Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-294

2'Jí. országos ülés 19ll november 21-én, kedden. 325 Most már az a megoldás vezet-e oda, a mit előttem szóló t. képviselőtársam emiitett, Hogy államosítsuk ezt a közigazgatást ? Hát azt az egyetlen kis ellenszerét a felülről való nyomásnak, hogy a vármegye időközönkint nagy erőfeszité-. sekkel mégis összeszedheti a maga erejét, mint egy régi Titán, és kezébe véve az önrendelkezés hatalmát, legalább megfenyítheti azt az egyént, a ki abba a közigazgatásba nem vitte bele az igazságot, hanem belevitte a pártoskodást és letaszítja erejénél fogva e'st az ő hatalmi polczáról, mondom, talán ezt az egyetlen ellenszert is vegyük ki a kezéből és minden hatalmat, a mely ebben az országban van, a parlament összeállítása feletti lehetőséget, a karhatalom fölött való rendelkezést, minden közszervünk felett való rendelkezést a központi kormány kezébe rakjunk le és még' abba az egyetlen önkormányzati szervbe, ezen utolsó mentsvárba is belevigyük az állami közigazgatás gondolatát ? Ez nem lehetséges és senki, a ki a mi viszonyainkat kissé a pártpolitikán felül emelkedve nézi, azt nem helyeselheti. Ha nem volnánk abban a közjogi helyzetben, a melyben vagyunk, ha nekünk kizárólag csak önmagunk uralmával, pártjaink versengésével volna dolgunk, ha csak azzal volna bajunk, hogy ma ez a párt, holnap amaz a párt foglalja el a maga helyét, mind a kettő egyformán nemzeti érzésekkel, nemzeti gondolatokkal, nemzeti czélokkal eltöltve, akkor még lehetnénk olyan könnyelműek, hogy talán erre a lépésre is elszánjuk magunkat. De hol van nekünk garancziánk arra, hogy midőn itt nemzeti pártok szervezkednek, — önök is és mások is mint nemzeti alapokon nyugvó pártok — akkor nem jöhetnek felülről kiküldött egyének másféle czélzatokkal, másféle rendelkezésekkel, másféle parancsokkal ide, hogy ebben az országban a felsőbb akaratot keresztül vigyék % Hol van garancziánk arra, hogy nem lesz közéletünkben egy nagy elfajulás, még nagyobb, mint a milyen ma van ? És ilyen körülmények között egészen odadobjuk a vármegyei szervezetet annak a hatalomnak a kezébe, a melyJyel szemben most is csak nagy nehezen birjuk ennek függetlenségét kissé megőrizni, de az államosítás esetén teljesen képtelenek leszünk erre ? Ezek az okok azok, a melyek bennünket arra bírnak, hogy a vármegyék közigazgatásának államosításához egyáltalában ne járuljunk hozzá. Ellenben senki sincs, a ki nálunk jobban kívánná a vármegyei szervezet meggyógyitását, megjavítását, (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mi is kívánjuk azoknak a tisztviselőknek, a kik ott küzdenek és fáradoznak a közélet terén, a többi állami tisztviselőkkel javadalmazásukban is egyenlővé tételét, drágasági és más pótlékokkal való ellátását. Ezt mind kívánjuk és egyúttal kívánjuk a fegyelmi eljárásnak modern alapokra való helyezését, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) a mikor nem párthatalom és nem pártbiróság, hanem független bíróság fogja eldönteni annak az egyénnek anyagi egzisztencziáját, mert lehet, hogy tőle megvonják a közfunkcziók gyakorlását, de hogy tőle és családjától megvonják az anyagi megélhetés eszközeit, azt jogállamban nem lehet kívánni és nem lehet megengedni. Ezt másra, mint egy független és pártok fölött álló bíróságra nem szabad bizni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezért kívánjuk mi a vármegyék adminisztráczióját javítani és változtatni és a magunk részéről szives készséggel jövünk bármely kormánynak is segítségére, ha ebben az irányban egy egészséges, sőt szükséges és elengedhetetlen reformnak nyitja meg az útját. De ha valaki az állami közigazgatás behozatalában keresi a panaczeát, ez nem az az ut, a mely orvoslásra vezetne, hanem még inkább el vezet a czéltól és azt még kevésbbé szolgálja, mint eddig szolgálta. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) E szervezeti kérdések fejtegetése után legyen szabad a közigazgatásnak egy ágazatával röviden foglalkoznom, mielőtt a választási törvényre vonatkozólag néhány megjegyzésre szorítkoznám. Ez az a rendkívül súlyos, nehéz betegség, a melyben ez az ország szenved, az ő népének gyors pusztulása által, a melyet két csatorna vezet le. Az egyik a kivándorlás, a másik az a nagy halálozási arány, a mely különösen a mi országunkban feltűnő magas, túlzott számban jelentkezik. A kivándorlás kérdését egyáltalában nem akarom most hosszasabban érinteni. Azt hiszem, hogy azon csapások között, a melyek az országot hosszú időn, talán évszázadokon keresztül érték háborúkban, pestis-pusztításban és minden más egyébben, ez volt az egyik legnagyobb rongálása az országnak, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) a melyet német hajóstársaságok versenye és izgató ügynököknek a munkája vitt végbe ebben az országban. (Igaz! Ugy van! a szélsőbahldalon.) Ne méltóztassék azt hinni, hogy kezdetben a jobb megélhetési viszonyoknak a keresése okozta a kivándorlást. Nem is az a súlyos helyzet, a melyben ez az ország pénzügyileg volt, és a kiskereső népnek a megélhetés után való törekvése. Nem, nem ezek okozták a kivándorlást elsősorban. Hozzájárultak kétségtelenül ezek az okok is ; de leginkább a pénzzel felfogadott agenturák voltak azok, a melyek működtek a legutolsó községben is, a melyek titokban folytatták tevékenységüket és a külföldről elárasztva az egész országot, hasznot húztak ebből a vállalkozásból. Sajnos, nem vettük kellő időben észre, hogy milyen veszélyt hoznak ezek az országra. Ugy tudom, hogy ez irányban most már nagyobb lett az óvatosság. Most már a határrendőrsége el és másféle intézkedésekkel keresi a kormány bajnak az okát, hogy megakadályoz hassa a kivándorlást. De tulajdonképen nem is a kivándorlás megakadályozásáról van itt szó. Hiszen arról szó sem lehet, mert a természetes népömléseket, akár jobbra, akár balra, visszatartani a kormánynak módjában nem áll. De a midőn félrevezetések által, anyagi önző szempontokból történik a kivándorlásra való csábítás : ezek azok, a melyeknek megakadályozása a kormány fel-