Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-271

484 277. országos ülés 19ÍÍ éves katonai szolgálati ideje kétszeresen számítódjék a nyugdíjigényükbe. (Helyeslés túlfelől.) Az a tanító ugyanis egy esztendőre megszakítja az ő munkáját és hogy ka a nyugdíjjogosultságot megállapító szolgálat negyven esztendő, ez a jogosultság már egy esztendővel kitolódik olyan időben, a midőn az egy esztendő igen sokat számit. Nagyon nagy jelentőséggel bír egy olyan tanítónál, a la 30 vagy 40 esztendős szolgálatra van kötelezve, hogy nyugdíjjogosultságának megáüapitásához hiányzik-e még egy éve vagy sem, hogy előbb vagy később mehet-e nyugdíjba. Ez mind lényeges különbséget állapit meg a nyugdíj, az özvegyek és árvák ellátása szempontjából. Arra kérném tehát a honvédelmi minister urat, szíveskedjék megfontolás tárgyává tenni, hogy mennyiben lehetne a tanítókra nézve az egyéves szolgálatot oda módosítani, hogy vagy a régi állapot fentartassék vagy, a mnenyiben ez nem volna lehetséges, legalább kárpótolják a tanítókat katonai szolgálatukért azzal, hogy a katonaságnál töltött egyéves szolgálati időt, a nyugdíjjogosultságot megállapító időbe kétszeresen számítsák be. (Helyeslés balfelől.) Á másik nagyfontosságú kérdés a hadseregnél a hadseregszállitások kérdése. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Már ebben a kérdésben Baross János t. képviselőtársam egyszer szót emelt és az én pártom részéről is többször lett említve, hogy a hadseregben valóságos monopóliumok vannak, és nagy czégek, nagy firmák, üzleti váüalkozók monopolizálják a hadseregnek való szálütást. Tudom, hogy vannak olyan szükségletek, a melyeket kistermelők és kisiparosok ki nem elégíthetnek, de egyebekben gondoskodni kellene a hadvezetőségnek arról, hogy a hadseregnek minden igénye a közvetítők lehető teljes kizárásával vagy minimumra redukálásával teljesen a termelők révén történjék. A lovak beszerzése, az élelmiszerek beszerzése mind alkalom és mód volna arra, hogy a népnek azon nagy áldozataiból, a melyeket a hadseregre fordit, legalább valami visszakerüljön a néphez. És lényegesen lehetne financziálisan csökkenteni azon károkat, a melyek a militarizmusból a népre háramolnak. (Helyeslés balról.) Nagyon fontos dolognak tartom, hogy a tárgyalás alatt levő véderő] avaslat junktimba hozassék a katonai perrendtartással. Ausztriában, az osztrák sajtóban és az osztrák parlamenti férfiaknál egyre hangosabb lesz az a csatakiáltás, hogy a katonai perrendtartásnak még azt a formáját sem szabad Ausztriában megszavazni, a melyet ez a törvényjavaslat magában foglal. Ausztriában nagy és hatalmas pártok vannak, a melyek nélkül az osztrák kormány meg sem tud moczczanni, a melyek úgyszólván már a választások alkalmával, de azóta különösen fokozott mértékben, óriási izgatást fejtenek ki, hogy e katonai perrendtartás eredeti mivoltából kiforgattassék. Sohasem tudom megérteni, hogy miért ne október 20-án, pénteken. lehetne a mi katonai igazságszolgáltatási törvényünket egy teljesen különálló katonai igazságszolgáltatási bíróság szervezésével kapcsolatba hozni ? Ha olyan államokban, mint Poroszország, Württemberg és Baden, már megvan az ilyen katonai igazságszolgáltatási külön birói szervezet, akkor ezt Magyarországon is meg lehetne csinálni a katonaság tekintélyének és a nemzeti érdekeknek minden sérelme nélkül. (Igaz! ügy van! balfelől.) Újból bátor vagyok felhívni a honvédelmi minister ur figyelmét a katonasággal való bánásmód kérdésére. En nagyon jól tudom, hogy a honvédelmi minister ur humánus gondolkozású ember, a ki példát statuált a ministeri székből arra nézve, hogy miként kell ezekben a kérdésekben a katonaembereknek gondolkozniuk. De nagyon jól tudom azt is, hogy ez még nem hatotta és nem járta át teljesen az egész hadsereget és még mindig az a régi szellem járja, a melynek semmiféle érzéke és hajlama nem volt a polgári elemnek szocziális érzülete, érzése és igényei iránt. A honvédelmi minister ur példát statuált a bánásmódra nézve, de még mindig nem érkezett el az az idő, hogy a kaszárnyákban, a gyakorlótereken azokat a szép igéket, a melyeket a minister ur itt, mint programmot hirdetett, tényleg gyakorlatilag is megvalósítanák. Nem a honvédelmi minister urat hibáztatom ezért, hanem azt gondolom, nagyon helyes és jó, ha minden alkalmat megragadunk arra, hogy ezt újból és újból, mindig erősebben és erősebben hangoztassuk. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Hazai Samu honvédelmi minister: A népnevelés is erre törekedjék! Sümegi Vilmos: Egy Dreadnought költségeit majd állami iskolákra fordítjuk! (Zaj.) Huszár Károly (sárvári): Nagyon szívesen hozzájárulok, hogy a népnevelés is kövessen el mindent, de, bár nagy örömmel és lelkesedéssel fogadjuk a minister ur ezen nyilatkozatait, mégsem csodálkozhatik, ha az ellenzék padjain nagy súlyt helyeznek erre és ismételten és ismételten hangoztatják ezt, hogy visszhang alakjában jussanak el ezek a gondolatok a mi népünk minden rétegéhez és hogy a kaszárnyákban lévő tisztek és altisztek is tudomást vegyenek erről. (Helyeslés minden oldalon.) Rá kell mutatnom a katonaságnál állandóan nagy számokat feltüntető öngyilkossági statisztikára is. Ebben a tekintetben az osztrák-magyar hadsereg úgyszólván legelői jár. Longe katonaorvos statisztikája szerint 100.000 közkatona közül AusztriaMagyarországon 149, Németországban 67, — tehát már 83-mal kevesebb, — Olaszországban 40, Francziaországban 29, Belgiumban 24, Angliában 23 és Poroszországban 20 lesz öngyilkossá. Ezen statisztika ujabban mindenesetre javulást mutat, (Mozgás. Elnök csenget.) azt kénytelen vagyok magam is konstatálni, de ezen adatok alapján kétségtelen, hogy a bánásmód még mindig humánusabb lehetne