Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-289

SS9. országos ülés iÖil november lü-en, szerdán. 217 dicsőséges ellenállás után a mohácsi ütközetben végkép letiporta és azután földarabolta. Igazságtalan Ítélet tehát a mohácsi vészt csak egyeseknek vagy osztályoknak tulaj donitani. Én a mohácsi bukás alapokát nem a királyokban, nem a főnemesség és nemesség, a polgári osztály és a parasztok torzsalkodásában avagy erkölcstelenségében látom, mint némely történetiró, de a megváltozhatatlan kedvezőtlen viszonyokban és káros intézményekben: igy többek között számbeli gyöngeségünkben, az ország földrajzi fekvésében, a hűbéres védrendszerben, és a pártoskodást szülő és folyton labilis állapotokat teremtő királyválasztás intézményében. Ezek a dolgok összességükben szülték a további romboló okok lánczolatát, szülték a gyäszeredményt. Mohács után a török uralom bekövetkezését nem lehetett feltartóztatni még azzal sem, ha nem két, de egy királyt választanak 1526-ban. Hogy két király az ország amúgy is gyenge védőképességét még jobban csökkentette, ez kétségtelen, de ép ugy kétségtelen az is, hogy az Európában uralkodó, részemről már vázolt politikai és társadalmi viszonyok mellett egy, az országot egységesen birtokló király sem tudta volna a katasztrófát elháritani, mert hiszen a társadalmi és politikai életben nem fordulhat az elő, hogy a több százados gyengeség ellenerő közbelépése és huzamos időn át való működése nélkül máról holnapra duzzadó erővé változzék át. (Igaz ! Ugy van 'jobb felől.) A már befészkelt török uralmat Magyarország egyesegyedül csak a magyar koronát viselő fejedelmekkel nem tudta volna lerázni, nem pedig a részemről előbb emiitett okok miatt, de azért sem, mert Magyarország gyér lakosságát a török óriási mértékben pusztította és a csak magyar koronával biró, tehát nem nagy erővel rendelkező fejedelmet egyenesen deposszedálta volna és az egész országot elfoglalva odaigyekezett volna, hogy az régebbi területeivel egy teljesen összefüggő birodalmat alkosson. Hála Istennek, hogy ez nem igy történt, hogy a török ezen politikailag és katonailag megokolt szándékát nem vihette keresztül és kénytelen volt a magyar részszel bővült Erdélynek egy bizonyos fokú függetlenségébe belenyugodni a végből, hogy a Magyarország közepéből kihasított területe legalább északról és keletről biztosítva legyen. Ezeket a fejleményeket annak lehet tulajdonítani, hogy a török két ellenséggel szemben, jelesen az Erdélyivel egyesült magyar részszel és azon fejedelmekkel szemben, a kik a magyar koronán kivül még rendszerint a német császári koronát is viselték, illetve egyéb országoknak, urai voltak, gyenge volt és gyenge maradt. Hogy Magyarország a törökkel szemben egyesegyedül nem tudott volna boldogulni, ezt annak idején, hódoltságunk idejében igen sokan vallották ; igy többek között Esterházy Miklós nádor is hasonlóképen vélekedett és egy erős kifejezéssel élve azt mondta, hogy eszeveszett az, a ki azt tartja, hogy valami magánosan álló magyar fejedelemség ezt KÉFVH. NAPLÓ 1910 — 1915. XII. KÖTET. a hazát és országot megtarthatná. Ezért ő ellene is volt a folytonos országgyűlési izgatásoknak, sérelmi politikájának, a fegyveres felkelésnek, azt állítván, hogy mindez a legteljesebb elvérzés, az ország gyengítése és épen olyan, mintha az, a kinek a háza ég, oltás helyett a szoba pókhálóit sepergetné. Hiszen csak méltóztassék elgondolni, hogy, a miként idegen államok, különösen határmenti államok között folyton folyik az élet harcza az egymást keresztező érdekek miatt, ugy az ezután is sok szállal egybef űzött Ausztria és Magyarország között ezután sem szűnnék meg a harcz, mert hiszen azok az érdekellentétek, a melyek idáig megvoltak politikai és közgazdasági tekintetben, ha más alakban, megmaradnának ezután is. Megmaradnának azért, mert az eszközölt államjogi változással nem szenvedne változást a két állam lakosságának foglalkozása, a különböző ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi érdek, nem szenvedne változást geografikus viszonyunk sem, a mely sokszor érintkezésre utal bennünket és végtére nem szenvedne változást az etnografikus viszony sem, a mi államrontó partikuláris törekvéseket szolgáló erőket hozna mozgásba. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Az bizonyosra vehető tehát, hogy a küzdelem nem állíttatnék meg, de sőt elkeseredettebb, szívósabb és kártékonyabb volna a mostaninál, nemcsak azért, mert a közösség megszűntével a mitigáló erőknek többé tevékenységre nem nyílnék alkalom, de azért is, mert a lesben álló külföld a két monarchia immár laza kapcsolatát kihasználva a harcz és visszavonás tüzét erősebben fogná szítani. Ugyanis némely állam boszorkánykonyhájában olyan mérgek főzetnének, a melyek nemcsak a két államot, a mely önállósággal rendelkezik, sarkalnák egymás ellen, de elbódítanák az itten élő fajrokonokat és az idegennyelvüek közül azokat, a kik azután aranyhegyeket és a hegemónia csábképét látván mámoros héjizeletükben. mint lesben álló és haszonvágyó szövetségesek rengeteg destruktív erőt jelentenének. A végeredmény az lenne, hogy az eddig kettős, immár két monarchia az örökös torzsalkodás révén, vagy pedig azért, mert egy harmadik ellen egy szerencsétlen háborút kellett vivni, mert hiszen erőkifejtésre nem lenne, képesítve, legjobb esetben elválásra vezet. Ismétlem tehát, hogy a külön hadseregre alapított perszonál unió nemhogy meghozná a békét, hanem még több bajt eredményezne a mostaninál, mert hiszen az önálló hadsereg létesítése nem tüntetné el a katonai kérdéseket, mint a t. közjogi ellenzék hiszi, hanem egyenesen szaporítaná azokat közös ügyek képében, és ha ebbe nem tudnánk belenyugodni, mint épen mondtam, legjobb esetben elválásra vezetne. Hát, t. képviselőház, igaz hogy jelvényről, igazgatásról, azután nyelvről nem lenne szó, de annál inkább szó lenne a hadseregek egymáshoz való mikénti viszonyáról, a háború támadó és 28