Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-287

182 SS7. országos ülés 1911 november 13-án, hétfőn. kőzni azon, ha a tisztviselő a maga szavazatát meggyőződése szerint leadni nem meri, hanem a mindenkori kormány kész és vak eszközévé válik. Én is féltékenyen őrködöm a magyarság szupremácziáján, de mondhatom, hogy az általános választói jog behozatalától nem félek ugy, mint azok, a kik folyton azt hangoztatják, hogy a kisgazdáknak 50%-a nemzetiségi, mert az általános választói jog behozatalával sokkal több ma- • gyár ember kap szavazati jogot, mint nemzetiségi. Tüdős János : Attól félnek ! Szabó István (nagyatádi) : Én gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársamnak a választói jogról mondott szavait ezekkel kívántam kiegészíteni. Most áttérek a költségvetés közelebbi vizsgálására. Költségvetésünk 1852 millió 700.000 korona bevételt és kevés különbséggel ugyanannyi kiadást mutat. Óriási számok állanak előttünk, és szinte félelmes azokra az összegekre gondolni, melyeket ennek az országnak adóban fizetnie kell. Költségvetésünk igen rövid idő alatt megkétszereződött. Bár elismerem, hogy minden drágul és hogy az államháztartás kiadásai is csak növekedhetnek, de a költségvetésnek ezt a rohamos emelkedését mégsem tartom egészséges tünetnek, mert ha így folytatódik, kifogynak azok az adóprések, a melyek a folyton fokozódó költségtöbbleteket eddig is nehezen sajtolják ki a népből. Hogyha igy folytatjuk, Magyarországon az állásoknak az intelligenczia részére való örökös szervezését és szaporítását; ha igy folytatjuk a nyugdíjrendszernek minden téren való behozatalát és a fizetések emelését, bár elismerem, hogy nem zárkózhatunk el a tisztviselők fizetésének javításától, de ennek nincs határa, mert ha egyik rangbelinek a fizetését emeli az állam, a másik már azt keresi ki, hogy neki is ugyanolyan képzettsége van, de az ő fizetéséből még hiányzik 20. vagy 100 K, és akkor újból jön a második, a harmadik tömeg, és jön a negyedik tömeg. Engedelmet kérek, méltányosak ezek a kérések, de ha azt nézzük, hogy Magyarországon mennyi ember van, a ki hetenként egyszer sem tud húst enni, ós a ki feleségét és kis gyermekeit kénytelen munkába hajtani télen-nyáron, hidegbenmelegben, azért, hogy kenyeret kaphasson, ha azt nézzük, hogy itt igazán helye van a segítségnek, akkor bizony ennek nem lesz határa. Államháztartásunk mai formájában, a mint egyre-másra jönnek ezek az emelkedések, ezek a követelések, ezt el nem bírhatja, és a mint az előbb is mondottam, ha az államháztartásnak ezek a folyton növekedő szükségletei ilyen óriási összegekkel emelik az adókat és teszik szükségessé az állam jövedelmeinek fokozását, a mihez még azután hozzájárulnak az uj katonai javaslatok, a melyek megint milliókat és milliókat, esetleg százmilliókat követelnek a hadsereg részére, és kilátás van arra, hogy ennek a hadseregnek költségei még inkább szaporodni fognak : akkor igazán már előre fél az ember attól, mi lesz a jövőben és kire róják ki azt a sok adót, a melynek be kell folynia az államháztartás fentartására. Földes Béla t. képviselőtársam kimutatta itt, hogy Magyarországon a külföldi országokkal szemben a szegényebb néposztály, az úgynevezett nép, sokkal nagyobb adóval van aránylag megterhelve, mint a magasabb osztályok, és rámutatott arra, hogyha az államnak uj jövedelmi forrásai keletkeznek, elsősorban ennek a szegényebb néposztálynak adóterheit kellene csökkenteni, hogy az adóterhek arányban álljanak a nép vagyoni állapotával. Ezzel szemben mit látunk a mostani adópolitikában ? Épen Désy Zoltán tisztelt képviselőtársam hozta fel, hogy míg 1870-ben még csak 26 millió volt a fogyasztási adó jövedelme, ez 1910-ben már 247 millióra emelkedett. Pedig ennek a fogyasztási adónak nagyobb részét az a szegény nép, a népnek legszegényebb rétege fizeti meg az ő tömegével,' a mely pedig legjobban rá volna utalva arra, hogy könnyitsünk az ő adóterhein. És ha sorjába vesszük ezeket az adókat, szomorúan láthatjuk, hogy az ujabb adóemelések ugyancsak ebben az irányban haladnak tovább és majdnem kivétel nélkül a szegényebb nép adóját súlyosbítják és a terheket az ő vállaira rakják. A szeszadó felemelése, a mint a tisztelt előadó ur is mondta, 14,910.000 koronát jövedelmez egy év alatt az államnak. Ezt a szeszadóemelést is kik fizetik meg % A mint én a viszonyokat ismerem, elsősorban is legnagyobb mértékben a kisüstösök, de nemcsak ők, han«m a kisüstökön főző kisgazdák is. Annak következtében, hogy a kormány felemelte a szeszadót 14,900.000 koronával, a nagy gazdasági szeszgyárak nem hoznak kevesebb jövedelmet tulaj donosaikaak, hanem a kisüstön való főzés drágittatott meg azzal, és az a kisgazda, a lei már igazán odajut ennek a politikának a révén, hogy a törkölyt vagy a gyümölcsöt jobb kiöntenie, mint — nem tudom — ráfizetni arra, hogy főzhessen, az a kisgazda, a ki mégis ki akar valamit főzetni, hogy ha már szeszre van szüksége, legyen saját készítésű egészséges itala, — mondom, az a kisgazda fizeti meg azt az adóemelést, mert hiszen szeszadótörvényünk is olyan, hogy a szesznek nagyban való gyártását lehetetlenné teszi; lehetetlenné teszi annak az előállítását tengeriből vagy burgonyából, a melyből pedig nagy mennyiségben lehetne gyártani. Szeszadótörvényünk olyan, hogy azon feltótelek, a melyeket a törvény előír, csak a nagybirtokos képes megfelelni. A kisbirtokosok, még ha csoportokba verődnek is össze, ha szövetkezésbe lépnek is, még akkor sem lennének képesek azon feltóteleknek, amelyeket a törvény a szeszgyártás tekintetében előír, megfelelni. (Felkiáltások jobbfélől: Nem áll !) Én állítom ezt és kérem t. képviselőtársaimat, tessék engem megezáfolni, tessék bizonyítani. (Helyeslés a, szélsőbaloldalon.) Ilyen formában, és az állapotoknak ilyen beáUitása mellett — pedig tényleg igy van — egy szeszgyár felállítása Magyarországon külön monopóliuma a nagybirtokosoknak, a melyből a kis-