Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-286

%6. országos ülés i'Jli november ll-én, szomb iöii. 153 gyors haladásra utalt ország szenvedni kénytelen a hadsereg e berendezkedése miatt. Én elismerem azt, hogy ebben a tekintetben az utóbbi időben — hogy ugy mondjam — kinos erőlködések folytak a helyzet megjavítására és arra, hogy a hadügyminister az ő évi kimutatásaiban bizonyos tekintetben kedvezőbb kvótát tudjon Magyarországra nézve kimutatni. De én azt hiszem, hogy ezek az erőlködések meglehetősen hiábavalók. Hiszen tudjuk, a hadsereg fejlesztése leginkább a tengerészet nagyarányú fejlesztésében leli kulniináczióját, és azt is tudjuk, hogy éjien a haditengerészet az a terület, a melyen Magyarország legkevésbbé találja meg azt a rekompenzácziót, a melyre igénye van. (Ugy van ! halj elől.) Ennélfogva azt hiszem, hogy Magyarországnak ez az igen jelentékeny károsodása a jövőben nemcsak csökkenni nem fog, de egyenesen növekedni fog. És itt nem csupán az anyagi károsodásra, hanem arra a szellemi károsodásra is rá kell utalnom, a melyet Magyarország a hadseregnek közössége és idegen berendezkedése miatt szenvedni kénytelen. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Évekkel ezelőtt gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam egy nagy igazságot hirdetett, a mikor azt mondotta, hogy egy országnak kultúrája, szellemi élete csak akkor lehet teljes és tökéletes, hogyha az a kultúra a katonai területre is kiterjed. A hadsereg berendezkedésében pedig azt látjuk, hogy mindazok az intézetek, a melyek a katonai kultúrát művelik, melyek a katonai tudományokat kultiválják, Ausztria területén vannak, azokban túlnyomó nagy részben csupán osztrák tiszteknek van része, (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ott a magyar szellemnek rendkívül csekély szerep jut, ugy hogy azt látjuk, hogy a mig odaát Ausztriában nagy és gazdag katonai irodalom fejlődött ki, addig Magyarországon a katonai irodalom és tudomány művelésének nyomai alig vannak, bár a t. honvédelmi minister urak, elismerem, sok buzgóságot fejtenek ki abban az irányban, hogy a katonai irodalom nálunk is kifejlődjék. Röviden ezekben vázoltam azokat a mélyreható ellentéteket, a melyek a katonai kérdésben nemzet és királya között sajnosán fenforognak, melyek folytonos súrlódások okozói, melyek nagy politikai válságokat idéznek elő, kormányokat, sőt pártokat buktatnak meg és emelnek fel ismét, melyek nem engedik a magyar közéletet igazi nyugvópontra jutni. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És én azt hiszem, ennek a háznak minden egj^es tagja egyetért velem abban, hogy ez nagy baj, olyan baj, melynek kiküszöbölésére mindannyiunknak törekednünk kell, hogy itt a nemzetnek és a királynak, melyek egymásra vannak utalva, a legnagyobb buzgalommal kell törekedniük arra, hogy megértsék egymást és az ellentéteket kiegyenlítsék, (ügy van!) Erős meggyőződésem az, hogy a nemzetnek és a királynak egymásra kell találniok, még pedig azért, mivel KÉPYH. NAPLÓ. 1910 —1915. XII. KÖTET. a magyar nemzetnek és a Habsburg-dinasztiának közös a hivatása, közös a történelmi rendeltetése. (ügy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Közös hivatásuk és közös rendeltetésük az, hogy itt Európa keletén az itt elszórt apróbb nemzeteknek, a melyek külön és izolálva a maguk függetlenségét nem biztosithatják és a melyek igy ebben az izolált helyzetben a maguk szabad, zavartalan kulturális fejlődését meg nem teremthetik, ezeknek élére állva, ezeket akár szövetségi, akár más szorosabb viszonyban maga körül csoportosítva, egyesült erővel biztosítsák Kelet-Európa kicsiny nemzeteinek szabadságát, függetlenségét és kulturális szabad fejlődését. (Helyeslés baljelöl.) A történelem csak olyan alakulatokat ismer el és tür meg, a melyek az ő hivatásukat felismerik és teljesíteni tudják. Ha bármelyik e tényező közül, akár a magyar nemzet, akár a Habsburg-dinasztia, ezt a történelmi hivatást fel nem ismeri, azt hiszem a felett a faktor felett a történelem elitélő szava el fog hangzani. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A mikor látjuk az egymásra utaltságnak ezt a szükségszerűségét, akkor kérdeznünk kell, mi az oka annak, hogy a magyar nemzet és a magyar király mégis oly hosszú időn keresztül nem tudtak egymásra találni és ebben a mind a kettőt égető, mindkettő erejét megbénító kérdésben, a véderő kérdésében, de más kérdésekben is i mindeddig nem tudtak megegyezésre jutni. Én azt hiszem, hogy ebben a tekintetben igen sok megszívlelendő tanulsággal szolgál az utolsó tiz esztendő politikai története. (Ugy van! balfelöl.) Az utolsó tiz esztendőben és az ebben lefolyt küzdelemben láttuk azt a jelenséget, hogy a nemzeti akarat, a melynek ezekben az alapvetőkérdésekben ez idő alatt többször volt alkalma megnyilatkozni, rendkívül ingatag volt, a mi arra mutat, hogy azok a rétegek, a melyek a nemzeti akarat kifejezésére hivatvák, könnyen befolyásolhatók és nem birnak azzal a szilárd politikai meggyőződéssel, (Ugy van ! Ugy van! balfelől.) nagy részükben legalább, a melylyel a nemzeti akaratot állandó és impozáns módon kifejezésre juttathatják. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Azonkívül egy másik nagyon figyelemreméltó jelenséget észlelhetünk ebben a lefolyt küzdelemben, mert, a mint mondottam, a nemzeti akarat több izben megnyilatkozott, megnyilatkozott kétféle módon. Az egyik mód volt az, a mely kifejezte azt az akaratot, hogy a nemzet ezekben a kérdésekben lemond az ő jogainak érvényesítéséről, nem kívánja az ő államiságának és nemzeti önállóságának a hadseregben való érvényesítését. De ugyanezen tiz év alatt megnyilatkozott a nemzet akként is, hogy szorosan ragaszkodik az ő nemzeti jogaihoz és követeli az ő nemzeti egyéniségének és állami függetlenségének a hadseregben való érvényesítését. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De akármiként nyilatkozott is meg ez a nezeti akarat, akár az egyik, akár a másik oldalon, minduntalan felhangzott az a kifogás, hogy a nemzeti akaratnak ez a megnyilvánulása nem 20