Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-269
458 269. országos ülés 1911 október 18-án, szerdán. anyagi erejét, ember-erejét, vér- és pénzáldozatát kérte, kérte annak a hadseregnek részére, a melyet mi ma nem tudunk a magunk hadseregének nevezni, és kéri most annak a hadseregnek részére a mi anyagi erőnket azért, hogy azzal azután megvédhesse magát a korona és az összmonarchia. (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A »moriamur« idejében, ezen hőstettek idejében az appelláta a magyar nemzethez, a magyar hősiséghez szólt, most ez az appelláta csak a magyar zsebhez van intézve. (Igaz ! JJgy van ! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ne várják tehát tőlünk, hogy a múlthoz hasonló lelkesedéssel, erélylyel és örömmel szavazzuk meg ennek a hadseregnek, ennek a véderőnek fejlesztésére az ember- és anyagi áldozatot. (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Á javaslatot nem fogadom el, hanem van szerencsém a következő határozati javaslatot előterjeszteni: (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon. Olvassa.) »Mondja ki a képviselőház, hogy a tárgyalás alatt álló véderőjavaslatot nem fogadja el és utasítja a kormányt, mikép oly javaslatot terjeszszen be, melyben az Ausztria és Magyarország által a közös hadsereg részére állítandó ujonczok aránya a két országban a hadköteles kort elérő egyének tényleges arányszáma alapján állapíttassák meg.« (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Minthogy a tárgyalásra szánt idő letelt, a háznak az ülés elején hozott határozata értelmében áttérünk az interpellácziókra. Mielőtt azonban az interpellácziók megtételére áttérnénk, javaslatot teszek a ház legközelebbi ülésének idejére és napirendjére nézve. (Halljuk ! Halljuk 0 Javaslom a t. háznak, hogy legközelebbi ülését holnap, csütörtökön, folyó hó 19-ikén délelőtt 10 órákor a következő napirenddel tartsa : 1. Elnöki előterjesztések és irományok bemutatása; 2. névszerinti szavazás Kiskunfélegyházán tartott népgyűlés kérvényére vonatkozó elnöki előterjesztés és elleninditvány felett ; 3. névszerinti szavazás Félegyháza város ferenczszállási külterületén tartott népgyűlés kérvényére vonatkozó elnöki előterjesztés és elleninditvány felett ; 4. névszerinti szavazás Budapesten a Ferencz-téron tartott népgyűlés kérvényére vonatkozó elnöki előterjesztés és elleninditvány felett; 5. névszerinti szavazás Budapesten a Szövetség-utczában tartott népgyűlés kérvényére vonatkozó elnöki előterjesztés és elleninditvány felett; 0. a véderőjavaslat tárgyalásának folytatása. P-i Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen,, akkor a legközelebbi ülés idejét és napirendjét ekként megállapitvánjáttérünk az interpellácziókra. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a soron lévő interpelláló képviselő urat felhívni. Vermes Zoltán jegyző: Preszly Elemér ! Elnök: Jelentem a t. háznak, hogy Preszly Elemér képviselő uí ismét kérte, hogy interpelláczióját a legközelebbi interpellácziós napra halaszthassa el. Méltóztatnak ebbe beleegyezni % (Igen !) A ház a kért halasztást megadja. Ki következik ? Vermes Zoltán jegyző: Csemez István! Csemez István: T. képviselőház! A községi kézi és igás közmunka kivetése tárgyában egy látszólag nagyon jelentéktelen dologban fordultak a t. házhoz és egyúttal a t. belügyminister úrhoz. Csekélységnek és természetes dolognak látszik, hogy a községi közmunka egy évvel előbb vettetik ki, mintsem leszolgálására kerül a sor. Pedig a ki ismeri a községi életet, (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelől. Elnök csenget.) a ki be van avatva a községi dolgokba, az meg fog róla győződni, hogy ez nagyon helytelen. Mert az alatt az egy év alatt, a mely a kivetés és a leszolgálás között eltelik, rendkívül sok változás történik ugy a kézimunkára, mint az igás fogatok munkájára kötelezetteknél. Ugyanis akárhány esetben az illető eltávozik, vagy családi viszonyai változnak, de különösen a községi igás erő szolgáltatására kötelezetteknél állanak elő rendkívül változások. Nagybirtoknál is van változás, de leginkább, mivel kisgazdák kereskednek igás állatjaikkal, ezeknél. Annak a kisgazdának előző évben van állatja, tehát össze lesz irva, mire azonban a leszolgálásra kerül a sor, akkorra már azt eladta, és nincs, a mivel leszolgálja. Ennek következtében azután mi áll be ? Az, hogy a igy községi közmunkánál sokkal kevesebb lesz leszolgálva — igen sokat törölni kell — mint a mennyi elő van irva. Az ország 15.000-nél több községében jelentékeny összegre rug ez a károsodás, a mely ez által a közérdeket éri. De még következik az is, hogy ebből torzsalkodás, kellemetlenség származik az egyesek közt. Mi szenved megint ? Csak a közérdek, mert a közmunkát, a melyet szívesen végez az illető, ha nem bántódnék meg az érdeke, igy, a mikor érdekét sértve látja, haraggal, kelletlenül, úgyszólván kényszerítve teljesiti. Innen magyarázom, hogy a községi közlekedési utak az ország legnagyobb részében ritka kevés kivétellel kritikán aluli állapotban vannak. Ki van vetve a közmunka, de a mikor a leszolgálásra kerül a sor, nincs, a ki leszolgálja. Ennélfogva tisztelettel kérem a belügyminister urat, hasson oda, hogy ez megváltoztattassék, és ugyanabban az évben szolgálják le a községi közmunkát, a mikor kivetik. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Interpelláczióm a következő (olvassa) : »Interpelláczió a belügyminister úrhoz.. 1. Van-e tudomása arról, hogy a községi kézi és igás közmunka egy évvel előbb történő összeírása miatt igen sok összeirt kézi- és igásmnnka a beállott változás következtében törölve lesz, és az egyes községekben a korai összeírás folytán a közmunkára kötelezettek között nagyon sok kellemetlenség támad ? 2. Szándékozik-e ezen tudomására hozott bajon oly módon segíteni, hogy a közmunka össze-