Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-288

288. országos ülés löll szétesnek és emberileg érthetőnek tartom. Epén azért akarjuk a bajt ugy orvosolni, kogy legalább átmenetileg oszszuk meg e teendőket a közigazgatási biróság és a Curia között. Eészemről csak rá akartam mutatni erre a kérdésre is és nagyon kérném a t. igazságügy minister urat, hogy legalább az iránt nyugtasson meg, miért került le a napirendről a telekkönyvek rendezésének kérdése. Nagyon jól tudom, hogy az anyagi magánjog megalkotása minő nagy áldás lenne a nemzet számára ; nem is akarom ennek értékét és jelentőségét csökkenteni, de abban az országban, a hol a hitelviszonyok bizonytalansága oly nagy és a hol a perek légióinak szaporodása elsősorban arra vezetendő vissza, hogy telekkönyveink teljesen rendezetlen állapotban vannak, nagyon fontos lett volna a hiteligények kielégitése szempontjából, a hitel olcsóbbá tétele és a perek csökkentése szempontjából, hogy ugy az anyagi, mint az alaki telekkönyvi jog, a mely már elévült, megfelelően reformáltassék. A t. minister ur talán kontribuálni fog nekem a tekintetben, hogy erre nézve is készültek munkálatok és azok meglehetősen előrehaladott stádiumban is voltak. Azt hiszem, a t. minister ur sem áll távol e szándékoktól és nagyon lekötelezne engem, hogy ha megnyugtatna oly módon, hogy emberileg előrelátható időre megigérné ennek a kérdésnek rendezését. Nem a magam és nem egy párt számára, hanem az ország számára kérem ezt a megnyugtatást. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezzel elbúcsúzom az igazságügymiiiisteri tárczától. A vallás- és közoktatásügyi tárczánál egy pár kérdést kell érintenem. Elsősorban exponálni akarom a vallás- és közoktatásügy kérdésében elvi álláspontomat. (Halljuk! Halljuk!) Tudom, hogy szükséges volna filozófiai alapon is bővebben indokolni azt a tételt, a melyet most felállitok, erről azonban e pillanatban lemondok. De talán szabad egy pár vonással általánosan jeleznem, mit értek én a felekezetek közti békesség alatt ; mit értek vallásszabadság alatt. (Halljuk ! Halljuk !) Előrebocsátom, hogy a mennyiben ismerem gróf Apponyi Albertnek a tegnapi napon e kérdéssel kapcsolatban tartott előadását, tisztelettel emelem meg előtte kalapomat ezen a téren is és kijelentem, hogy nagy örömömre szolgál, vele a felekezetiség kérdésében teljesen egyetérteni. Nekem van egy kiindulási pontom, a mely abból áll, hegy én ismerem, elfogadom és gyakorolom a vallásszabadságot teljes mértékig, azonban én disztinkcziót teszek. Én a vallás alatt a religiót érteni és nem az ethost, az ethikát, erkölcstant. Nekem sobasem volt és sohasem lesz kifogásom az ellen, ha a religió törvényei alapján bármely polgártársam Istenével akárhogyan számol le ; az ő conscientialis, benső meggyőződését sem vita, sem kritika tárgyává tenni nem akarom. Más kérdés az, hogy a religió alapján szövetkezett testületek nem az Istennel való leszámolás kérdésében, hanem az emberekkel való leszámolás kérdésében milyen alapon állanak. KÉPYH. NAPLÓ. 1910 —1915. XII. KÖTET. november 14-én, kedden. äOl Szóval, a mint elismerem és hirdetem a religió, a vallás szabadságát, hogy konkrétebben is fejezzem ki magamat: a mint tiszteletben vagyok hajlandó tartani a tbórának minden tételét, ép ugy követelein az ethika és a vallásmorál szempontjából az egységes állami morálnak és ethikának fentartását. Ha az állam az ethikának és az erkölcstannak területén akár konkurrens erkölcstant ismerne el, akár pedig azt az álláspontot ismerné el, a melyet hirdetnek az u. n. progresszivisták, hogy t. i. nem szükséges vallásos erkölcs, hanem az állam fennállhat vallásos erkölcs nélkül is, ezt én sohasem fogom állami doktrína gyanánt elismerni, hanem igenis követelem az állam saját ethikáját, mondjuk ki világosabban, követelem, hogy a magyar nemzet a maga keresztény világnézetét és ethikáját vigye keresztül és respektáltassa. Szmrecsányi György : Ugy van ! Polónyi Géza: Ez nagyon alkalmas téma volna arra, hogy behatóbban is foglalkozzam vele. De, mondom, nem szándékozom továbbmenni ezen a téren. A t. kultuszminister ur most két vonatkozásban akar kultuszpolicziális intézkedéseket foganatosítani, két fontos érdekkörbén törekszik a t. kultuszminister ur arra, hogy az országot megnyugtató nagy alakítást létesítsen. Itt van, a mint olvasom, — itt még nem hallottam — a zsidó felekezetek egységesítésére irányzott törekvése. Minden elméletnél világosabban fog szólni az a gyakorlati példa, a melyet e tekintetben a t. minister urnak követésre ajánlanék. Nemcsak nálunk Magyarországon merültek fel és merülnek fel ezek a kérdések, hanem felmerültek mindenhol, a hol a reczepczió vagy a teljesen bevett vallásfelekezeti álláspont keresztülvitetett az állam törvényhozásában. A minister urnak az a törekvése, hogy, mondjuk igy, az orthodox és neológ egyházaknak egységesítését keresztülvigye, nézetem szerint téves, czélhoz vezetni nem is fog, de nem is szükséges, hogy czélhoz vezettessék, mert ez az ethikai kérdés, vagyis a világnézet erkölcsi alapjainak széles e világon ott, a hol megoldatott, mindenütt azon az alapon oldatott meg, hogy az állam tiszteletben tartotta az izraelita felekezeteknek egymásközti viszonyát, s a mit szabályozni akart és szabályozott, az valamennyi felekezetnek az állammal szemben való viszonyát tartalmazta. Kezemben vannak e tekintetben az adatok. Ha méltóztatnak megnézni, hogy 1807-ben, midőn az 1806-iki napóleoni pátens, illetőleg ediktum hatása alatt összeállították Francziaországban azt a deklarácziót és illetőleg konfessziót, a melyet a franczia és olasz államok területére kibocsátottak, ennél az izraeliták különféle felekezeteinek papjai és jogtudósai jöttek össze s proklamálták a két állammal szemben az izraelita hitfelekezetnek az államhoz való ethikai jogviszonyát. A kit érdekel, annak a franczia szöveget is rendelkezésére bocsáthatom, itt van kezemnél. Ezek az úgynevezett konfessziók sehol sem 26