Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-289

222 289. országos ülés 191Í n életet, inig meg nem izmosodnak, ha a véletlen őket a hatalmasabb ellenséges egyedek körébe sodorta, ugy politikai egyedek is, a melyek gyengék, csak ugy élhetnek önálló alanyi életet, ha a hatalmasabbaktól távol vannak, vagy pedig mig azoknak kegye, jóindulata és egyensulypohtikája megengedi. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Hogy ne mozogjak csak általánosságban, engedtessék meg nekem, hogy a teljesen függetlennek képzelt két állam állami körülményeit néhány ecset vonással megrajzoljam. (Halljuk! Halljuk!) Magyarország Európa szivében s érdek-szférájában, még pedig közvetlen, vagy közvetett érdekszférájában feküdnék több kisebb-nagyobb, de mindmegannyi terjeszkedni kivánó államnak, a mely államok az itt élő fajrokonaik révén területünkön bázissal, támponttal birnak. És mivel ezen államok aspiráczióinak harczi eszközeit nem egyedül a puska, a kard és az ágyú, de oly erők is képezik, a melyek csendesen, titokban munkálkodnak az állam szétbontásán, melyek hozzá nyíltan vivnak közgazdasági, még pedig erős közgazdasági harczokat, mondhatom, hogy a nemzeti konszolidáczió munkája elé ugy közgazdasági mint politikai téren a lehető legnagyobb akadályok tornyosulnának. Magyarországnak permanens harcz jutna osztályrészül. (Ugy,van ! jobbjelöl.) örökös harczot kellene vivnia a fejlettebb közgazdasági egyedek, államok ellenében, a melyek egyfelől reánk hatalmuk révén nyomást gyakorolnának, más oldalról pedig az őstermelés termékeit az oczeánon túl elterülő mérhetetlen nagy raktárból könnyen és gyorsan szereznék be. De örökös harczot kellene vivnia a puszta létért is ezen államokkal szemben, melyek nemcsak azért lennének fölényben mert hatalmasabbak, de azért is, mert csak reánk nézve áll az, hogy a nagyvilágon e kivül nincsen számunkra helye, holott ők itteni faj rokonaik révén egy lábbal, vagy legalább egy gondolattal országunkba már bejutottak. (Ugy van! jobbfelől.) Itt megjegyzem, hogy az ország abszolút függetlenségi állapotában a magyarositás nem mehetne olyan rohamosan előre, mint gondolnák. Hiszen a hadsereg, ha képes is bizonyos kisebb részt kevés magyar szóra megtanítani, de igazán magyarosítani ép oly kevéssé tud, mint nem tud germanizálni. (Ugy van! jobbfelől. Mozgás a szélsőbaloldalon.) A többi kulturális eszköz pedig a magyarositás czélját még kevésbbé szolgálhatná, mert hiszen jövőben- sokkal több ellenséggel lévén dolgunk, az egy fajhoz tartozók összeforrását, egyesülését a belföldi és a külföldi rokontársadalom még jobban elősegítené, mint ma, ugy hogy mi magyarositás tekintetében egy tapodtat sem mehetnénk előre. (Halljuk ! Halljuk !) Végül pedig oly területen küzdenénk, melynek hadászati hátrányait mi szenvednék el. Ellenségektől körülvéve, a körvadászat jellegét felvevő támadásban volna részünk. Azzal nem szabad magunkat áltatnunk, hogy e küzdelemre wvember Í5-én, szerdán. nem kerül sor, mert hiszen az európai egyensúly elve bennünket örök időkre Svájcz és Belgium mintájára neutrális állammá deklarált. Egy nagy, termékeny, 40, sőt több millió lélek íentartására képesitett országot, mely hovatovább már 25 millió lakost számlál, semlegesíteni csak ugy lehet, ha azt a versenyző államok konjunktúrája kivánatossá teszi, vagy ha e szerepből önmaga, a semlegesített állam ki nem esik. Ugy az egyik, mint a másik időbeli dolog. Az illető rivalizáló államok erőegyensúlyának megbillentése bármely perczben harczra késztetheti azt a semlegesített államot, és akkor mégis csak a küzdelmeknek egész sorát kénytelen felvenni. Szövetségesek nélkül, vagy ha szövetségesekkel is, de olyanokkal fognánk harczolni, a kik önmaguk is vesztünkön törik a fejüket és előbbutóbb ellenünk fordulnának. Ezért csak jóhiszemű tévedésnek, a jóhiszeműség inkarnácziójának kellene tekintenem azt a hitet, hogy az európai egyensúly elég garanczia lenne a mi államunk biztosítására. Hiszen még olyan államok neutralitása is, mint Svájcz és Belgium, a melyek kicsinyek és ennek következtében sem területük mérve, sem lakosságuk száma nem nyújt nagy erőpótlékot az azokat bekebelezni kivánó országoknak, még Svájcznak és Belgiumnak a neutralitása sincsen örök időkre biztosítva, a mit legjobban bizonyit az, hogy ezeknek az államoknak is sok pénzbe kerülő és tekintélyes védszervezetük van. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Még egyszer bátorkodom tehát állítani azt, hogy esetleg a más államok számára kívánatos falatot képező, elég nagy és termékeny, de etnográfiailag széttagolt országunk állami életének megvédését az egymással versenyző országok irigységére alapítani bizony nem volna helyes. (Ugy van ! jobbfelől.) Abban sem szabad bizakodni, a miben bizakodnak az örök béke hirdetői, hogy eljövend az az idő, a kultúrának az a magas foka, a mely a nemzetek között a küzdelmeket megszünteti. De ha el is jön ez az idő, t. képviselőház, hogy ha ezek a küzdelmek tényleg meg is szűnnének, a nemzetek és államok nemzeti minőségükben, állami minőségükben ezzel mit sem nyernének, mert a békét, az örök békét másként magamnak elképzelni nem tudom, csak ugy, hogy ha az örök béke fogalma a nemzet és az állam fogalmát maga alá temeti és ennek a helyébe egy magasabbrendü fogalmat, a társadalom fogalmát helyezi. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon. Zaj balfelől. Elnök csenget.) Az önállóság szülte e veszélyeket látta maga előtt Deák Ferencz, a ki 1871 január 11-én tartott parlamenti beszédében a következőket mondotta (olvassa) : »Én kimondom lelkem belső meggyőződését, hogyha bekövetkezik a külön hadsereg felállításának szüksége, ez Magyarországra nézve súlyos csapás lesz ; és a mostani viszonyok közt, Európa mostani területi mérvei mellett és azon számerő ellenében, melylyel mindenik nagyhatalom rendelkezik, Magyarország rendkivülileg koczkáztatná fennállását«.