Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-288

288. országos ülés 1911 november lh-én, kedden. 195 mészetes dolog, hogy nyomába lép az elégületlenség és drágaság és nyomába lép az, hogy számba véve ezt a rettentő nagy számát a tisztviselői karnak, a melyről nem én mutathatom ki, hanem méltóztassék például Neményi Ambrusnak, boldog emlékezetű barátunknak erre vonatkozó munkáját megnézni, és méltóztassék erre vonatkozólag ma a statisztikát kezükbe venni az országok közötti összehasonlitás alapjául, rá fognak jönni, hogy a világ egyetlenegy állama sem annyira tisztviselői birodalom, mint Magyarország, (ügy van! balfelől.) De beszéltem az ügyvédekről. (Halljuk! Halljuk!) Szükséges-e azt bizonyítanom, (Felkiáltások jobhfelől: Nem !) hogy az ügyvédi karnak túltengése oly veszélyes mérveket ölt, hogy nemcsak a karnak és az egyes ügyvédeknek exisztencziáját fenyegeti, de fenyegeti — és ez reánk nézve fontosabb — Magyarország költségvetését is. A tisztelt igazságügyminister ur bizonyára helyre fogja állitani, talán hivatalosabb statisztikákkal, mint a minővel én rendelkezem, ezen állításomat. A helyzet kulcsa az, hogy egy államban sincsen meg a világon az a szimptomatikus dolog, mint nálunk, hogy itt nemcsak az ügyvédek szaporodnak, hanem, a statisztika szerint, ahány ügyvéddel több lesz, ugyanannyiszor 50 perrel is több lesz évenként. Szóval nemcsak az ügyvéd szaporodik, hanem az ügyvédek számával a percsinálás, a perszaporitás is együttjár, a mi nagy veszedelem az országra nézve. A papokról sem szükséges sokat mondanom, t. képviselőház. (Halljuk ! Halljuk !) Magyarországon a papok túlszaporodását, egyéb tényezőkön kívül, az is fokozza, hogy számtalan felekezetünk lévén, az állam által dotált felekezetek pedig saját papi státusukat maguk határozván meg és nem az állam, e a téren egy olyan túltermeléssel találkozunk, hogy az állam által nyújtott segélyek, a kongrua-kiegészités stb. nem érnek el odáig, a hová elérniök kellene és ma is találunk még olyan papokat, a kik együtt laknak az istállójukban a tehénkéjükkel. Ezek nem egészséges állapotok, a melyeken feltétlenül változtatni kell. Egy egészségesebb társadalmi rendet kell behozni, talán mindnyájunknak egyformán szólok, hogy ha az állammal szemben támasztott követelések tekintetében, nemcsak a követelőket, hanem azt is figyelembe veszszük, hogy kinek a munkájából kell ezeket az osztályokat eltartani és nem fogunk odáig elmenni, hogy veszélyeztessük magát a termelőtőkét és a munkát és azután olyan osztályokat tartsunk fenn, a melyeknek improduktivitását nemzetgazdasági szempontból talán fejtegetnem felesleges. (Közbeszólás jobbfelöl.) Az ügyvédség terén alig fog a t. igazságügyminister ur más expedienst találni. Nem is a numerus clausus az, itt legfeljebb az a kérdés, hogy az állam milyen ingerencziát gyakoroljon ebben a kérdésben és mennyire legyen az az autonómiának fentartva, De ennek a kérdésnek most bővebb vitatásába belemenni nem szándékozom, talán az igazságügyminister ur fog nyilatkozni ebben a kérdésben, de mindenesetre gondoskodni kell az ügyvédség terén is valamelyes panaczeáról, hogy a szellemi proletariátusnak e veszélyes neme tovább ne gyarapodjék, illetőleg e gyarapodás elé kell korlátokat állitanunk, magának az ügyvédi karnak az érdekében. Itt van egy másik specziális és sajátságos jelensége Magyarországnak, a mely közéletünkre erősen kihat és ez a városok szaporodásának a kérdése. Ez maga egy olyan téma, a mely érdemes volna arra, hogy egy külön beszéd tárgyává tétessék. Rendkívül érdekes probléma a gazdasági termelés és ezzel kapcsolatosan a drágaság kérdése szempontjából a városok rohamos szaporodása. Egyelőre csak néhány konklúziót akarok levonni. Maga az előttünk fekvő véderőjavaslat is mutatja, hogy a városok lakossága, hadkötelezettség szempontjából, illetőleg az általános védkötelezettség koeficziensei szempontjából, messze mögötte marad a földmiveléssel foglalkozó vidék lakossága számának. Röviden szólva, egészségesebb viszonyok között, egészségesebb és a haza védelmére képesebb elemet nevel a szabad levegő, a szabad levegőn való munka. Már most egy másik dolog. A statisztika bizonyítja különösen a raffinált bűnösöknek rendkívüli mérvű megoszlását a városi lakosság terhére ; vagyis a bűntények nagyobb százaléka esik a városokra, mint a földmiveléssel foglalkozó népre. A városok és a vidék közt paralellát vonni sok gazdasági iró próbálta meg, felesleges volna tehát ezzel tovább foglalkoznom, azt azonban mégis levonom, hogy az egészségtelenül rohamos városi fejlődés sohasem kedvez egy állam helyes fentartási elveinek. Már pedig nálunk e tekintetben ismét bajok vannak. 1869-ben a lakosságnak csak 15%-a lakott városokban ; 40 év óta ez az arány ugy emelkedett, hogy ma a lakosság 20%-a lakik városokban, 80%-a vidéken. Ha pedig az egyes városok fejlődését nézzük, látjuk, hogy azok a vidéki városok, a melyek 50.000 lakosnál többet számlálnak, 1869-czel szemben 85% emelkedést mutatnak, Budapest ellenben 1869 és 1910 között lélekszámemelkedése tekintetében 205%-os emelkedést mutat, a mi nagyon egészségtelen arány és a mint méltóztatnak látni, Budapest fővárost gazdaságilag olyan helyzetbe juttatta, hogy egyik adósságot a másik után kell csinálnia és a nagy szocziális problémákkal kellőleg megmérkőzni nem tud. Miért hozom én fel ezeket ? Mert a városok pártolása állami feladat, állami kötelesség, de annak határokat kell szabni. Talán elérkezett már az ideje annak, hogy a protekczió, a melyet mi a városi politikának nyújtottunk, eléri azt a határvonalat, a melyen túl már bizonyos korlátokra mégis szükség van. (Ellenmondás jobbfelől.) Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy az állam érdekében áll, hogy a városi élet túlságos favorizálását elő ne mozdítsa, ellenkezőleg telhetőleg konzerválja 25*