Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-285

2S/J. országos ülés 19Ü november lü-én, pétitekén. 157 mánynak kormányiaj utasa óta előállt helyzetet, akkor látjuk, hogy az emelkedés 1555 millió 700.000 koronáról 1852 millióra, kitesz közel 300 milliót, a mi évenkénti 150 milliós emelkedésnek felel meg. Ez a kiadási tételeknek egy-egy évben 10%-kal való emelkedése, a mi mindenesetre exorbitans magas szám. Mindenütt, a hol bizonyos határok vannak, a melyek, mondjuk, a nép fantáziájára nagyon hatnak, valahányszor a költségvetés elérte az egy milliárdot, vagy elérte a két milliárdot, vagy elérte a három milliárdot, más államokban, mindig nagy megdöbbenés mutatkozott az illető állam lakosságában. Nagyon nevezetes e tekintetben Francziaország példája. Midőn ott a költségvetés a harmadik milliárdot elérte, épen egy magyar származású kiváló publiezista, Horn Ede irt egy nagyon érdekes tanulmányt >>Salut au troisiéme milliárd* czimmel, a mely óriási nagy feltűnést és megdöbbenést okozott. Tényleg tudjuk, hogy utána a viszonyok épen pénzügyi kihatások következtében nagyon kedvezőtlenül alakultak. Az ilyen nagy összeg elérésének időpontja tehát határnak tekinthető, és mi már tulajdonképen közel vagyunk a 2000 millióhoz, mert a mint az előttem szólott t. képviselőtársam is emiitette és a mint erről a költségvetések tárgyalása alkalmával már több izben szólottunk, költségvetésünk tulajdonképen nem nyújt teljes képet, mivel a közösügyi költségek, a melyek elvégre a költségvetés igen jelentékeny tételét képezik, nettó tételben vannak beállítva Ez ellenkezik az egész rendszerrel és lehetetlenné teszi reánk nézve annak pontos megállapítását, hogy tulajdonképen mennyi az állam bevétele, mennyi a kiadása, mert a bevételeknél hiányzik az, a mi a vámbevételekből reánk esik, a kiadásoknál pedig hiányzik a hadügyi és egyéb költségeknek bruttó tétele. Ha tehát ezt hozzászámítjuk, akkor már túl vagyunk az 1900 millión, szóval, nagyon közel vagyunk a 2000 millióhoz. Szerény nézetem az, hogy ez olyan kiadási teher, a mely az ország gazdasági erejével, arányban nem áll. (Igaz ! Ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem akarok itt összehasonlításokba bocsátkozni, mert hiszen nem is egészen biztos alapon nyugodnának ezek, de annyit mégis fel óhajtok emliteni, hogy ha pl. Francziaországgal hasonlítjuk össze a mi viszonyainkat, a hol a budget körülbelül 4000 milliót tesz ki, akkor láthatjuk, hogy ott mily óriási gazdagság uralkodik. Francziaországnak csak értékpapírokból annyi bevétele van, amennyi a mi egész nemzeti jövedelmünk. Ugyancsak óriási mértékben emelkedik Németország gazdagsága is, a hol 2% milliárd az évi megtakarított összeg. Ezekkel az államokkal semmiképen sem álljuk ki az összehasonlítást és ha a mi költségvetésünk, különösen a véderő fejlesztése, de egyéb kiadások folytán is oda jut, hogy a 2000 milliót már eléri, vagy azt meg is haladja, nagyon aggódom azon eredmények miatt, a melyek ennek következtében 4£ÉPYH. HAPLÓ. 1910—1915. SÍI. KÖTET. pénzügyi, gazdasági, de politikai tekintetben is elő fognak állani. Mert én Magyarország gazdasági helyzetét nem látom olyan nagyon rózsásnak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Tagadhatatlanul vannak bizonyos kedvező tünetek és jelenségek is, és van elvégre a haladásnak egy általános áramlata, a mely Magyarországra is kihat. Végre Ausztráliában, e legtávolabbi földrészen is mindenütt van haladás, tehát lehetetlen volna, hogy Magyarország megálljon. Nem is állhatna meg, mert hiszen akkor a nyakunkra küldenének egy nemzetközi bizottságot, Közép-Európában lévén, lehetetlen, hogy elmaradjunk. Tehát van bizonyos haladás, de igen sok nálunk a látszat is, mert pl. az értékemelkedések olyan téren következnek be, a hol azok nem jelentik a javaknak igazi szajiorodását. Ha a föld értéke emelkedik, ez nem igazi szaporodása a javaknak, akkor nincs még több jószág, (ügy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Es ha a földművelés terén értékemelkedésekkel találkozunk, az azoknak jó, a kik földbirtokosok, de azért az egész nemzet számára nem áll több föld rendelkezésre. (Ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt tehát nem lehet olyan gazdagságnak tekinteni, a mely előállna akkor, ha itt szaporittatnék azon javak mennyisége, a melyek élelmezésre, ruházatra és egyéb szükségletek kielégítésére fordíttatnak, (ügy van ! a. szélsőbaloldalon.) Mondom, azt a benyomást teszi fejlődésünk, hogy itt sok a látszat, hogy tulajdonképen nem igazi emelkedéssel állunk szemben, épen ugy, a mint nem igazi emelkedés a nemzeti jövedelem szempontjából a munkabérek emelkedése. Mert ha a munkabérek emelkedése azt jelentené, hogy annak a munkásnak munkája többet ér az országnak, akkor az igazi emelkedés volna, igy azonban az csak egy relatív emelkedés, hogy t. i. a nemzeti jövedelemből nagyobb rész esik erre az osztályra, a minek én nagyon örvendek, a mit azonban az ország haladása szempontjából nem lehet olybá venni, mintha ez az ország gazdagodását jelentené, (ügy van ! a széhőbaloldalon.) Sőt egyenesen azt is merem állítani, hogy vannak a gazdasági életnek bizonyos terei, a hol mi, fájdalom, a tőkéből élünk, a tőkét fogyasztjuk. Nem szólok azokról az esetekről, a melyek a magánéletben előfordulnak s igen számosak ; (Derültség.) én csak a nemzetgazdaságról beszélek. Ott van pl., hogy egyebet ne említsek, a marhatenyésztés. A marhatenyésztés terén Magyarország egyenesen a tőkéből él, annak olyan jelentékeny részét fogyasztotta el, hogy ennek következtében előállott ma az a nagy drágaság és nehézség a szükségletek kielégítésénél. Itt tehát egyenesen a tőkét fogyasztottuk. Hasonlóképen látjuk pl. az államvasutaknál is, hogy mivel az elhasznált értékeket, pl. vagonokat stb., a jövedelemből nem tudjuk pótolni, hanemcsak kölcsönökből, ez szintén ugyanannyi, mintha a tőkét fogyasztottuk volna el. 18