Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-294

29í. országos ülés 19ÍÍ november 21-én, kedden. 323 minister ur egy ujabb tervvel, a mely szerint lefoglalja magának az' örökösödési és ingatlanok átruházásából származó jövedelmeket, az illetéket iel fogja emelni, és megtiltja az egyes városoknak és községeknek a pótlékok szedését és kívánja, hogy ezek a maguk egészében az állami jövedelemforrások közé illesztessenek. Én nem bánom, ha egészen az állam szedi is be ezt az illetéket, ne tegyük különböző pótlékokkal egyenetlenné. De a beszedett illetékből tessék bizonyos százalékot átadni a községeknek és városoknak. Hiszen ezek a jövedelmek is ott keletkeznek, mikor t. i. az ingatlan tulajdonost cserél, a mikor elhal az örökhagyó és az örökösre száll a hagyaték. Méltányos az, hogy a városoknak és községeknek is legyen némi jövedelemrészesedésük ebből. Ennek következtében ezek a jövedelmi ágak, a melyeket az állam a maga részére teljesen okkupál, nincsenek helyesen keresztülvive a mostani megoldásban. Az volna, a helyes, ha hajlandóság mutatkoznék és elhatározás a kormányban és törvényhozásban arra nézve, hogy igenis, a segélyt e téren reális alapra kivánja helyezni. Nem elégszik meg általános örökös frázisokkal, hogy »szivünkön viseljük a kulturközpontok fejlőd ését«. Kérem, mi már, legalább részemről, hét-nyolcz kormánynyal állottam szemben és egyiktől sem hallottam más frázist, mint azt, hogy a városok kulturális jelentőségét felismerte és azokat szívesen támogatja, de egyetlenegytől sem kaptunk még reális támogatást és erre nézve haladást sem tapasztaltunk, ebben az irányban hathatós támogatást egyik sem nyújtott. ('Felkiáltások a jobboldalon: A l:oaliczió !) Igenis, a múlt kormány volt az egyetlen kivé-, tel, a mikor is lojális viselkedésük és belátásuk folytán nyolczmilliós hozzájárulást keresztül vihettünk. A múlt kormánynak, igenis, volt városrendezési programmja, a melynek minden detail részlete, meg volt állapítva. Sajnos, örökségként maradt a jelen kormányra, és ennek végrehajtására egyáltalában nem igen vehettünk észre semmit és arra nézve semmi biztatást sem kapunk. T. ház ! Á városok anyagi helyzetének javítása mellé sorakozik még egy kisebb szempont, a mely a városok fejlesztésére vonatkozik. Mi tudniillik a városok szervezetében való változásra nézve is emelünk kívánságokat. A városi szervezetekben való változás azért kívánatos, mert a mai nagy szervezetlenség mellett, vagy legalább is avult szervezet mellett, a város érdekében való közmunkálkodás sokszor rendkívül meg van zavarva. Olyan a városi képviselőtestületek, valamint a nagj'obb községi képviselőtestületek működése, hogy az indulatoskodás, az egymással való szenvedélyes érintkezés, a köztisztviselők működésének megnehezítése oly mérveket ölt, a mely lehetetlenné teszi a hosszú időre kiterjedő, nyugodt, békés városi vagy községi kormányzatnak létesítését. Ezt sem szabad tétlenül nézni. Nem szabad odáig mennie az állami gondoskodásnak, hogy azt nézi, hogyan bomolnak fel a közviszonyok, de a lehetőséget meg kell adni, hogy a békés fejlődés intézményes biztosítékai megteremtessenek. Métely a városokban a virilizmus átkos gondolata, a mely jó eszméből eredt, de oly elfajulást mutat fel, mint semmi más intézmény ebben az országban. Ez a virilizmus rendkívül mértékben nehézzé teszi a városok békés fejlődését. Nehézzé teszi az a nagy szám, a melyhez kötjük a városi képviselőtestületek összealakitását, a mikor szinte egy egész nagy népgyűlésnek kezére bízzuk egy város sorsának intézését. Ezek oly szervezeti kérdések, a melyeket gondosan kellene tanulmányozni és a hiányokat meg kellene keresni és orvosolni. Más czélunk ne legyen, mint az, hogy mily intézmény és szervezet az, a mely egy város fejlődését, jövő felvirágozását a legjobban képes biztosítani, és a tisztviselők nyugodt működését lehetővé tenni. Ezeket az intézményeket a városi szervezetbe haladéktalanul be kell vinni, mert minden év és minden nap káros, a melyet e téren elmulasztunk. (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Áttérek a vármegyék dolgaiban egy-két kérdésnek megvilágítására, a mikor is t. előttem szóló képviselőtársamnak szavaihoz is leszek bátor néhány reflexiót fűzni. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Mindjobban kiemelkedik az a gondolat, hogy a vármegyék sorsának javításánál az autonómiát élénkíteni kell, és minthogy a vármegyéknek egészében az autonómia rendkívül nehézkesen működik, tehát kisebb autonóm testületeket kell szervezni, a járásokat össze kell kötni ilyen autonóm működő szervekkel, közgyűléssel, képviselettel, és ezeknek kezébe kell letenni a járások sorsának vezetését és igazgatását. Ámbár csak az idea van még felvetve, én már ma bátor vagyok ez ellen aggodalmaimat kifejezni, mert a mi viszonyaink közt autonómiai szerveinket nagyobb mértékben nem vagyunk képesek élettel betölteni, mint a hogy azok a szervezetek ma fennállnak. Ma fennálló autonóm szervezeteink : a községek, a városok és a vármegyék. Látjuk, hogy ezen a téren is a közönségnél inkább visszahúzódást, elkedvetlenedést lehet tapasztalni, és nem lüktet ezekben a szervekben az az életerő, mely az önkormányzati szervezethez szükséges. Ha most beállítunk még középfokban is egy önkormányzati életet, akkor elvonjuk amazoktól az erőt, és azt érjük el, hogy sem az egyik, sem a másik szerv helyes életműködést kifejteni nem lesz képese (Ugy van ' balfelől.) Ha tehát rámegyünk arra, a mi helyes, hogy a járások számát szaporítjuk, a járási adminísztrácziót, annak tisztviselői karát erősítjük, a mi igen egészséges fejlődés és kívánság, arra a gondolatra ne ragadtassuk el magunkat, hogy ezt a járási közigazgatást még önkormányzati testületté is akarjuk felavatni, mert ez először nálunk semmiféle történelmi tradiczióval nem bír, azután sehol az egész művelt világon eredményeket elő nem 41*