Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-293
504 W3. országos ülés 1911 november %0-án, hétfon. akkor nem tudják felnevelni, mert nincs gyermekjátszóhely ; nincs szabad terület. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a tünet is bizonyítja az én meggyőződésem helyességét és Ítélje meg bárki, vájjon nincs-e igazam, midőn azt állítom, hogy Magyarország közigazgatásában egyáltalában semmiféle rendszert sem lehet felfedezni. Itt semminemű vezetőgondolat nem létezik, a melynek irányában Magyarország közigazgatását fejlesztenék. Azt az önkormányzati közigazgatást, a mely azelőtt létezett, sikerrel rombolták szét és átalakították olyan felelősségnélküli szervezetté, a mely mellett sem a végrehajtó tisztviselő, sem a közönség nem tudja, hogy tulajdonkéjjen ki felelős ; kihez kell fordulni és ki fog intézkedni. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A mikor még a vármegyék önkormányzati joga érintetlen volt, akkor tudták, hogy mit honnan kell várni, azonban ezt az önkormányzati jogot azon a czimen, hogy a felelős kormányzattal kívánják összhangzásba kőzni, egyenesen konfiskálták. Konfiskálták és felelőtlenné tették, mert a vármegye törvényhatósága, a mely hivatva volna intézkedni, intézkedéseiben is kötve van a belügyi és általában az államkormányzathoz ; szabályrendeletet sem alkothat meg a nélkül, hogy azt az államkormány felül ne bírálja és jóvá ne hagyja. De ez még rendben volna, mert hiszen a törvényhatósági szabályrendeleteket a köztörvényekkel összhangzásba hozni és azokkal összhangzásban tartani eminens feladat, csakhogy a belügyi kormányzat nem éri be azzal, hogy csupán ezen szempontból bírálja felül azokat a szabályrendeleteket, hanem saját egyéniségét, saját kormányzati irányát és törekvéseit viszi bele a felülbirálatba és rákényszeríti a vármegyére. Ámde még ez is jó volna, csak volna legalább egy szabályrendelet, a mely végre is hajtatik. De ha tekintjük a végrehajtást, vájjon ki ellenőrzi azt % A közönség, a melynek érdekében ezen szabályrendelet, vagy mondjuk, a törvények végrehajtatnak, ha hibát, fogyatékosságot, vagy egyenesen rosszakaratot vesz észre a végrehajtásban, kihez fog fordulni ? Panaszszal fog fordulni ugyancsak a vármegye alispánjához, magához a vármegyéhez. Igen ám, csakhogy az egész fegyelmi jogot az egész területen magának foglalta le az államkormány és a vármegye egyetlen tisztviselőjét sem büntetheti meg fegyelmileg; nem üldözheti fegyelmi utón. A vármegyének a saját tisztviselőivel szemben csupán csak annyi hatásköre van, hogy a fegyelmi vizsgálatot ellenük elrendelheti. Ellenben a felelősségnélküli főispán, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a ki a közigazgatási bizottság elnöke, a ki a fegyelmi hatóságot gyakorolja; (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) a ki a kormány közege, a ki tehát senkinek a világon, kivéve a belügyministert, nem felelős, ez a belügyministeri közeg, a főispán, a vármegye minden tisztviselőjét kivétel nélkül fegyelmileg üldözés alá foghatja. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A mi annál súlyosabb az ő részéről, mert az a tisztviselő tudja, hogy végső fórumként a belügyminister fog az ő fegyelmi ügyében ítélkezni. (Ugy van! Uyg van! a szélsőbaloldalon. Mozgás jobbjelöl). Péchy Zsigmond : Furcsa fogalma van a főispáni hatáskörről! Győrffy Gyula : Kos, t. ház, ilyen körülmények között jó közigazgatásról beszélni sem lehet. Egyfelől az államhatalom tartja kezében az egész közigazgatási szervezetet, a melyre az önkormányzati testületnek, ismétlem, semminemű befolyása nincs, másfelől az anyagi intézkedéseket és terheket viseli az az önkormányzati testület, de rendelkezési joga nincs. Akkor lehet-e azon csodálkoznunk, hogy Magyarországon egyáltalában közigazgatásról a szó igazi értelmében beszélni nem lehet ? (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A mint mindenütt a világon, nálunk is a közigazgatásnak az állami és a nemzeti élet gerinczét, ható erejét, tevékeny erejét kellene képeznie, nálunk azonban ez a közigazgatási szervezet, minthogy csupán csak a kormánynyal áll függő viszonyban, de viszont a megyének is alá van rendelve, ezt a funkczióját nem teljesítheti. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Méltóztassanak megnézni, hogy az összes funkcziók, a melyek a polgárokra nézve fontosak a közigazgatási tevékenységben, hogyan láttatnak el, s méltóztassanak másfelől megnézni, hogy a politikai kérdésekben az az államkormányzat ezt a közigazgatási szervezetet minő mértékben és minő módon veszi igénybe. Minden tisztviselő, a ki a kormánynak politikai szolgálatot teljesített, mentesítve van minden üldözés ellenében . . . Heinrich Antal: Ilyen túlzásokat mondani igazán nem lehet! Eitner Zsigmond: Ha az akták között egy döglött légy van, megbüntetik azt a tisztviselőt. (Zaj. Elnök csenget.) Győrffy Gyufa: ... és hiába panaszkodik az a polgár a közigazgatásban elkövetett visszaélések miatt, az igazságot nem fogja megtalálni, — ellenben az a tisztviselő, a ki politikailag bármely gyengeséget árult el s nem mutatkozott kellően szolgálatkésznek, az ellen bármily kicsinységet hozzanak is fel, a belügyi kormányzatnál feltétlenül fegyelmileg üldözve és elitélve lesz. (Felkiáltások jobbjelől: Példákat! Konkrét eseteket ! Felkiáltások balfelől: Mindenütt igy van !) Eitner Zsigmond: Hunyad megyében elitéltek egy tisztviselőt, mert döglött légv volt az aktában ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Gueth Gyula : Tessék bizonyítani! Győrffy Gyula: A t. közbeszóló képviselő urnak egyet vagyok bátor megjegyezni. Székely Ferencz igazságiigyminister: ö vasvármegyei ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. képviselő urak ! Győrffy Gyula : Konkrét vádakkal itt és ezen felszólalás keretében előállani nem szabad és nem is lehet!