Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-285
136 285. országos ütés Í9il kényszerzubbonya nélkül megjelenni, most egyszer udvarképes ruhában fog megjelenni. (Derültség és tetszés.) T. ház ! A költségvetés benyújtása alkalmából a t. pénzügyminister ur expozéjában különösen két tételt állított fel és kétségtelenül rendkívül súlyt fektetett arra, hogy abban látja a pénzügyi helyzet szignatúra]át. T. i. ha elfogadtatnék a véderő]avaslat, a mi igen szomorú dolog volna, két pontban hegyezi ki a helyzet képét. Azt mondja, hogy először és pedig teljes mértékükben jelentkeznek azon kiadási többletek, a melyek a véderőtörvénynyel kapcsolatban vannak. Ezt a kijelentést — én megvallom — megérteni nem tudom ; alkalmasint nem is ugy értette a pénzügyminister ur, mint ahogy ezen szavakból az kiderülne, mert hiszen ebben teljesen nem jelentkezhetnek, ez csak a kezdet kezdete, ez csak az első vagy második év, mindenesetre az egésznek csak kezdete és teljes mértékben kidomborodni csak 1915-ben fog, illetőleg 1916-ban vagy 1921-ben -— a honvédséget is hozzászámítva. Hogy ezek a költségvetésben teljes mértékben domborodnak ki, ez teljesen kizárt dolog. Különben a t. pénzügyminister ur azt is konczedálta egy alkalommal, hogy ő is azt hiszi, hogy ezen költségek, hadi költségvetés nem fognak megállani. Mi azt egészen határozottan mondhatjuk, hogy nem fognak megállani, mert már a tárgyalás alatt felmerültek olyan szükségletek, a melyeket elkerülni nem lehet. Tudjuk nagyon jól, hogy az altiszti kérdést nagy pénzáldozat nélkül nem. lehet megoldani. De hozzájárul ínég egy nagyon fontos körülmény, a melyről nem szabad megfeledkezni, t. i. a természetszerű növekedése a költségeknek, ezt legalább 2%-kal kell felvenni, a mi tíz évben 20%-ot tesz ki. Ez tehát egy olyan tétel, a mclylyel komolyan kell számolnunk és a melyről a reánk háramló terhek megállapításánál megfeledkeznünk nem szabad. (Ugy van ! Ugy van ! boltéiul.) Nem is akarok szólni azután arról, hogy milyen kivánalmak merültek még fel ; végre is a tiszti fizetések kérdése nincs még rendezve és kétséget nem szenved, hogy a behivottak családjainak támogatása is áldozatokba fog kerülni. Tehát, t. ház, az a költségvetési előirányzat, a mely a véderőj avaslatok mellett közölve van, ennél szélesebb keretekben fog mozogni; nagyobb lesz az a hadi költségvetés, a melyet 1915-ben vagy 1921-ben itt üdvözölni fogunk. (Ugy van! balról.) A mi már most azt a másik tételt illeti, — és ez bizonyos görögtüzzel volt beállítva — hogy ime, az ország milyen nagy áldozatokat képes hozni a hadügy érdekében és e mellett csak ugy szórja a milliókat kulturális czélokra. Mindenesetre el kell ismerni, hogy igen sok történik ebben a költségvetésben és igen sok kezdeményezés foglaltatik ilyen czélok érdekében, de azért, ha veszszük a rendes költségvetést, az ordinariumot, akkor abból a többletből, a mely ottan mutatkozik, tulajovember lO-én, péntekén. donképen nem olyan óriási összeg az, a mely egyenesen kulturális czélokra fordittatik. Ott igen nagy tétellel szerepelnek az üzemek, — s ennek konstatálásával mit sem akarok levonni azok jelentőségéből — de ezeket mégsem vehetjük a szoros értelemben vett kulturális kiadások közé, mert össze vannak kötve az üzemek követelményeivel, talán olyan követelményekkel is, a melyek egy bizonyos árnyékot vonnak ezekre az üzemekre s a mik helytelen kezelésnek és helytelen intézkedéseknek következményei. Mondom, ha kiszámítjuk azt, a mi direkte kulturális czélokra fordittatik. akkor az az összeg ennek a 80 milliónak mindenesetre a kisebbik része. Ez az a tétel, t. ház, a mely az expozéval szoros összefüggésben áll és a mely különösen arra akarna szolgálni, hogy az országnak teherviselési képességét nagyobbra becsüljük, mint a milyen az valójában. Én nem akarom kifogásolni, hogy bizonyos emelkedése a kiadásoknak észlelhető, mert ez természetszerű következmény. De azért maga az, hogy mi a kiadásokat fedezni tudjuk, különösen, ha az kölcsönökkel is történik, az én nézetem szerint még nem elég alap annak megítélésére, hogy vájjon helyes-e a kiadásoknak ilyen mérvű emelése. Mert végre is, ha vannak több bevételek, akkor van még egy mód azoknak felhasználására, t. i. a nép terheinek könnyítése. (Igaz! Ugy va,n! a bal- és a szélsobaloldalon.) Magyarország népe mindenesetre igen súlyos terheket visel, más államok népeivel szemben, — hiszen egyéb alkalmakkor ilyen összehasonlító adatokat már voltam bátor előterjeszteni, nem ismétlem azokat most — de ha csak Ausztriával hasonlítjuk is össze a fejenkénti és különösen ä keresetképes népességre redukált n fejenkénti terhünket, ez az összehasonlítás akkor is igen jelentékeny mértékben a mi kárunkra üt ki. Ha tehát tényleg volnának ilyen duzzadó források, a melyek a bevételeket nagy mértékben szaiwritják, akkor volna alkalom arra is, hogy ezeket a bevételeket abban az irányban is felhasználjuk, hogy a népnek terhein könnyitsünk. Különben az én felfogásom a kiadások tekintetében az, hogy ezek határozottan túlrohamosan emelkednek. 1902-ben a kiadási tételek — ez az idő is a t. pénzügyminister ur korszakába esik — 1086 millió 800.000 koronát tettek ki, és a pénzügyi jelentés már akkor azt mondta, hogy ezt maximális költségvetésnek kell tekinteni. Igen jól tudom, hogy ilyen kijelentések nem bírnak azzal a sulylyal, hogy azokat feltétlenül szentírásnak kellene tekintenünk, de mindenesetre mutatja ez is azt, hogy már 1902-ben is és későbben is minden alkalommal érezték, hogy a Idadási tételek végösszege tiílságosan rohamosan emelkedik. A t. pénzügyminister ur működésének első korszakában az én számitásom szerint a kiadási tételek évi szaporulata körülbelül 2-4% volt. Ezzel szemben, ha nézzük a bekövetkezett állapotot, az utolsó két év eredményét, tehát a mostani kor-
