Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-262
162. országos ülés 1911 Ezek után rátérek a t. honvédelmi minister ur expozéjára és itt örömömre szolgál annak kifejezése, hogy én is azok közé tartozom, a kik a t. minister ur iránt egyénileg őszinte nagyrabecsüléssel viseltetnek. Ezt azért bocsátom előre, hogy ezzel is igazoljam, mennyire animozitás nélkül beszélek. Nagy bennem ez a tisztelet elsősorban azért, mert magam is mindig a munka embere voltam s végtelen nagy tiszteletet érzek mindazok iránt, a kik saját tehetségük, képességük, nemes ambieziójuk révén értek el akkora sikereket, mint a t. honvédelmi minister ur ; de azért is, mert hiszen az ő egyéni szerepléséből arról volt szerencsénk meggyőződni, hogy a tisztelt minister ur nemcsak igen humánosan érző olyan férfiú, a Id teljesen tisztában van a katonai kiképzésnek és nevelésnek összes kérdéseivel, a ki tisztában van azzal, hogy a katonai szolgálat nem ér véget a tulaj donképeni szoldateszkai teendők elvégzésével, hanem, hogy annak sok más követelménye van, mert nem elég, hogy a katona megtanulja a rendet, a fegyelmet, megtanulja a feljebbvalóival szemben való feltétlen engedelmességet, megtanulja a fegyverekkel való bánásmódot, az utasitásokat stb., hanem, hogy igenis a nevelő és kulturális hatásoknak is nagy mértékben érvényesülniük kell. Tökéletesen igaza van a t. minister urnak abban is, hogy mikor a testedzésről, a nevelésről, a kultúráról beszélt, szemrehányást tett a miatt, hogy a katonaság körében sokkal súlyosabb feladatok nehezednek a katonai vezetőségre, mert Magyarországon a népoktatás nem teljesiti kellőképen hivatását. Azonban kérdem én, nem az előző szabadelvű kormányok mulasztását látjuk-e abban, hogy Magyarországon a népnevelés a mai napon is oly alacsony fokon áll ? (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Nem tett-e meg a koalicziós kormány a maga részéről mindent a régi hátrányok kiküszöbölésére, s nem hozott-e meg az országgyűlés minden lehető anyagi áldozatot az ezen a téren mutatkozó elmaradottság pótlására? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ime, ma is azzal a szomorú képpel állunk szemben, hogy százezrekre megy a be nem iskolázottak száma, (Igaz ! Ugy van ! bal felöl.) és mi sem mutatja szomorúbban ezt a helyzetet, mint az a nemrégen Dunaharasztiból, a székesfőváros közeléből Budapestre felrándult gyermek- és szülő-deputáezió, a mely iskoláért könyörgött. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A túloldalról felszólalt képviselőtársaim elég könnyedén kezelik az egész törvényjavaslatot, mondván, hogy azért sem lehet nemzeti eszményeket belevinni a hadseregbe, mert a hadsereg legénységének mondhatni felerészben idegen nemzetiségű, nem tud magyarul, és a katonatisztek közül közel 30% idegen nemzetiségű, osztrák származású. Nem a legnagyobb mértékben elszomoritó és lesujtó-e az, hogy a magyar nyelv használata ma a hadseregbe egyáltalában be nem vihető ? Nem lesújtó bizonyiték-e az kulturális viszonyaink / október 10-én, kedden. 373 elmaradottsága mellett, hogy a nemzetiségek ma mondhatni idegenebbül állanak szemben a nemzeti eszménynyel, a magyar államisággal, mint a multban ? (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem injuria-e a nemzetiségekkel szemben saját megélhetésük biztosítása szempontjából, hogy meg vannak fosztva attól, hogy a magyar nyelvet megtanulhassák és annak révén jobban boldoguljanak ? Nem kétségbeejtő-e az a tünet, hogy mikor Magyarországon a megélhetési viszonyok annyira súlyosak, hogy ezer meg ezer ember küzködik, keres illetékes vagy illetéktelen protekcziót, csakhogy álláshoz és megélhetéshez jusson, mikor a kereseti források hiánya miatt népünk százezrei évenkint expatriálni kényszerülnek, mert itt meg nem élhetnek, (Igaz! Ugy van ! a bal- és a, szélsőbaloldalon.) akkor mi abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy a közös hadsereg magyarországi részében 3000 tiszti állást idegenek foglalnak el, holott intelligencziánknak égető szüksége van ezen 3000 tiszti állás betöltésére. Nem elszomoritó-e az is, mint a t. honvédelmi minister ur szóban és Írásban panaszolja, hogy nincs meg a kellő altiszti létszám és e miatt a hadsereg kiképzése kárt szenved ? Ha kellőképen gondoskodva lenne a hadsereg keretében az altisztek exisztencziájáról, nem volna-e ez ismét bizonyos mód arra, hogy a munkáskezek egy része ott találjon elhelyezést, foglalkozást és egyszersmind a hadsereg érdekeit is szolgálja ? (Helyeslés balfelől.) Ezzel szemben azt látjuk, hogy ezen fontos és nélkülözhetetlen exisztencziális érdekek semmiképen rendezve és szabályozva nincsenek, és az altisztek jelentékeny kontingense a megélhetési viszonj^ok hiánya miatt kénytelen évről-évre otthagyni a hadsereget; 30—32 éves fiatalemberek, a kik — azt lehet mondani — katonai tudásuknak zenitjén állanak, kénytelenek otthagyni a katonaságot, ahol hasznos szolgálatokat tehettek volna és a katonai hatóságok legnagyobb erőfeszítésével, támogatásával ráfeküsznek a polgári pályákra, a polgári hatóságokra és mindegyik természetesen kenyérhez igyekszik jutni, (Ugy van ! balfelöl.) rovására azoknak a polgári szakmabeli munkásoknak, a kik azokat az állásokat bizonyára sokkal jobban lennének képesek betölteni. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A hol tehát hasznot hajthatnának, szükséget pótolnának, ott nem maradhatnak meg, onnan el kell távozniok, mert nincs gondoskodva az exisztencziájukról, és ide jönnek a polgári életpályákra, a hol azután illetéktelen konkurrencziát csinálnak azoknak, a kik ott sokkal inkább helyükön lennének ; (Ugy van ! balfelől.) mert hiszen az a 30—32 éves ember, a ki 10—12 évet katonai szolgálatban töltött, elvesztette érdeklődését, éberségét a polgári hivatások iránt, az már félig-meddig ur, az már nem képes tanulni, tehát — tisztelet a kivételeknek — azokat a polgári életpályákat, mint pl. folyamfelvigyázói, utbiztosi és egyéb hasonnemű állásokat be sem töltheti ugy, a mint kell. Nem feltűnő mozzanat-e az is, hogy ugy itt a
