Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-272

372. országos ülés 1911 október 2Í-in, szombaton. Mezőssy Béla : Én nem tudom és nem is képzelem, hogy az ellenzék a t. túloldalnak egyetlenegytagját is felszólalásában megakadályozta volna, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) sőt ellenkezőleg azt hiszem, hogy ebben a tekintetben a legnagyobb előzékenység uralkodott. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás és ellenmondások jobbfelől.) De nem ez a lényeges. Én azt tartom, hogy végre-valahára itt van az az időpont, midőn a kormány álláspontját maga a kormány fejtse ki itt a képviselőház szine előtt. Székely Ferencz igazságiigyminister: Beszélt a honvédelmi minister! Mezőssy Béla : Az négy hónappal ezelőtt történt. A t. honvédelmi minister ur felszólalását én igen nagyrabecsültem és értékeltem is és arra vonatkozólag a magam megjegyzéseit más helyen meg is tettem, de az semmi egyéb nem volt, mint szakszerű megindokolása az ujonczlétszám felemelése szükségének, (Felkiáltások jobbfelöl: Hiszen az kell!) a nélkül, hogy ő mint resszortminister kötelességének ismerte volna a kormány közjogi politikáját e kérdésben megismertetni. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) De azt hiszem, hogy ez az én felszólalásom, illetőleg felszólításom az igen t. ministerelnök úrhoz jobb időpontban nem érkezhetett, mint épen most. Hiszen az tény, hogy a ház elnöke az ellenzék összes tagjaival kereste az érintkezést, kereste a ministerelnök ur tudtával és beleegyezésével. Annyi pedig ezeknek a tárgyalásoknak során minden körülmények között kiderült, hogy az ellenzék összes pártjainak közhangulata a békére nagyon is hajlandó. Egy hang (jobbfelől) : Lássuk már ! Mezőssy Béla: A békét ma sem én, sem t. képviselőtársam nem fogja megkötni, sem pedig ma nem fogjuk elhatározni azt, hogy van-e egyáltalában lehetőség a békés kibontakozásra, igen vagy sem ? De ha van, és hogy ha a békés kibontakozásra pártkülönbség nélkül az ellenzéki oldalról a kezdeményező lépések megtétettek és mi elmentünk az engedékenység azon legvégső határáig, a melyig nem a magunk, hanem a nemzet presztízse érdekében elmehettünk : akkor joggal várhattuk, hogy ezen előzékenységet egyrészt a kormány, másrészt pedig azok a körök, a melyek a véderőj avaslat keresztülvitelére súlyt helyeznek, honorálni fogják, mert hogy ha ez az esély nem következik be, akkor Magyarországon olyan beláthatatlan politikai bonyodalmak fognak előállani, a melyek semmi esetre sem képezik érdekét magának az országnak, de semmi esetre sem fogják emelni és növelni a monarchia harczképességét. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) És most tisztelettel kell kérnem a t. ház szives engedélyét, hogy miután én főleg két beszéddel kivánok foglalkozni, t. i. elsősorban Lukács László t. pénzügyminister urnak expozéjával, de csakis abban a vonatkozásában, a menynyiben az a katonai terhekkel állott kapcsolatban, azonkivül pedig gróf Tisza István aradi beszédének eszmemenetét kívánom követni, méltóztassanak megengedni, ha erre a két beszédre megtéve észrevételeimet, kissé a tárgytól el is térek. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: A ház tehát a kéréshez hozzájárul. Mezőssy Béla : A mi először is Lukács László t. pénzügyminister ur felszólalását illeti, rám nézve ez, egész őszintén megvallva, bizonyos mértékig meglepetés volt. Egy hang (a középen) : Kellemes meglepetés ! Mezőssy Béla : A meglepetés bizonyos mértékig, beismerem, kellemes volt, nem lenne igazságos Ítéletem, ha be nem ismerném, hogy a produktív kiadásoknak, t. i. a magyar nemzeti állam, fejlődése szempontjából produktív kiadásoknak •— értvén az 500 iskolát s egyebeket — emelkedése rám nézve természetesen kellemes meglepetést kéj)ez. Azonban egy tekintetben csalódtam. Én tudtam, hogy az igen t. pénzügymiinister ur nagyon óvatos ember, de hogy az óvatosságnak addig a legszélsőbb határáig menjen el, a melyet ezen expozéjában követett, azt mégsem gondoltam, Gróf Tisza István ugyanis, a ki ennek a javaslatnak védelmére egy pár fényes szónoklatot tartott, ennek a javaslatnak pénzügyi részét azzal intézte el, hogy erre kiterjeszkedni nem kivan, mert bizik a pénzügyminister urnak közismert takarékosságában, bizik abban, hogy a pénzügyminister ur az ország teherviselési képességét helyesen tudja megítélni, és ezért hiszi és reméli, hogy a javaslat pénzügyi részének megokolását Lukács László fogja kifejteni. Ez történt, ha jól emlékszem, valamikor még júniusban vagy júliusban. Azóta a t. j)énzügyminister ur üdült s szerkesztett egy

r költségvetést, a mely költségvetés, ha egyebet nem is, de azt az egyet kétségtelenül igazolja, hogy az a koalicziós gazdálkodás, a melyet annyiszor és annyi formában, ministeri padokról is, leszólni méltóztattak, nem volt és nem lehetett annyira rossz, mert hiszen ha mi annyira elrontottuk volna a nemzet közgazdasági életét, akkor teljes lehetetlenség lett volna, hogy a t. pénzügymiinister ur most olyan költségvetéssel jöjjön, mely a kiadások expanzivitását majdnem 200 millióval növeli. (Ügy van! a baloldalon.) A t. pénzügyininister ur nagyszabású expozét terjesztett elő, elismerem. Kiterjeszkedett az állami élet minden ágazatára, kezdve a lelenczektől, le egészen az állattenyésztés 8—10 ezer koronás tételéig. És mikor ily fényes és nagyszabásu expozét ad elő, a végén a hadügyn kérdéseket rövid három sorban intézi el, elintézi pedig akként, hogy

7 azt mondja, hogy a jövő 1912. évi budgetben hadügyi kiadások czimén összesen 4,225.000 korona van mint emelkedés beillesztve, %y tehát ez a szám önmaga beszél, és ő teljesen feleslegesnek tartja, hogy ehhez a számhoz bármii éle kommentárt is fűzzön hozzá. Engedelmet kérek, őszinte sajnálatomra u költségvetési előirányzatok nincsenek kezeink kö-