Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-289

216 289. országos ülés 1911 november 15-én, szerdán. mészetesen abban a felfogásban, hogy hazánk üdvét csak ezen az utón érhetik el, tették az oroszok mintájára, a kik 1812-ben Napóleon ellen harczolva, falvaikatl városaikat, jószágaikat, kincseiket felégették, elpusztították, azért, hogy a francziák a léteszközöktől megfosztottan megsemmisüljenek. Azonban ha ketten ugyanazt teszik, az nem ugyanaz. A t. közjogi ellenzéknek sikerült ugyan a szabadelvüpártot támadó hadjáratával legyőzni, és az 1905. évi választásból diadalmasan kikerülve a szövetkezett pártok kormányában helyet foglalni, a függetlenségi párt azonban kormánypártiságában sem vihette elveit egy tapodtat sem előre, és a kebeléből is alakult kormány lemondván, most mint ellenzék ismét küzd eszményeinek megvalósítása érdekében ugy, mint évekkel azelőtt. A t. közjogi ellenzék eszménye : megtestesíteni a független nemzeti államot a tiszta perszonál unió alapján, mint megélhetésünk és boldogulásunk posztulátumát, és a mennyiben a független nemzeti állam megköveteli az önálló hadsereget is, ezt is kivivni óhajtja. (Ugy van! a halóidalon.) E párt szerint önálló gazdaság, önálló hadsereg nélkül nem boldogulunk az osztrákokkal szemben, a kik — ugy mondja a párt — minket kizsarolnak, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) minket koldussá tenni és elnémetesiteni akarnak. (Ugy van! a baloldalon.) Barabás Béla." Egyedüli ellenségeink az egész világon! Hazai Samu honvédelmi minister: E párt szerint nem boldogulunk a nemzetiségiekkel szemben sem a magyarosítás terén, és önálló hadsereg nélkül előttük sohasem lesz tekintélyünk. (Ugy van! bal felől.) A t. közjogi ellenzék szerint az önálló magyar hadsereg nemcsak magyar, de osztrák és dinasztikus érdek is, mert megszüntet minden súrlódást Ausztria és Magyarország között, beviszi a hadseregbe a lelkesedést, és kiküszöböü onnan azt a gyengitő elemet, mely a német nyelv használatában rejlik, (ügy van ! bal felől.) A tisztelt közjogi ellenzék az önálló magyar hadsereg felállításáért küzdve, megakasztani próbálja a közös hadsereg minden fejlesztését; vélekedése szerint a mostam állapotok mellett feltétlenül elbukunk, ha pedig kitartással küzdünk, előbb-utóbb czélt érünk, és ha nem, tökéletesen mindegy, akár most, akár később megyünk tönkre. (Ugy van I baljelöl. Derültség a jobboldalon.) Mai beszédemben kizárólagosan a t. közjogi ellenzék emez álláspontjával és érveivel fogok foglalkozni, és pedig olyképen, hogy először retrospektív szemlélettel, egy kis történelmi visszapillantással meg akarom állapitani államiságunk fenmaradásának okait, azután áttérek a tisztelt közjogi ellenzék programmjának fejtegetésére, hogy jövendőbeli viszonyaink fontolgatásánál a történelem tanulságai máris kéznél legyenek. (Mattjuk!) Kezdem a történeti fejtegetésekkel. Az Európába bevándorolt hóditó népek a védőszervezetet nagy becsben tartották ; náluk úgyszólván minden férfi katona volt. Kisebb-nagyobb államokat alapítva, az általános fegyverkötelezettség intézménye megszűnik. Az úgynevezett hűbérrendszer majdnem egész Európában uralkodóvá lesz, a mi inditó okává váük az államok társadalmi és politikai átalakulásának is. A harczos, vagy jobban mondva, a harczost és a harczi eszközöket szolgáltató osztály, beleértve a magasabb klérust is, a társadalom élére kerül, a politikai élet irányitója lesz ; a népnek egyéb rétegei pedig joggal alig birnak, és csak uraikért dolgoznak. Minthogy a hübérrendszeren alapuló honvédelmi kötelezettség, vagy jobban mondva honvédelmi jog csak egyesek hatalmának gyarapítására szolgál és ezen egyeseknek idővel nem akar eszébe jutni, hogy a természetesen pénzbe és vérbe kerülő hadbamenésért vagy hadkiáliitásért ők vagy elődeik a rekompenzácziót nemesbirtokok képében már régebben megkapták : a hűbéres fegyveres intézmény bizony nem alakul át valódi állami intézménynyé és ennek következtében nem bir tartós hatóképességgel sem kifelé, sem befelé. Ilyen körülmények között a cziviHzáczió és a kultúra döczögve halad és az országot erősítő üdvös intézmények létesítéséről szó sem lehet. Az állam, valamint ennek képviselője, a fejedelem, rendszerint tehetetlen és gyenge és az ország valóságban, de sok helyütt Európában formailag is, annyi részre oszlik, a hány erős oligarchája vagy kisebb fejedelme van. Lassankint azonban némely államban sikerült egyik-másik fejedelemnek a zsoldosrendszerre alapított állandó hadsereggel a főnemesség partikularizmusát ott, a hol a királyválasztás intézménye uralkodik, pillanatnyilag, a hol pedig a fejedelemnek öröklési joga van, végképen legyőzni. Az átmenet a zsoldosrendszerre a fejedelmek egyéni hatalmát növeli. A fejedelmek igyekeznek is hatalmukat megtartani, gyarapítani és pedig azzal, hogy más országok élére jutnak, azokat birtokba veszik. De mert a hadkiegészítés a zsoldosrendszeren nyugszik, melylyel nagy és erős hadseregeket már a rendszer belső fogyatékossága következtében sem lehet alkotni: a fejedelemnek a külügyekben érvényesítendő ereje múló természetű és tartós eredményeket nem hoz, különösen ott, a hol az ország nem konszolidált politikai viszonyai a belterületen állandó erőkifejtést igényelnek. Az általam vázolt általános európai társadalmi és politikai viszonyok mellett egy cseppet sem kell csodálkozni azon, hogy Magyarországot, a mely szintén rendi alkotmánynyal birt és hűbéres, tehát mindig csak az utolsó pillanatban összeállított gyenge haddal lépett háborúba, pénzügyileg szegény, gyérlakosságu volt, a török birodalom számra nézve is erős, eminens katonai szervezete mintegy 150 évi, persze közben megszakított