Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-239

cí5 239. országos ülés 1911 szeptember 6-án, szerdán. foglalok, nem is foglalhatok el mindaddig, mig nem ismerem a t. kormánynak erre vonatkozó álláspontját, és nem tudom, hogy a tárgyalások, melyek megindultak, és most egy nyugvópontra jutottak, minő stádiumban vannak. Megjegyzem még azt is, hogy addig, mig a kormány az osztrák kormánynyal tárgyalásokat folytatott, nem tartottam volna helyesnek, hogy itt a házban ezt a kérdést szóvá tegyük ; most azonban, midőn a sajtó közleményei szerint ez a kérdés nyugvópontra jutott, midőn a tárgyalások megszakadtak, másrészt pedig az a hir terjedt el, hogy épen az osztrák ministerelnök ur tegnapi itteni látogatásai során a tárgyalásoknak újból való felvételéről történtek megbeszélések vagy előzetes tanácskozások, időszerűnek, sőt kötelességnek tartom, hogy ezt a kérdést itt a házban lehető tárgyilagossággal fejtegessem. (Halljuk! Halljuk ! halj elől.) T. képviselőház! Azt hiszem, teljes egyetértéssel megállapíthatjuk azt a tényt, hogy az az általános drágulás, mely Magyarországon ép ugy, mint Ausztriában, valamint az egész világon fennáll, szocziális szempontból nagy baj, szomorú és sajnálatos állapot, melyen segiteni minden államnak, minden törvényhozásnak a maga hatáskörében és módja szerint kötelessége. (Helyeslés balfelől.) Megállapítható azonban az is, hogy ezeo általános drágaság kérdéséből kiemeltetett Ausztriában egy kérdés, egy czikknek drágasága, a huskérdés, és ez egyenesen agitatárius czélokra használtatik fel. (Ugy van! balfelől.) Látjuk, hogy a nép széles rétegeinek szimpátiájára dolgozó bizonyos osztrák pártok egyenesen versenyt futnak ebben a kérdésben, és ősi osztrák szokás szerint, midőn egy kérdést megoldani nem tudnak, konczentrálják támadásaikat Magyarország ellen, és mindenért Magyarországot teszik felelőssé. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Ábrahám Dezső: Eégi reczipe ! Gr. Batthyány Tivadar: Előre kell még bocsátanom azt, hogy én ezzel a kérdéssel, az általános drágaság kérdésével és ennek keretében a husdrágaság kérdésével már a múlt évi október hó 26-án itt előterjesztett interpellácziómban foglalkoztam és itt arra az álláspontra helyezkedtem, hogy az argentínai húsnak egészen szabad és állandó szabad behozatala mellett nem tudnék állást foglalni, ellenben szocziális szempontból nem tennék az ellen kifogást, hogy egyes hajórakományok árnivelláló czélokból esetleg behozassanak, hogy erre a behozatali engedély kivételesen megadassék. Nehogy azonban bizonyos osztályérdekeknek helytelen előtérbe tolása által az egész kérdés antipatikus színezetet öltsön, meg kell még állapitanom azt a tényt, hogy az élő állatoknak és állati termékeknek ára tekintetében a helyzet a következő: A nagybirtokra, a nagybérlőre nézve —• nagy általánosságban, egyes kivételektől eltekintve. — előnyösebb, ha az állatok ára olcsóbb, mert tudjuk mindnyájan, a kik gazdasággal foglalkozunk, hogy a nagybirtok és a nagybérlő jobban jár, ha az áUatot olcsóbban adja el, egyrészt, mert a nagybirtok aránylag többet vesz, mint elad, másrészt azért, mert kisebb a rizikó, melyet a nagy tömegekben vásárolt állatoknak hizlalása és lefejése idején vállal. A nagybirtok szempontjából tehát legalább is indifferens —• nézetem szerint előnyösebb — ha olcsóbb az állatok ára, viszont a kisbirtok és a kisgazdák szempontjából életkérdés, hogy az állatok ára bizonyos nivó alá ne szálljon, mert tudja mindenki, a ki a magyar viszonyokat ismeri, hogy nálunk a kisgazda a szemes gabona termeléséből meg nem élhet, abból jövedelmi pluszt nem produkálhat. A kisgazda exisztencziája az állattenyésztésben kulminál, egy bizonyos fokon alul leszorítani tehát az állatárakat a kisgazda érdekéből sem szabad. De tudjuk azt is, hogy nagy szocziális érdek, hogy a szegényebb sorsuak, a tömegek lehetőleg olcsón kapják azokat a czikkeket, a melyek az élet fentartására okvetlenül szükségesek. Szocziális érdek, hogy minden társadalmi osztály olcsón élhessen meg, nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy midőn a magyar társadalomnak egyik gerinczes osztályát, a kisgazdatársadalmat állattenyésztésében támogatjuk, nemcsak magát ezt az osztályt támogatjuk, hanem indirekté előmozdítjuk azt a nagy czélt, hogy mennél nagyobb legyen az állat- és a hústermelés is, hogy szaporítva az állatállományt, eo ipso automaticze közreműködünk abban is, hogy a húsárak a normális nivóra szálljanak. Ezek előrebocsátása után méltóztassék megengedni, hogy ebben a kontroverz kérdésben, mely annyi port vert fel Ausztriában, mindenekelőtt magát a törvényes állapotot fejthessem ki, és ebből vonjam le azután további konzekvencziáimat. Az előző kormány alatt Ausztriával kötött vámszerződés és állategészségügyi egyezmény rendelkezései értelmében ahhoz, hogy állatok vagy állati termékek a vámkülföldről a vámbelföldre behozhatok legyenek, a két állam egyöntetű hozzájárulása szükséges. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvi megállapodás kimondja, hogy, a mennyiben ilyen veterinarius kérdésekkel kapcsolatos ügyekben differencziák merülnek fel a két állam kormányainak álláspontjai között, ezek a kérdések nem tartoznak a választott bíróság intézményének döntése alá, hanem egy külön, úgynevezett titkos jegyzőkönyv, melynek titkossága azonban már megszűnt, mert köztudomásúvá vált, határozottan kimondja, hogy, a mennyiben a két kormány álláspontja között eltérők a felfogások, mindenkor a szigorúbb álláspontnak kell érvényesülnie. Ez a törvényes álláspont, a melyről józan észszel azt kellene feltenni, hogy azt senki kétségbe nem vonhatja; és ennek daczára mit látunk ? Azt látjuk, hogy Ausztriában nemcsak egyes extrém sajtóorgánumok vagy népgyűlési szónokok, hanem mindinkább komoly testületek és komoly tényezők