Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-271

478 271. országos ülés 1911 gazdasági élettől vonatnak el és a nemzetek kultúrélete ezekkel az összegekkel mind szegényebbé és szegényebbé válik. A militarizmusnak ez az őrült mohósága a franczia-német bábomtól datálódik. A népek versenye a fegyverkezés terén egyik nemzetet sem biztosítja mégsem a háború ellen. Mert az a biztosítási összeg, a mit valaki fizet tiiz, jég vagy haláleset ellen, az legalább biztosit] a az illetőt, hogy tüz, jég vagy halál bekövetkezése esetén kárának ellenértékét megkapja. De a hadseregek felfegyverkezése, az állandó nagy hadseregek fegyverben tartása nem biztosit] a a népeket arról, hogy háborúk nem fognak bekövetkezni. Ezek a nagy militarista költségek nem biztosítják a népeket és nemzeteket, hogy egy esetleges háború esetén ezek a különben is horribilis költségek még százszoros mértékben nem fognak-e fokozódni. Hiszen csak a legutolsó esztendőkben is egy mozgósítás, a mely még el sem jutott a háborúig, milliókba és milliókba került Magyarországnak, és tudjuk, hogy Törökországot és Olaszországot is a most folyó háború milyen óriási költségekbe kényszeríti. T. ház ! Minden népképviseletnek és minden kulturembernek szivében-lelkében élni kell annak a vágynak, hogy az emberiségnek ezen barbár időkből megmaradt maradványát minél előbb tüntessük el a föld szinéről. (Igaz! ügy van! balfelől.) Különösen él ez a vágy azoknak szivében, a kik a keresztény czivilizácziónak és a keresztény erkölcsi felfogásnak hivei s^ezeknek ebben a tekintetben elől kellene járniok. És én a magam részérő] teljes szerénységgel csak a legnagyobb örömmel emlékezhetem meg itt egy gróf Apponyi Albertnek nagy munkájáról, a ki a mi országunk határain ídvül is az emberi haladásnak és a társadalom fejlődésének ezen nagy, ideális vezérgondolatait az egész világon hirdeti és az embereknek százezreit és millióit nyeri meg a béke eszméjének. (Igaz! Ugy van I Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Én mindig szomorkodom és mindig elkeseredem, ha népképviselők hirdetik a fék telén fegyverkezés szükségességét és odaadják magukat ők, a kiket a nép választott, eszközül arra, hogy a militarizmus túltengésére áldozatot áldozatra halmozzanak. Hiszen Poroszország királya, midőn háborút viselt Francziaország ellen, abban a hires 1871. évi proklamáeziójában azt mondotta a franczia népnek, hogj^ fogjanak össze ezentúl, belátván a háború pusztításainak czéltalanságát, hogy a czivilizáczió és az emberi haladás műveit a jövőben békés versenyben mozdítsák elő. Egy abszolút uralkodó, az orosz czár 1898 augusztus 28-án gróf Murawieff által átnyujtatott a hatalmaknak egy jegyzéket, a melyben a modern militarizmusnak minden terhét, minden nyomorúságát és minden hibáját konstatálta. Sajnos, hogy az ő akkori lépése nem járt a kellő eredménynyel a népek nagy javára. (Ugy van ! bálról.) Épen akkor, midőn abszolút uralkodók képzelik a békeeszmét és mernek a nyilvánosság október 20-án, pénteken. elé állani ilyen gondolatokkal, százszoros feladata volna épen a népképviselőknek mindent elkövetni arra nézve, hogy törvényes eszközökkel biztosítsák azon kérdések békés elintézését, a melyek a nemzetközi érintkezésekben a népek és nemzetek között felmerülnek. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldálon.) Ha magánjogilag és törvényekben lehet szabályozni az embereknek egymással való vitáit, magánjogi érdekellentéteit; ha lehet törvényesen szabályozni a jogrend ellen vétő emberek megrendszabályozásának kérdését, miért ne lehetne a népeknek, az államoknak, a nemzeteknek olyan törvényeket is hozniok, a melyek a nemzeteknek egymással szemben való jogviszonyait is törvényesen szabályoznák és rendeznék ? (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldálon.) Jakabffy Elemér: Nincs karhatalom a végrehajtáshoz ! Huszár Károly (sárvári) : A népek, még a leggazdagabb nemzetek is, nyögnek a militarizmus ezen nagy terhei alatt és keresve-keresik, kutatvakutatják az ellenszereket e nagy költségek lerázására és elkövetnek mindent, hogy ezen nagy terhektől szabaduljanak. De nemcsak a fmancziális okok késztetik erre a népeket, nemcsak az az erkölcsi felfogás indokolja ezt, a mely a nézeteltéréseknek vagy az érdekellentéteknek ilyen fizikai erővel való megoldását perhorreszkálja, hanem az egész militarizmusnak az a szelleme, a mely mind nagyobb ellentétbe jut a kultúrnépek felfogásával és erkölcsi érzületével. Nem is maga a katonaság mint szervezet ellen van nekünk elsősorban kifogásunk, hanem annak a katonaságnak — nemcsak a mienket értem ez alatt, hanem az egész világ militarizmusát — szelleme, szokásai és felfogásai ellen, a melyek a polgári gondolkozással és érzülettel teljesen ellentétben állanak. (Ugy van! a szélsőbaloldálon.) Tulaj donképen ebben látjuk mi azt a hibát, a melyet minél előbb ki kellene küszöbölni, a mely miatt az egész intézményt revideálni kellene. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen nálunk is — bár igaz, hogy egyre ritkábban — akárhányszor megtörténik, hogy a polgári elem lebecsülése és saját osztályuk túlértékelése oly nagy mérveket ölt a hadsereg egyes tagjainál, a mely a mi polgári felfogásunkkal egyáltalában össze nem egyeztethető. (Élénk helyeslés a balés a szélsőbáloldalon.) Beteges tünete a mi magyar társadalmunknak is — nem akarom ez által a katonaságnál szolgáló tisztek és a legénység becsületét érinteni — az uniformisnak az a varázsa, a mely semmiféle más polgári állásnál, semmiféle produktív társadalmi osztálynál és rétegnél nincs meg. Ez olyan beteg tünete a mi társadalmi életünknek, a melyből már ki kellene nőnünk és a melylyel már szakitanunk kellene. Különösen Magyarországon az u. n. Miütärwesen és a Volkswesen két teljesen különböző dolog. A katonák gondolkodása, érzülete, vágyai, ambicziója Magyarországon nem mindig fedik a nép, a társadalom összességének és a