Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-275
36 275. országos ülés 1911 október 25-én, szerdán. diszparitás mindenképen igen kellemetlen volt, és óhajtandó volt, hogy ez továbbra is fenn ne tartassák. Ennélfogva olyan megállapodásra jutottunk az osztrák kormánynyal, hogy a mostani törvényjavaslatban és pedig egybehangzólag ugy a magyar, mint az osztrák javaslatban egyszerűen a »badügyminister« elnevezés használtassák. Ezen megállapodás alapján készült szövegezésben történt a törvényjavaslatnak mind a magyar, mind az osztrák parlamentben való benyújtása. Midőn most az uj hadiigyminister kineveztetett, természetesen, minthogy Ö felsége is hozzájárult a törvényjavaslatban lefektetett megállaj)odásokhoz, a kinevező kéziratba már ezen megváltoztatott elnevezést alkalmazták. Természetes, hogy ezen »hadügyminister« elnevezés alatt mást, mint a közös hadügyministert nem lehet érteni, mert hiszen olyan intézménynek élén áll ő, a melynek közössége kétségtelen. Hiszen a törvény értelmében és mostani javaslatunk s az osztrák javaslat értelmében is itt a közös hadsereg intézményéről van szó, a melynek igazgatása a hadügyministerre, tehát közös szervre van bizva. Ez kifejezésre jut ugy a magyar, mint az osztrák törvényjavaslatban. Hozzáteszem még azt, hogy midőn az uj hadiigyminister most kineveztetett, egyúttal megállapittatott a hadügyministerium czime is. Ezt eddig tudvalevőleg leginkább Keichskriegsministeriumnak nevezték és magát is igy nevezte eddig a régi megállapodások, illetőleg törvényes rendelkezések alapján, azonban a szeptember 27-én kiadott rendelet alapján ezentúl »császári és királyi hadügyministerium elnevezést« nyert. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez olyan elnevezés, a mely teljesen megfelel az intézmény jellegének és a melyet magunk részéről is kívánatosnak kellett tartanunk. Mihelyest pedig a ministeriumnak az a czime, hogy »császári és királyi hadügyministeri um«, természetesen a hadügyministernek jellege is ugyanaz. (Helyeslés jobbfelöl.) Azt. hiszem, hogy ezen eddig, majdnem félszázadon keresztül fennállott diszparitásnak eltüntetése és a mindenesetre helyesebb elnevezésnek megállajátása által olyan helyzetbe jutottunk, a melylyel, remélem, talán az interpelláló képviselő ur is meg lesz elégedve, mert mindenesetre nagy haladást konstatálhatunk e téren az előbbi állapotokkal szemben. (Helyeslés a jobboldalon.) Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő ur kivan szólni. Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk !) Az igen tisztelt ministerelnök ur szives volt felszólalása végén annak a reménynek kifejezést adni, hogy az a helyzet, a melyet az ő válasza feltár, az én megelégedésemmel is fog találkozni. Nagyon sajnálom, hogy kénytelen vagyok a t. ministerelnök urnak csalódást okozni és ennek az ő reményének és várakozásának nem felelhetek meg. Bizonyára nem fakcziozitásból teszem ezt, mert azt hiszem, hogy már több alkalommal és épen a tegnapi napon is volt alkalmam annak tanújelét adni, hogy nagy alapvető, akár nemzetközi érdekeinket, akár közjogi helyzetünket illető kérdésekben olyan kormányokat is, a melyekkel különben szemben állok, szívesen támogatok, szívesen adózom nekik elismeréssel is, ha olyasvalamit érnek el, olyasvalamit létesítenek, a mi akár nemzetközi érdekeink követelményeinek megfelel, akár a nemzetnek közjogi birtokállományát megerősíti, megszilárdítja. Ha tehát ezt látnám abban a czimváltoztatásban, a melynek indokait a t. ministerelnök ur most szives volt előadni, akkor az a politikai ellentét, a mely közöttünk fennáll, egy pillanatig sem akadályozna abban, hogy én az elért eredményt üdvözöljem és azért elismerésemet fejezzem ki a t. kormánynak. Én azonban, sajnálatomra, bár nem vonom kétségbe a jóindulatot, a mely ennek a tranzakeziónak létesítésében vezetett, az eredményt olyannak tartom, melyben nemcsak vívmányt nem láthatok a mi közjogunkra, hanem sérelmet látok : az eddigi állapotnak megrontását. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Es ezt az állítást kénytelen vagyok kicsit behatóbban indokolni. (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) T. képviselőház ! Az 1867 : XII. t.-cz. a közös ministerek közül egyedül a közös külügyministert nevezi meg kifejezetten, csak a közös külügy minister van az 1867: XII. t.-czikk szövegében megnevezve, egyebekben az a törvény csak azt mondja, hogy egy ministerium állítandó fel a közösügyek kezelésére. Minthogy azonban a közösügyek megjelöltetnek, egy adott helyzet volt az, hogy milyen ministerek nevezendők ki a közösügyek ellátása végett s nagyon természetes, hogy, bár ezeket a ministereket nem nevezte meg a törvény világosan közöseknek, mivel azoknak egyikét, a külügyministert mint közös külügyministert nevezi meg, a törvényes neve az 1867. évi XII. t.-czikk alapján kinevezendő többi ministernek sem lehet más, mint közös minister : közös hadügyminister, vagy közös pénzügyminister. (Igaz Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Furcsa helyzetbe is jönnénk p. o., ha ezt a rövidítést, az epitetonnak ezt a kihagyását az egész vonalon alkalmaznék. A külügyministernél még valahogy megjárná ; de ha a közös pénzügyministért egyszerűen pénzügyministernek neveznők, akkor kibonyohthatatlan konfúzió állana elő (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) és mivel Ausztriának is van pénzügyministere,Magyarországnak is van pénzügyministere, nem lehetne a helyét megállapítani. Ebből tehát csak azt a következtetést vonom le, hogy az 1867: XII. t.-cz.-nek nemcsak szelleme, hanem diszpozicziói szerint is a közösügyek ellátására kinevezett ministereknek más törvényes megjelölése nem lehet, mint közös minister: közös külügyminister, közös hadügyminister és közös pénzügyminister. (Helyeslés balfelól.)
