Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-295

295. országos ülés 1911 november 22-én, szerdán. 343 győzelemképes hadsereggel rendelkezzünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Teszem továbbá azért is, mert abban a nézetben vagyok, hogy hazánk politikai, szooziális és gazdasági érdekei végre szükségessé teszik, hogy a katonai ügy elveszítse azt a domináló pozioziót, a melyet ma elfoglal, és áttérhessünk a nyugodt munkálkodás terére. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ezt a törekvést én mindig hajlandó voltam támogatni, hajlandó vagyok erre a jövőben is, föltéve természetesen, hogy mindenütt találkozunk azzal a jóindulattal és objektivitással, a melyre a czél elérése szempontjából e kérdésben feltétlenül szükség van. (Helyeslés.) De ha elfogadom is a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául, ebből nem következik az, hogy én annak minden felfogásával és minden intézkedésével egyetértek, és hogy nem fogok törekedni most is, de majd a részletes vitánál is arra, hogy nézeteimnek, a mennyire lehetséges, érvényt szerezhessek. Mindjárt kijelentem, hogy a javaslat a katonai momentumot tekintve, bizonyos nagyon élénk theoretikai velleitásoktól eltekintve, nagyon jó javaslatnak nevezhető. De azért természetesen vannak hibái is, melyek megint kizárólag ezen theoretikai velleitásokra vezethetők vissza. Most nem akarok, nagyon elterelne felszólalásom tulaj donképeni czélj ától, minden kritikát érdemlő pontot felsorolni és kizárólag csak két pontot akarok fejtegetéseim tárgyává tenni. Az egyik az, a mi a javaslat alapelvét képezi, az u. n. kétévi katonai szolgálatnak, vagy — mint a javaslat nevezi — a megrövidített katonai szolgálatnak jelenleg választott formája, — nem az elv maga, hanem a formája, ezt hangsúlyozni akarom — melyben nézetem szerint a theoria nem egészen egyeztethető össze a gyakorlati lehetőséggel. A másik pont pedig, a melyre rámutatni akarok, az altiszti anyagnak visszatartása három esztendőre, a mit megint nagyon theoretikus természetűnek tartok. Különben azt hiszem, azzal az egész ház tisztában van. (ügy van ! balfélől.) A nehézség a dologban pedig az, hogy épen a kétévi szolgálatnak a javaslatban választott formája folytán, még ha a legnagyobb költségekbe vernők is az országot, hogy az altiszti kérdést helyesen oldhassuk meg. ezt nem engedi megoldani, ha nem változtatjuk meg magának a kétéves katonai szolgálatnak kilátásba vett formáját. Azt mondottam, hogy nem értek egyet a kétéves katonai szolgálatnak a javaslatban választott formájával. Ez a forma az oka a legtöbb szakszerű kritikának is, a melyet eddig ugy itt e házban, mint a sajtóban a javaslattal szemben hallottunk, illetőleg olvastunk. De megvan még az a másik hibája is a választott formának, az, hogy nem eléggé világos. A mellett, hogy ennyire jó a javaslat, mégsem eléggé világos. Nem mondom, hogy oly egyének előtt nem világos, a kik ily kérdésekkel alaposan foglalkozni szoktak; de a ki nem foglalkozik szakszerűleg az ily kérdésekkel,-a ki nem érdeklődik állandóan az ilyen ügyek iránt, az a javaslatot nagyon nehezen tudja megérteni és pedig azért, mert a javaslatnak két része össze van keverve. Nincsen elválasztva az a része a javaslatnak, a mely a létszám rendezésével és az uj alakulásokkal foglalkozik, attól a résztől. a mely a kétéves katonai szolgálatra vonatkozik. Ez az, a mi a laikusra, a nem szakemberre nézve csaknem lehetetlenné teszi, hogy a javaslattal szemben helyes álláspontot foglaljon el és azt tárgyilagosan Ítélhesse meg. Pedig, t. kéj)viselőház, nincsen egyszerűbb dolog, mint épen az, a mi minket a legközelebbről érdekel és a mi a javaslatnak az alapelvét képezi, t. i. a kétéves katonai szolgálatnak a kérdése. Méltóztassék nekem megengedni, hogy egész rövidséggel törekedjem a t. képviselőház elé állítani ennek a roppant nagy vonzóerővel bíró és hatalmas jelszóvá lett kérdésnek : a kétévi katonai szolgálat kérdésének a képét. (Halljuk ! Halljuk I) Intelligens körökben is igen gyakran találkozunk azzal a felfogással, hogy a kétévi katonai szolgálat kérdése tulaj donképen abban áll, hogy a három éven át képződő hadsereg az ő békeállományának egyharmadrészét egyszerűen elbocsátják és ez a békeállomány a jövőben csak két ép oly erős korosztályból fog állani, mint azelőtt volt. Vagyis, hogy megértessem magamat, ugy fogják fel e kérdést, hogy ha van egy 100.000 évi ujonczjutalék által három éven át kialakult, 300.000 emberből álló békelétszámom, kétévi katonai szolgálat behozatala esetén a harmadik korosztályt, illetőleg 100.000 embert el fognak bocsátani, a békelétszám tehát 200.000 embert tesz ki és ezáltal évenkint megtakarittatik az a költség is, a mely ezen elbocsátott 100.000 embernek a fentartására szolgál. Ezzel a felfogással, t. képviselőház, találkozunk intelligens körökben is, és mindenütt a nép szemében is igy tűnik fel a dolog. Ez azonban, t. képviselőház, egészen téves felfogás. A kérdés egészen másként áll. Minden állam,-a mely katonaságot tart fenn, békelétszámot és ténylegesen szolgáló katonákat is kell hogy fentartson. Ez a békelétszám azonban nem önkényszerűleg lesz megállapítva, ennek vannak bizonyos katonai és politikai feltételei. Mondjuk a keretek felállítása, hogy befogadják a bevonuló legénységet, az ujonczok kiképzése, a katonák kiképzése, a tisztek gyakorlása, a készletek megőrzése, az állam biztonságának garantirozása stb. Ezek a szempontok, t. képviselőház, arra birják az államot, hogy tartson fenn egy bizonyos békelétszámot. Minél nagyobb az a békelétszám, annál jobb arra a hadseregre nézve, és az ideális békelétszám az lenne, hogyha a hadilétszámot képviselné, a mint azt teszik most a lovasságnál, a mely azon a létszámon van. De finaucziális és gazdasági tekintetek nem engedik, hogy ez a létszám nagyon magasra emelkedjék. Azonban másrészt épen azok