Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-285

132 285. országos ülés 1911 november la-én

f pénteken. fokon túlmenő takarékosságot a legerősebb pénzügyi képesség és a legelhatározottabb egyéni akarat sem érhet el. Hiszen látjuk, bogy az 1909-iki évben 1343 milliót tevő rendes kiadással szemben egy 1580 milliós tétellel találkozunk az 1912. évi rendes kiadásoknál. Ez három év alatt 237 millióra menő emelkedést mutat. De ha vizsgáljuk ennek a 237 milliónak az eredetét, ugyancsak ahhoz a következtetéshez jutunk, a hová eljutottunk az előző tiz év eredményeinek vizsgálatánál, hogy tudniillik abból egy lényeges rész esik az állam üzemi kiadásainak fedezésére. Elismerem, hogy igen tekintélyes rész, ha jól emlékszem, 55 millió korona esik annak a négy tárczának jövedelmi többleteire, melyről előbb szóltam, de mindenesetre megmarad azon a nyomdokon, melyet jeleztem, hogy a számok tengeréből ki kell választani azt, a mi szorosan állami funkeziókra vonatkozik, ki kell választani azt, a mi nélkülözhetetlen üzemi kiadásokra fordittatik. Ugyanígy állunk a rendes bevételek terén is. Az 1393 milliót kitevő 1909. évi előirányzattal szemben egy 1667 milliós előirányzatunk van, tehát 274 millió jövedelmi többlettel állunk szemben. Itt csak arra utalok, hogy maga az államvasutak tétele ebben a számcsoportban 100 millió bevételi többlettel szerepel, mert 327 millióról 427 millióra lettek az államvasutak jövedelmei felemelve. Ugyanigy a posta és távirda bevételei 20 milliós többlettel szerepelnek, valamint a dohányjövedék bevételei is 41 millióval, szóval, ebből a bevételi csoportból elsősorban kiválik megint az üzemi bevételek csoportja. Ha már most nem egy ilyen hosszabb időszakra, hanem csak az előző évre vonatkoztatjuk az 1912. évi költségvetésnek a számadatait, ott azok a számadatok, melyeket a t. pénzügyminister ur, és utána részben az előadó ur is felhoztak, teljesen megállanak. Azt hiszem, a pénzügyminister ur sem reflektál arra az elsősorbon emiitett 146 milüó többletre, hiszen ez az egész keretre vonatkozik, mely akaratunkon kívül fekvő körülményeknél fogva évenként óriási változásokat idézhet elő a költségvetésben. 81 milliós emelkedés van a rendes kiadásoknál. Ha ezen 81 milliós kiadási többlet-emelkedést vizsgáljuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy 39 millió esik a kereskedelemügyi tárcza, és a pénzügyi tárczánál a dohányjövedék és az állami vasgyárak üzemi kiadásának emelkedésére, míg a belügyi, földmivelésügyi, igazságügyi és a vallás és közoktatásügyi tárczának többletemelkedése 23 millió összeggel szerepel, elismervén egyúttal, hogy már az 1911. évi költségvetésben is ezen tárczák dotácziója igen tekintélyes mérvben emelkedett. Ugyanigy áUunk a bevételi részszel, t. képviselőház. A bevételi résznél a t. pénzügyminister ur expozéjában felhozta volt azt a négy tételt, mely önmagában már 96 millió jövedelmi többletet képvisel: az államvasutaknál előirányzott 55 millió többletet, a dohány jövedék és a fogyasztási adók 20—20 milliót kitevő többletét, és igy ezen összesen 124 millió évi emelkedésből már 96 milliót felesleges tovább vizsgálnunk. Egyre fel kell hivnom a t. képviselőház figyelmét, a mit megint a t. pénzügyminister ur expozéjából láthatunk. Maga az előadó ur utal arra, hogy ezen négy tételnél 96 milüóban előirányzott jövedelmi többletből 48 milliót mint mint az általa kontemplált adó- illetve tarifaemelés eredménye jelentkezik. Nagyon sajnálom, hogy itt már nem követhetem az előadó urat azon általam irigyelt rózsás utón, mely a pénzügyi poézishez vezette el az ő nagy szaktudását és szakértelmét. Engedje meg, hogy csak azt jegyezzem meg, hogy a kik ott kivül hallgatják a mi előadásainkat az adóügyi politikáról, azok elismerik, hogy egy álarczosbál a mi adótörvényeink gyütjeménye, de olyan álarczosbál, melyen az adózó a végén Adámkosztümben jelenik meg. (Élénk derültség.) A kontemplált adóemelésekre nézve sem a fogyasztási adónál, sem a dohányjövedéknél észrevételem nem lehet. Ezeket az emeléseket ugyanis nemcsak már régebben tervbe vették, de ezekkel az adóemelésekkel szemben áll a t. pénzügyminister urnak az a komoly Ígérete, hogy életbe fog lépni az egyenesadóreform és ezzel azután a legszegényebb fogyasztóosztályok ellenértéket fognak találni. Pár szó az, a mit a tarifaemelésről el kell mondanom. (Halljuk / Halljuk!) Mindenekelőtt konstatálnom kell, hogy a köztudat az, hogy néhány év előtt megállapodás történt arra nézve, hogy az árudijszabás terén ujabb emelés nem fog történni. Bármennyire rászorul is államháztartásunk és bármennyire rászorul maga az államvasút is az árudijszabás ujabb emelésére, nem lehet kitérnünk az elől a gondolat elől, hogy egy ilyen rövid idő után megismételt felemelés az érdekelt üzleti körökre zavarólag, nyugtalanitólag hatna, (ügy van ! a haloldalon.) E mellett még -egy körülményre kell rámutatnom. Nem szabad ugyanis elzárkóznunk az elől a gondolat elől, hogy az áUamvasutak bevételeinek fedezniök kellene saját kiadásaikat. Már pedig e téren 1868-tól, tehát vasutainknak gyermekkorától kezdve egészen máig az államvasutak saját bevételei sohasem fedezték saját kiadásaikat. Nem fedezték pedig azért, mert hiszen önként értetődik, hogy azokhoz a rendes és átmeneti kiadásokhoz, a melyekről itt tulaj donképen szó van, hozzá kell számitarunk az államvasutak értékének megfelelő és az államvasutak megszerzésére fordított járadék évi kamatterhet is, ez az összeg pedig az államvastuak jövedelméből nem fedezhető: A mikor azonban elismerem azt, hogy a tarifaemelésnek addig a fokig jogosultsága van, hogy ezzel az államvasutak kezelésében a mérleg egyensúlya helyreálljon, itt azután tilalomfát kell felállítanom : az államvasutaknak nem szabad tisztán pénzügyi érdekeket szolgálniok ezentúl sem, hanem meg kell maradniok annak a hatalmas közgazdasági tényezőnek, a minek eddig vették, és a minek,