunk, de nem szoríttatjuk magunkat. (Helyeslés és tetszés.) További részletekkel, minthogy szerénytelenség máris, hogy ily hosszú ideig vettem igénybe a t. képviselőház idejét, nem akarok foglalkozni, csak arra az egyre vissza-visszatérő momentumra akarok világítani, a mely t. képviselőtársam beszédében is felcsillámlott, hogy felekezeti arányokat feszegetett. Én ezeknek a számadatoknak bírálatába nem megyek bele. Kern fogom elővenni a tisztviselők lajtsromát, a hol a Stallumokról van szó ... Pető Sándor: Összesen egy van! Vázsonyi Vilmos:... és megnézni, hogy micsoda számarányban jelentkeznek ott a tisztviselők felekezetek szerint (Helyeslés a baloldalon) és pedig azért, mert nem törődöm vele. De azt kérdezem t. képviselőtársamtól, hogy miféle komoly bajt lát abban, hogy ha én közéletet élek és a politika szinterén elvekért és irányokért küzdök, hogy akkor mindig csak az ón felekezetemet veti a szememre. Minő jogon itél meg engem felekezetem szerint és nem elveim és meggyőződésem szerint (Helyeslések a középen és a jobboldalon.) ós ha a t. képviselőtársam, a ki a hazafiságot vonta kétségbe vagy kicsinyelte Budapest fővárosában, azt hiszi, hogy nagy nemzeti egységes erős hazafias érzéstől áthatott nemzeti társadalmak úgy keletkeznek, hogy folyton taglalják egymásnak a vallását és a szerint bírálják meg az embereket.