Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-289

289. országos ülés 1911 november 15-én, szerdán. 223 Deák Ferencznek ezt a felfogását annyival is inkább magunkévá kell tenni, mert hiszen a katonai kérdésnek a personal unió alapján való meg nem oldása korántsem tángálj a nemzeti létünket, államiságunkat. Es nem áll az, hogy a közös hadsereg nem volna a mi hadseregünk, hogy ez idegen szellemben, idegen érzésben ; hiszen ez értünk is él, hiszen ez értünk is hal, és nem indokolt az a csatakiáltás, hogy a közös hadsereg fentartása mellett államiságunk, nemzeti létünk elvész. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) T. képviselőház ! Én nekem nem tartozhatik a tisztemhez annak a körülménynek bebizonyítása, hogy a másik állam mi nélkülünk szintén nem élhetne-e önálló állami életet. En csak erre reámutatva, állapitom meg azt, hogy a két állam csak egymással karöltve élhet meg, és hogy az egyiknek a halála a másiknak a pusztulása. (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon.) Jól tudom én azt is, hogy a dualizmus bizonyára még sok oly ügyet rejt méhében, mely ellentéteteknek nyújt tápot. De kérdem : van-e ember, van-e szervezet, van-e állam a világon, a kinek vagy melynek ügyes-bajos dolgai, nehézségei nem lennének, és a kinek vagy a melynek akarata mindenkor és mindenben teljesedik ? (Igaz ! Ugy van ! jobbfeUl.) Ezt szem előtt tartva, azon kétségkívül fennálló nagy érdekazonosságon belül, mely a két államot összeköti, az ellentéteket kisebb részletkérdésekben sohasem szabadna annyira kiélesiteni, hogy ama nagy igazság, hogy az egyik áUam a másik állam létét biztosit] a, hatálytalanná váljék. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezeket az ellentéteket kisebb részletdolgokban el keüene simítani, akár váltakozó engedékenységgel, akár kompromisszummal olykép, hogy az egyik vagy másik államnak konszisztencziája, tömöttsége és állaga ne veszitsen semmit. (Ugy van ! jobbfelól.) Ezen alárendelt kérdéseknek ilyenképen való elsimítása kompromisszum utján korántsem jelenti azt, a mit a t. közjogi ellenzék hirdetni szokott, hogy mi lemondunk az állami létről, a nemzeti életről, és hogy mi a lemondás elvét valljuk. Dehogy valljuk,! De nekünk a nemzeti életért, az állami létért vívandó harczot nem a király ellen és nem Ausztria ellen, viszont Ausztriának nem Magyarország ellen kell folytatnia, mert hiszen kell, hogy ők életben és halálban hű társak legyenek ; de igenis folytatni kell azon destruktív erők ellen, melyek a két állam megrontásán dolgoznak. (Helyeslés jobbfelól.) Ezek ellen én is az erőszakos harczot hirdetem, de azt a harczot, a melyre bennünket az egészséges önzés kényszerit, és melynek tárgya a minket megillető hely elfoglalása a kettős monarchián belül. Ezt a küzdelmet nem az erőszak fegyverével, hanem a békés harcz fegyvereivel kell megvívni, épen ugy, a hogyan ezt egy jogállamban az egyes egyének küzdelménél elvárjuk. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Mélyen fájlalom, hogy ez nálunk és odaát nincsen igy,1 hogy minálunk a honboldogitás eszközeit a teljes izolálásban, az erők abszolút gyengítésében és az ezekért folytatott küzdelem módszereit az önsanyargatással járó kerékkötés politikájában látják, (Igaz ! ügy van ! jobbfelól.) és mélyen sajnálom, hogy odaát sokan a letörés vagy szétszakítás elvét hirdetik. (Igaz ! ügy van I jobbfelól.) Ezeket a küzdelmeket, melyeket az élet törvényei ellen az érzelmek fáklyájának meggyújtásával itt és odaát viselnek, nagyon veszedelmesnek tartom. Nem vagyok hivatva megitélni azt, vájjon a múlt századok magyar országgyűléseinek sérelmi politikája helyénvaló és czélravezető volt-e. (Felkiáltások balfelól: Kényszerűség volt ! Halljuk I Halljuk! jobbfelöl.) De ha még czélravezető lett volna is, a mit igen sok tekintély tagadásba vesz, ezt az akkori idők összviszonyainak lehet tulajdonítani. Ma már azonban ki a reszisztenczia fegyvereivel kivan a fejedelem ellen harczolni, az átaludt egy hosszú időt és nem veszi számba azokat az erőket, melyek időközben körülöttünk keletkeztek. A saját és közös szükségletek megtagadása és a belügyi munkátlanság nem jelenthet többé erőelvonást a fejedelemtől, de igenis jelenti az ezredéves Magyarországot döngető erők erősbitését, (Igaz! Ugy van! jobbfelól.) jelenti az öngyengitést, a halálos betegségbe esést (Taps a jobboldalon.) és jelenti végre a másik állam szupremácziájának öntudatlan megalapozását. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Ez a politika látszólagos aggresszivitása mellett igazán a legnagyobbfoku lemondás politikája lenne ! (Igaz I Ugy van ! jobbról és a középen.) Lovászy Márton : Kicsit merész állítás ! (Felkiáltások jobbfelól: De igaz !) Hazai Samu honvédelmi minister: Kimutatni igyekeztem, hogy sem a tiszta personal-unióra irányuló törekvés, sem pedig ezen törekvésnek eszközei: a sérelem feletti keserg munkameggátlás, vagyis a sztrájk és a szükségletek megtagadása nem járhatnak a nagy czélt előmozditó sikerrel. Jeleztem azt, hogy Magyarországot a magyarnak nem ösztönszerűleg, hanem öntudatosan jött azon gondolata emelte ki a török által ásott sírból 175 év után, hogy egy másik és hatalmas koronával biró fejedelmet választott királylyá és ennek népével természetes szövetségre lépett, kölcsönösen biztosítandó a létet. Es hogy az egymásnak nyújtott védelem által menekült és fog menekülni a két állam ama veszélyből, hogy az élők sorából kitöröltessék. Immár mondhatom azt is, hogy politikai helyzetünk korántsem desperátus, hogy mi nem provincziális, de állami és nemzeti életet élünk, ha nem is teljesen önálló, de részben közös háztartásban, és hogy a két állam megtalálja a boldogulását a jövőben, ha az emberek ott is, itt is, nem a hurok feszülését és szétszakadását előidéző gyűlöletes harczot fogják erőszakolni, de a békés harczot, vagy tárgyalást választják azon czélért, hogy mindegyik állam a közösségen belül az őt