Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-268

428 268. országos ülés 1911 október 17-én, kedden. között akadna valaki, a ki fekete szemüvegen látott aggodalmaimat eloszlatná. Mutassák ki, t. képviselő urak, mi az, a mi 1889 óta a hadsereg területén történt abban az irányban, hogy a magyar nemzetnek jogos és törvényen alapuló aspiráoziói érvényesüljenek. (TJgy van! balfelől.) Ne méltóztassanak elfelejteni, az ellenállási küzdelem sohasem folyt, most sem folyik az önálló magyar hadseregért, a mely pedig nevünk, lelkiismereti meggyőződésünk, programmunk, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) a melyről az a hitünk, hogy ez a nemzet a nélkül, hogy önálló hadserege legyen, nem fog boldogulni soha. (Uyy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ne méltóztassék elfelejteni, nem azért folyt és folyik az ellenállási küzdelem, hanem azért, hogy az 1867 : XII. t.-cz.ben lefektetett elvek, melyek mostanáig meghamisitva kezeltettek, ezentúl a törvény és a megalkotó szellemének megfelelően kezeltessenek, és adassék meg a nemzetnek az, a mi őt alkotmánya és íejedelmileg szentesitett törvényei szerint megilleti.' Majd beszédem végén bizonyosan rá fogok térni arra, hogy jogosultnak igazoljam azt a küzdelmet, a mely most folyik. De ebből a czélból rá kell térnem most már — bocsánat a kitérésekért — magára a javaslatnak lényegére és illetőleg az előttünk fekvő véderőreform kritikájára. (Halljuk ! Halljuk! a bal- és a szélsőbahldalon.) T. képviselőház! Az én aggodalmaimat és jogosult kifogásaimat elsősorban arra épitem fel, hogy meggyőződésem szerint, melyet irott törvényekkel fogok támogatni, ez a törvényjavaslat törvényalkotási módjánál fogva ugy, a hogy előttünk fekszik, nem tárgyalható. Magának az alkotmányos tárgyalásnak részint törvényes, részint olyan politikai akadályai vannak, melyeket, ha bővebb megfontolás alá veszünk, talán sikerülni fog meggyőznöm a t. képviselőházat arról, hogy egy véderőtörvényt igy tárgyalni és megalkotni nem lehet és nem szabad. Előzetesen azonban még egy dolgot kell felhoznom. Ismerem az életet, sürüen érintkezem képviselőtársaimmal, kiknek hazafiságában én soha nem kételkedtem, és a kiknek a kölcsönös tisztelet adja meg azt a zománczot, mely a politikai életet, a törvényalkotás munkáját kell, hogy díszítse. En ismerem a felfogásokat. Mi köztünk a vélemény eltéiés ? És itt mindjárt vagyok bátor ráutalni, arra, hogy nem az köztünk a differenczia, hogy a magyar nemzetnek joga van-e nyelvéhez és egyéb alkotmányos biztosítékaihoz, mert hiszen talán nincs olyan magyar ember, ki erre nem azt mondaná, bár elérhetnők, és megkaphatnék azt, és bizonyára t. képviselőtársaim önök azok, a kik szivesen kelnének velünk versenyre, az öröm és dicsőségben való osztakozásban, ha önök lehetnének azok, a kik többet hoztak a nemzet számára, mint a mennyit pl. mi kieszközölni képesek lettünk volna. Tehát miről van szó ? Arról, hogy felállították önök azt az elméletet, hogy a lehetőségek politikáját követik, és felállították azt az elméletet, hogy a. hadsereg tekintetében támasztandó követeléseket nem szabad kompenzáczió tárgyává tenni, vagyis nem szabad a do ut des álláspontjára helyezkedni. Előrebocsátom azt, hogy az én emlékezőtehetségem szerint nemrégen, 1903-ban, mikor gróf Tisza István alakított ministeriumot, akkor még más volt a politikai álláspont, mert az úgynevezett kilenczes-bizottság programmjának létesítése az egy kormány alakításának feltétele volt. A kilenczes-bizottság javaslataiban foglalt és ö felségének, a királynak eléje terjesztett és általa elfogadott feltételek teljesen azonos utón mentek, mint az úgynevezett paktum, melyet sokan diffikultáltak. A Tisza elnöklete alatt alakult kormány a Felség és az akkori pártok közt létesített paktum eredménye volt. Akkor, t. képviselőtársaim, önök is hirdették a kompenzáczionális politikát, a do ut des elvének helyességét. Vájjon mi lehet az oka annak, hogy"önök most erről letértek ? Kegyeskedjenek figyelmükkel megajándékozni, egy igen érdekes adatra jutottam reá. (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Minden bevezetést feleslegessé tesz, ha elolvasom — t. képviselőtársaim ne vegyék zokon, hogy kissé unalmas a dolog — gróf Thunnak 1908-ban, deczember 3-án az osztrák urakházában mondott beszédének idevonatkozó részét. Azt akarom vele demonstrálni, hogy a lehetőségek opportunisztikus politikája, melyet önök most zászlójukra irtak, az nem magyar termék, azt a magyar követelésekkel szemben az osztrákok állították fel, és pedig nem kisebb ember, mint gróf Thun, ki azóta Csehország helytartója lett és kinek Ö felségéhez való bizalmi viszonya szintén köztudomású dolog. Már most kénytelen vagyok, bár beszédemet vele'nagyon" megterhelem, szószerint felolvasni beszédének idevonatkozó részét, mert az azután mindent megmagyaráz és talán a közöttünk levő félreértések eloszlatása tekintetében intő például szolgálhat. Azt mondja ő (olvassa) : »Ich möchte mich nunmehr einer Frage zuwenden, die ich für noch viel wichtiger und bedeutender für die Monarchie halté, als die Sprachenfrage, und ich möchte mich mit meiner ganzen Seele auf diese Frage werfen. Wir habén vor wenigen Tagén in den Zeitungén gelesen, dass wir, wie es scheint, iinmittelbar vor einem unglücklichen Zeitpunkte stehen sollen, wo manche Kreise erwarten und hoffen, dass Konzessionen auf dem Gebiete der Gemeinsamkeit der Armee gewährt werden.« Ez 1908-ból való, t. képviselőház, akkorról, mikor híre terjedt, hogy gróf Andrássy Gyula egyrészt, másrészt Schönaich és Aehrenthal mostani külügyminister között egy meglehetősen perfektuált megegyezés jött létre a két minister hozzájárulásával az iránt, hogy a magyar nemzet bizonyos követelései teljesíttessenek. Ez tehát akkorból való, mikor már ezek a dolgok publikálva voltak és folyamatban volt a gróf Andrássy Gyula-féle kibontakozási terv. Akkor felállott gróf Thun és folytatta ezt a következő beszédet (Olvassa) : »Ich