Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-294
29í. országos ülésiQli november 2l-én, kedden. 319 Én, t. képviselőház nem akarok e tekintetben hivatkozni arra, hogy a közigazgatási hatósági orvosok ugyanily körülmények között más hatósági orvosi állásokat is betöltenek és képviselnek. Hiszen elég volna hivatkoznom arra, hogy törvényszéki, fegyházi és vasuti orvosi állásokat is betöltenek. Én azonban erre kiterjeszkedni nem akarok. Én hivatkozom egvenesen magára a törvényre. (Halljuk! Halljuk!) Az 1908 : XXXVIII. t.-oz. 23. §-a azt mondja : »A községi (kör-) orvos a hivatali kötelesség sérelme nélkül magángyakorlatot községen (körön) kivül is folytathat és hivatali területén fekvő uradalmi, ipartelepi, vasuti és betegsegélyző-pénztári orvosi állást viselhet*. Minden más állást csak külön engedélyivel vállalhatnak. Ezt a törvényt 1908-ban hozták meg, t. képviselőház, tehát egy évvel később, mint a munkásbiztositásról szóló 1907. évi XIX. törvényczlkket. Az ezen törvényt, vagyis a községi orvosi szolgálatot szabályozó törvényt alkotó törvényhozó" tehát már tudatában volt annak, hogy a pénztári orvosi állás miként alakulhat ki. Hogy kialakulhat fegyelmi kötelékkel, kialakulhat szolgálati esküvel, és ha mégis általában megengedte, hogy vállalhassanak pénztári orvosi állást a kör- vagy községi orvosok és nem tett kivételt arra az esetre, hogy a pénztár az alkalmazott orvosi rendszerre térne át, ugy azt hiszem, t. képviselőház, hogy a belügyminister ur aggályát már maga a törvényhozás konzummálta. Arra sem akarok utalni, t. képviselőház, ámbár erős a véleményem e tekintetben, hogy magának a törvénynek az a disztinkcziója, hogy a »szolgálatnak sérelme nélkük nem annyira feltétel, mint meghatározás. Én azonban teljesen honorálni kivánom az igen t. belügyi kormányzatnak aggályát és nem habozom kijelenteni egész őszinteséggel, hogy a pénztárak tévedtek, sőt hibásan jártak el a tekintetben, a mikor e szabályok megalkotása előtt nem kértek útmutatást a belügyministertől. Mert hiszen a dolog ugy áll, t. képviselőház, hogy nem a belügyminister ur szorul a pénztári orvosokra, hanem a pénztár szorul a belügyminister orvosaira. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Minthogy azonban a pénztárak időközben ezt a hibát reparálták, eltekintettek az eskütételtől is és a szolgálatra vonatkozó fegyelmi szabályokat is akként változtatták meg, hogy a hatósági szolgálatnak prioritását az egész vonalon biztosították, ha én azt veszem figyelembe, hogy a pénztárak igazán bőkezű javadalmazásával a pénztári orvosi állásoknak módot adnak a belügyi kormányzatnak arra, hogy a még hiányzó orvosi állásokat betölthesse, azonkívül módját annak, hogy a meglevő körorvosok a maguk állását megtarthassák, továbbá, hogy a nyugdíjintézetbe való felvétellel részben hozzájárulnak az orvosi nyugdíj megoldásához, mondom, végül figyelembe véve azt, hogy e fegyelmi és szolgálati szabályok már eddig is léteztek, csakhogy nem egy általános szabályzat, hanem az orvosokkal kötött szerződésekhez fűzött appendixben és soha ebből semmiféle kontraversia vagy hátrány a közigazgatási szolgálatra nem keletkezett, igen kérem a belügyminister urat, szíveskedjék módot keresni, hogv kölcsönös engedékenységgel a két állás közötti összeférés restituáltassék. (Helyeslés jobbfelől.) Igen kérem a t. belügyminister urat erre azért is, mert a két állás feladata egymást kiegészíti, ha pedig aggályát mereven fentartaná, akkor annak a következménye az volna, hogy a pénztár kénytelen lenne • önálló orvosi állásokat létesíteni és miután azok kétségtelenül jobb javadalmazással és nyugdijjal volnának ellátva, kétségtelenül elvonnának nagyon sok orvosi erőt a közigazgatási szolgálatból, a megmaradóknak pedig nagy káruk lenne, ha elesnének a pénztártól addig élvezett jövedelemtől, sőt tetejébe konkurrencziát is kaj>ván, jövedelmük és keresetük még inkább megcsappanna. Epén azért kérem a t. belügyminister urat, hogy miután ő nemrégiben igen koncziliáns leiratot bocsátott ki e tekintetben, a mely teljes reménységgel tölt el a kedvező megoldás iránt, kölcsönös engedékenységgel keresse és találja meg azt a módot, a mely egyfelől teljes mértékben biztosítja a kormányzat rendelkezésének épségét és kielégíti a pénztár szolgálati érdekeit is. Engedje meg végül a t. ház, hogy ezzel kapcsolatosan rátérjek a közegészségügyi igazgatás egy másik ágára, az elmebetegügynek és a tébolydaügynek rendezésére. (Halljuk! Halljuk!) Már a folyó évi költségvetés tárgyalása során, ha nem tévedek Sümegi Vilmos t. képviselőtársam több rendbeli panaszt hangoztatott e tekintetben. De hiszen talán ezekre a panaszokra sincs szükség, hiszen úgyszólván mindennap meghozza ezen a téren a maga szenzáczióját és ellenállhatatlanul arra késztet, hogy az ezen téren létező bajok végre egyszer alaposan és gyökeresen szanáltassanak. A t. előadó urnak igazán nagyérdekű és az egész közigazgatás terére kiterjeszkedő beszédéből örömmel értesültünk, hogy a belügyministeriumnál már készül is törvény. Arra kérem a t. belügyminister urat, hogy figyelmét ne kerülje ki az az igazán kiváló elaborátum, a melyet e tekintetben nemrég a hazai elmegyógyászat egyik legjelesebb művelője, dr. Schwarzer egy kész törvényjavaslat alakjában közzétett. Ez a javaslat nemcsak itt a belföldön aratott igen nagy sikert. de a külföldön is nagy feltűnést keltett, sőt ugy tudom, hogy a külföldi kormány r ok és törvényhozások igen sok javaslatot vettek át ebből a törvényjavaslatból, hogy a maguk hatáskörében megvalósítsák. Azt hiszem, nem vagyunk olyan gazdagok a tudomány önálló eredményeiben, hogy ha ilyenek vannak, azokat mellőzhetnők, ellenkezőleg, elsősorban feladatunk és kötelességünk, hogy ezeket a hazai közérdek javára gyümölcsöztessük. Én tehát kérem a ministerelnök urat, mint belügy ministert, hogy ezt az igazán alapvető és kiváló oparátumot ennek a törvényjavaslatnak készité-
