Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-275

275. országos ülés 19Í1 Ennek hangsúlyozása nem áll ellentétben annak a pártnak álláspontjával, a melyhez tartozom, a mely a közös hivatalokat egyáltalában nem tartj a szerencsésen konczipiáltaknak, (Igaz ! Ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.)-hanem addig, a mig fennállanak, igen nagy súlyt kell fektetnünk arra, hogy azoknak közös volta hangoztattassék, (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert hiszen ebben a szóban, hogy »közös«, leli tulaj donképen kifejezését az, a mi a magyar közjogi felfogás és egy igen elterjedt osztrák közjogi iskolának felfogása közt a válaszvonal, hogy t. i. azok a közegek, a melyek Ausztria és Magyarország közös ügyeit ellátják, nem egynek közegei, nem egy birodalom közegei, hanem két államnak paritásos közegei. T. képviselőház ! Tudvalevő dolog az, hogy xlusztriában ezzel a felfogással teljesen meg nem barátkoztak soha, hanem kezdettől fogva az 1867-iki kiegyezést Ausztriában kisérte egy oly felfogás, egy oly kommentár, hogy abban csak a vélt, — hangsúlyozom e szót : vélt — téves históriai felfogás és magyarázat alapján vélt korábbi birodalmi egységnek uj formák közt való fentartását akarták látni. (Ugy van I a bal- és a szélsőhaloldalon.) E felfogás már magában az osztrák 1867-iki kiegyezési törvényben kifejezést talál ; e felfogásnak körülötte mind nagyobb és nagyobb határozottsággal, mind nagyobb és nagyobb energiával, szorgosabb és szorgosabb munkával csoportosul egy egész nagy és kiterjedt osztrák közjogi iskola, a melylyel szemben az osztrák hivatalos faktorok soha a kiegyezésnek korrekt felfogása mellett helyt nem állottak, és azért történik 1867 óta is folytonosan az, a mi sajnos, négyszáz év óta történik folytonosan, hogy az, a mit a két állam közt való kiegyezésnek neveznek, tulajdonkép nem egyéb, mint egy formula találása, a mely alatt két egymással homlokegyenest ellenkező felfogás helyt tud állani, (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) azzal a természetes következméirynyel, hogy minden kiegyezés már mathematikai bizonyossággal kiszámíthatóan a leendő összeütközés csiráját magában hordja. Már most, ha a kormány azt a feladatot tűzte volna ki magának, és meg is oldhatta volna azt, hogy e differencziák a felfogásban kiküszöböltessenek, ha azt a feladatot tűzte volna ki magának, és azon a téren ért volna el eredményt, hogy tényleg egyetértésre jusson közjogi helyzetünk alapfelfogására nézve, akkor a t. kormány magának elévülhetetlen érdemeket szerzett volna nemcsak Magyarország iránt, a melynek közjogi birtokállományát ezzel további megtámadtatások ellen biztosította volna, de elévülhetetlen érdemeket szerzett volna magának a dinasztiával és a dinasztia uralma alatt álló két állam és azok nagyhatalmi állásával szemben és mert megtette volna azt, amire egész életemen át sok félreértés alatt törekszem, — én sem tudtam czélt érni, senkisem tudott czélt érni — hogy valóságos egyező felfogást létesített október 25-én, szerdán, 37 volna és kiküszöbölte volna a mindig és mindig megújuló, és mindaddig, mig az alapfelfogásban a differeneziákat ki nem küszöböljük, szükségképen megújulandó differeneziákat. Azon törekvés ellen tehát, hogy a diszparitásokat megszüntessük, semmi kifogásom nem lett volna, de csak akkor, ha a diszparitást meg tudjuk szüntetni az alapfelfogásokban, nem pedig akkor, ha az eddig létezett kétértelműségek sorozatát megtoldjuk egy ujabb kétértelműséggel, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) még pedig oly kétértelműséggel, a mely az én felfogásom szerint, a melyet igazolni bátor leszek, az eddig fennállott kétértelműségnél még veszedelmesebb. Mert miben állott az eddigi kétértelműség % Abban, hogy Ausztriában Reichskriegsmimsternek nevezték a közös hadügyek vezetőjét, mi pedig közös hadügyministemek neveztük. A kétértelműség, hogy ugy mondjam, bizo^ros őszinteséggel nyilvánult, — a mennyiben kétértelműségnél ez lehetséges, — a mennyiben legalább a két különböző felfogás konstatáltatott, konstatáltatott pedig akképen, hogy Magyarországon mindjárt a kiegyezést követő évben kisérlet történt, még jiedig nem kisebb emberek részéről, mint Deák Ferencz és idősb gróf Andrássy Gyula részéről, arra nézve, hogy itt valamiképen a felfogásoknak összhangját állapítsák meg, mert hiszen mindenkinek, a ki ezekkel az ügyekkel foglalkozott, emlékezetében van az a vita, a melyet — gondolom — mindjárt az 1868. évi első delegáczióban az akkori balközép támasztott a »Reichskriegsminister« czim használata miatt s a mely vita hullámai azzal a magyarázattal simultak el, melybe akkor kénytelen-kelletlen belenyugodtak Magyarország politikai tényezői is, sőt bizonyos ideig még az ellenzék is, hogy t. i. a »Reich« nem volna egyéb, mint német kifejezéssel a »közösség«. Én egész tisztelettel e nagy férfiak iránt idézem fel ezt az emléket egyszerűen annak bebizonyításául, hogy vannak bizonyos politikai komplikácziók, melyekben végre is a legkiválóbb elmék s a legnagyobb férfiak is, ha nem akarnak nagy nehézségeket előidézni, kénytelenek bizonyos sujjerfugiumok alá menekülni, tehát valeat, quantum valere potest: magyar hivatalos felfogásként megállapittatott, hogy mi Magyarországon ugy fogjuk fel a dolgot, hogy az osztrákok azalatt, ha Reichskriegsministernek nevezik a közös hadügyministert, semmi rosszat nem gondolnak, hanem csak egy furcsa nomenklatúrájuk van, mely azonban ugyanazt jelenti, a mit mi »közösség« alatt értünk. A dolog valódiságában azonban ugy áll, a mint én bevezetőleg mondottam. (Ugy van! balfelöl.) Itt két felfogás küzd egymással. Az egyik az, mely a közös ministereket összbirodalmi ministereknek, egy összbirodalmi akarat kifejezőinek akarja minősíteni (Ugy van! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és Ausztriában minden őszinte ember tudja ezt, némelyik dicsekszik is vele, sőt ezért fektetett és fektet súlyt a »Reiehskriegsminister<í